Gárdonyi Géza: Ida regénye

"...De napnyugta után minden nő érzi, hogy fölötte a hatalma a férfinak. Esti virág a nő, napnyugta után mutatkozik teljes pompájában, s holdvilágnál varázsában is. Romeo nem reggel nyolc órakor kérdezi:
– Ki az a hölgy ott, aki egy lovagnak nyújtja épp most szépen a kezét?"

Ez a regény különleges. És most nem feltétlenül a történetre gondolok – bár az is szeretnivaló -, hanem arra, hogy általa a saját határaimat léptem át. Ugyanis Gárdonyi és én még az általános iskolában kezdtünk el ismerkedni egymással, de azt kell hogy mondjam, a kapcsolat ott meg is szakadt. Mert sajnos nem szerettem az Egri csillagokat. Olyannyira keserű emléket hagyott bennem, hogy a mai napig gyáva vagyok elővenni, és adni neki még egy esélyt. Pedig az évek alatt többen is próbáltak rábeszélni (főleg anya), hogy próbáljam meg, mert felnőtt fejjel már valószínűleg tetszene. És így, az Ida regénye után elképzelhetőnek tartom, de… az a fránya keserű szájíz nem akar eltűnni.

S ezek után mégis mi vett rá arra, hogy ezt a kötetet a kezembe vegyem? Nagyrészt a dicsérő vélemények a molyon, ill. a fülszöveg.

Ida, aki fiatal éveit egy klastromban töltötte, kikerülve onnan, az izgalmas, lehetőségekkel teli világban találja magát. Nem vágyik másra csak szabadságra és szerelemre. Apja azonban, aki egyedül „neveli” a lányt, más jövőt képzel el számára. Újsághirdetést ad fel, hogy rövid időn belül férjet fogjon egyetlen gyermekének. Az üzlet létrejön, felbukkan Csaba, a fiatal festő, és feleségül veszi Idát. A két fiatal Münchenbe költözik, s rögtön a házasság elején megegyeznek, hogy egy év múlva elválnak, s mindenki mehet a maga útjára. Addig azonban együtt kell élniük. Csaba fest, Ida ellátja a háztartást, nagyon udvariasak egymással, persze csak mint két idegen. Azonban az egy év alatt, az együtt elköltött étkezések, kirándulások, beszélgetések alkalmával akaratukon kívül megismerik, sőt mi több, megkedvelik – netán megszeretik?- egymást. S ez idő alatt mi, olvasók is megismerjük, és igazán megszeretjük őket.
Tetszett nekem ez a történetet, s az bizony talán még Gárdonyi is megnyert magának. Nagyon vicces volt látni, ahogy ez a két fiatal mindent elkövet, hogy udvariasan, de mégiscsak idegenként bánjon a másikkal. Jókat derültem az apró csetlés-botlásaikon, ahogyan egy-egy élethelyzetet kezeltek, majd igazi öröm volt látni azt a pillanatot, mikor végre ráeszméltek, hogy ez az év mégsem múlt el nyomtalanul. Más-más okoknál fogva, de mindkettejüket megkedveltem.

Szóval, kedves Gárdonyi! Nehezen indult a kapcsolatunk, de eme könyv után – legnagyobb meglepetésemre- esélyesnek vélem, hogy akár még barátság is kialakulhat köztünk! 4 pont.





(Manet, Rubens, Monet)-a könyvben rengeteg említés esik festőkről, festményekről, s úgy általában a művészlét nagy hangsúlyt kap.--/katt a képre/





Egy kevés érdekesség és háttér info:

A könyv 1924-ben jelent meg először, s 1934-ben filmet forgattak belőle Ágay Irén, Jávor Pál és Rajnay Gábor főszereplésével.

ez pedig a Gárdonyi polc a molyon azoknak, akik esetleg jobban bele akarják fúrni magukat az író munkásságába.

Jane Austen: A mansfieldi kastély

Crawford kisasszonynak nagyon igaza volt abban, amit a minap mondott rólad: te éppannyira félsz, hogy észrevesznek és megdicsérnek, mint más nők attól, hogy elhanyagolják őket.

A tíz éves Fanny Price elhagyva a családi fészket Mansfield Parkba kerül, a Bertram családhoz. Szülei a nehéz anyagi körülmények és a túl sok gyerek miatt könnyen lemondanak az érzékeny kislányról, aki így a kuzinjai társaságában nőhet fel, tisztességes anyagi körülmények között, s megfelelő nevelésben részesülhet.
Fanny boldogsága azonban nem felhőtlen. Az unokatestvérei közül egyedül Edmund szereti őt, a többiek kiközösítik, gyakran nem vesznek róla tudomást, s nagynénjei is kellőképpen megkeserítik az életét.
A szürke hétköznapok azonban távolodni látszanak, mikor egy fiatal testvérpár érkezik a birtokra, a Crawfordok, s a fiatalok izgalmas időtöltés gyanánt egy színdarab megvalósításába fognak. Jóllehet az előadásból nem lesz semmi, az előkészületek mégsem mennek kárba. A szereplők között erős érzelmi kötelékek alakulnak ki, szerelmi és baráti jellegűek egyaránt.


Ahogy az már Jane Austen-nál lenni szokott, a történetet a szerelem, az udvarlás, aprócska flörtök, eljegyzések végeláthatatlan sora alkotja. A társaságba már bevezetett Bertram lányok incselkednek Henry Crawforddal, aki miután aljas módon elrabolja a szívüket, elhagyja őket, s váratlanul, de nem kevesebb elánnal beleszeret Fanny-be. Fanny szíve azonban másért dobog, amit a lány a legbiztosabb titokként őriz, az olvasó számára idővel mégis nyilvánvalóvá válik. Valójában még ha akarnánk sem tudnánk figyelmen kívül hagyni azokat a pillantásokat, csendes de nagyon is szenvedélyes örömöt, csodálatot és tiszteletet, amit Fanny Edmund iránt érez. Csakhogy főhősünk, Edmund a lányt inkább tekinti a húgának, mint potenciális feleségjelöltnek, szívét pedig Crawford kisasszonynak tartogatja.

S habár hőseink a történet során mindvégig nagyon közel állnak egymáshoz, csak a könyv utolsó oldalain kapjuk meg a várt beteljesülést, egyfajta prológusként, ami bennem nem kevés hiányérzetet hagyott maga után.


Őszintén megmondom kissé félve álltam neki ennek az Austen kötetnek, mert korábban sok helyről hallottam ilyen-olyan mendemondákat, miszerint ez az egyik leggyengébb történet, a hősnő nem elég „hősies”, hiányzik belőle az írónőre oly jellemző humor.
De azt kell, hogy mondjam, még ha ezek igazak is, én nagyon szerettem Mansfield Parkot. Igen, Fanny valóban nem olyan élénk és sziporkázó személyiség, mint Lizzy Bennett, én azonban semmi rosszat nem találtam a félénkségében. Nem gondolom, hogy a zárkózottság negatív jellemvonás volna.
Talán nem ez Austen leghumorosabb műve, de nagyon tetszett, ahogy ironizál, és olykor gúnyt űz a szereplőiből. Fejezetenként legalább egyszer rá kellett ébrednem, hogy az emberi hülyeség bizony nem ismer határokat.
Azt talán említenem sem kell, micsoda élvezetet nyújtott a nyelvezet, az udvarias körmondatok, a burkolt csipkelődés.


A szereplőkről pedig egyértelműen kijelenthető, hogy míg Fanny és Edmund egyfajta erkölcsi piedesztán álltak, addig a többiek mind gyarló, rossz és gyakran idegesítő tulajdonságokkal rendelkeztek. Közülük is engem a legjobban Mr. Norris kergetett az őrületbe. Az biztos, hogy ez a nő ritka idegesítő egy fehérnép. Az állandó okoskodása, a tudatlansága, és legfőképp a Fanny ellen irányuló gonoszsága az őrületbe kergetett.

Egyedül azt hiányoltam a történetből, hogy a nagy párkeresés közepette pont a legfontosabb pár egymásra találása lett elbagatelizálva. Hiszen Edmund és Fanny ennél jóval többet is megérdemeltek volna. Olyan érzésem volt olvasás közben, mintha maga Austen is kiábrándult volna a szerelemből, s így a végén azért úgy mellesleg megemlítette a happy endet, csakhogy mindenki megnyugodhasson.


Summa summarum, szuper élményt jelentett elolvasni a regényt. Jó volt elveszni egy kicsit az angol vidéken, a levélírás gyönyöreiben, a vágyakozó szerelemben. Azóta is nosztalgiával gondolok Mansfieldre; 4 pont.