„-So what are you going to do?
-Well, that’s exactly it. The only way I would feel comfortable about asking them to move out is to ensure that they have somewhere else to go, someone else to be with. The only way I could ask them to leave would be if i knew that they were all…
-Happy?
-Yes. Exactly. That they were all happy.”
Mikor a fiatal Toby az esküvőjére készül, apja, aki sosem foglalkozott vele, nászajándékként vesz neki egy házat, majd végleg lelép az életéből. Ennek ellenére úgy tűnhet Toby élete sínen van, azonban mindössze pár hét házasság után szakításra kerül sor. Toby, a rosszul kereső költő egyedül marad a kacsalábon forgó palotájában, ezért nem tehet mást, mint albérlőket keres. Az érdeklődők jelentkeznek is szép számmal, s a következő 15 évben Toby rengeteg emberrel él együtt. Lesznek, akik végig kitartanak, mások pedig továbbállnak, Toby azonban amellett, hogy mindenkivel nagylelkű és segítőkész, egyben zárkózott és magának való is. Elrejtőzik a szobájában, gyártja a verseit, amelyekkel nem lel kiadóra, és közben teljesen elszigeteli magát a világtól és a benne élő emberektől. Igen ám, csakhogy egy nap levelet kap rég nem látott apjától, melyben arról értesül, hogy a drága papa ismét elvált, s pár hónap múlva szándékozik eltölteni egy rövidke időt Londonban, mielőtt újra tovább áll. Meg persze közli azt is egyetlen drága gyermekével, hogy őszintén reméli, Toby az elmúlt évek során végre kezdett valamit az életével, sikeres karriert tudhat magáénak, feleséget, gyereket.
A levél hatására Toby észhez tér, eldönti, hogy itt az ideje valóban kezdeni valamit az életével, s mikor az egyik lakótársa, szerencsétlen idős úr, Gus elhalálozik, s ráhagyja minden vagyonát -mondhatni öröm az ürömben-, s Tobs végre elhatározásra jut.
Előtte azonban két dolgot kell még megtennie: kipofozni egy kicsit a házat, hogy minél inkább eladható formába kerüljön, és rendbe hozni az albérlői életét, akik mind boldogtalanok a jelenlegi helyzetükkel. A baj csak az, hogy mind azt gondolják, életük egyetlen pozitívuma, hogy ebben a szuper házban lakhatnak. Toby azonban felveszi a kesztyűt és megpróbál közbeavatkozni. S itt jön a képbe Leah, a szomszéd lány, aki nem csak hogy segít neki ebben, de végül bele is szeret…
Egy valamit biztosra mondhatok: ez az eddigi legjobb Jewell könyv, amit olvastam. Korábban már említettem, hogy mennyire szeretem az írónőt, és milyen remek írásokat gyárt ahhoz, hogy maximális legyen a kikapcsolódás. Ahogy eddig mindig, úgy itt is megvannak a tipikus jewelli mozdulatok- úgy mint a humor, egy csipet romantika, London- mert London minden könyvében központi szerepet játszik-, a bájos történet, remek szereplők. Mindezek mellett szerintem az évek során rengeteget fejlődött, és ez ebben a könyvben egyértelműen fellelhető. Korábban is jó történeteket gyártott, de a 31 Dream Street nem egyszerűen lekötött és szórakoztatott, mert ezúttal belevitt egy csipettel több valóságot is. Olyan momentumokat, amelyek elszorítják az ember torkát. Aztán ott vannak a karakterek: szerintem nem kell magyaráznom, Jewell mennyire ügyes karakterábrázolásban, gondoljunk csak
Ralph-ra és Jem-re, vagy
Bernie-re és kis családjára. Ebben a kötetben azonban egy szinttel még feljebb lépett, úgy éreztem a szereplők még több dimenzióval rendelkeznek, mint korábban, sokszínűbbek és hasonlóan furapókok, ahogy azt már megszokhattuk.
Ráadásul, és ennek nagyon örültem, ebből a könyvből már elmaradt az az idegesítő kis elem, amit korábban gyakran használt, mégpedig a drog. Tudom, úgy tűnhet ez a vesszőparipám, de engem nagyon zavart, amikor úgy állította be, mintha csak úgy lehetne szórakozni, ha jól kiüti magát az ember. Most viszont kihagyta ezt Jewell, ráadásul annyi pluszt adott helyette, hogy nem tudok nem örömódákat zengeni e kötetről.
Összességében egy szórakoztató, és nem kevésbé imádnivaló olvasmány ez, s itt most szeretném idézni a borítón található kis ajánlót, mert nagyon találó: „…another jewel from Lisa” ;5 pont.
ui.: ha egyszer Londonban járok, a
Borough Market biztos nem marad ki a látnivalók közül.
