Kondor Vilmos: Budapest noir

"A cikkek írása, az adatgyűjtés, és néha még a a nyomozás során sem az igazság kiderítésének vágya hajtotta. ... Nehezen vallotta be magának, de őt az ember, az adott ember sorsa érdekelte. A halál pedig ennek a sorsnak a végállomása. Oda valahogy el kell jutni. Gordont ez az út érdekelte. Nem biztos, hogy szerette az embereket, de a sorsuk mindennél jobban érdekelte."

Ha az emlékezetem nem csal, ezt a könyvet még novemberben olvastam, de mostanában jól összecsúsztak a dolgok, így persze, mint mindennel, ezzel is megkéstem. Pár szót mindenesetre muszáj ejtenem róla, mert ez egy igazán remek könyv.

Először is, még mielőtt belekezdenék, el kell mondanom, hogy félve közelítettem meg a könyvet. Őszintén szólva napjaink magyar szórakoztató irodalma és én nem kicsit idegenkedünk egymástól, aminek a kiváltó oka elég egyszerű: a Fejős Éva és társai féle könyvekkel engem gyakorlatilag ki lehetne üldözni a világból. Persze béna dolog lenne olyan könyveket leszólni, melyeket még nem olvastam –s valószínűleg nem is fogok-, ezért nem kezdek konkrét fejtegetésbe, mindenesetre az a helyzet, hogy ezek után valamiféle tudatalatti gát képződött bennem, ami visszatart a magyar szórakoztató könyvektől. Viszont akkora hülyeség lenne ezt a kategóriát ráaggatni mindenre, ami magyar, és küzdök is rendesen, hogy ne tegyem. Éppen ezért, tudva, hogy az Agave elég jó és igényes krimiket ad ki a kezei közül, ki kellett próbálnom a Budapest noir-t. És milyen jól tettem!!

Gordon Zsigmond bűnügyi zsurnaliszta egy budapesti lapnak, az Estnek dolgozik, főleg halálesetekről, öngyilkosságokról, és olykor politikáról tudósít. 1936-ban járunk, méghozzá Gömbös Gyula halálának és a temetésének hetében. A város bűnös negyedében egy halott zsidó prostituáltat találnak. A lány ismeretlen, megmagyarázhatatlan halála azonban nem hagyja Gordont nyugodni, méghozzá olyannyira, hogy elkezd nyomozni az ügyben. Azonban a jelen politikai helyzete, az antiszemita légkör közepette egy ilyen ügy rendesen felkeverheti az állóvizet. Gordon persze nem kis slamasztikába kerül, ami ráadásul nem csak őt, de a körülötte élőket is veszélyezteti…

Na hát, ha eddig valakit nem győztem volna meg a könyv érdemeiről, akkor most hadd mondjak pár érvet. Először is, ez nem egyszerűen egy krimi, hanem egy baromi jó atmoszférájú (imádom a századelős Magyarországot, úgyhogy már ezzel levett a lábamról), remek karakterekkel dolgozó történelmi krimi. A történet izgalmas, bár nem feltétlenül ugrik ki az ember a bőréből minden második oldalon, és a végkifejlet sem vágott igazán arcon. És bizony, engem nem is ez győzött meg, hanem maguk a szereplők. Gordon mellett kapunk egy Krisztinát, aki az akkori viszonyok mellett önálló, független nő tud lenni, akinek vannak saját gondolatai és véleménye, nem pedig egy oldalborda. A másik, és egyben legnagyobb favoritom pedig, aki miatt igazán szerettem ezt a könyvet, az Tata, Gordon nagypapája. A bácsika, egy nyugdíjba vonult orvos, s öreg napjaira egy fő célt tűzött ki maga elé: a tökéletes lekvár elkészítését. :D

Ez a három ember, az igazán magyaros hangulat, a századelős Budapest, a nyomozás és az azt körülvevő rejtély remek elegyet alkotnak együtt.

Konklúzióként is csak azt mondhatom, hogy nagyon örülök, hogy a kezembe került a könyv, a két következő kötetet is hamarosan el fogom olvasni; 4,5 pont.

Gárdonyi Géza: Ida regénye

"...De napnyugta után minden nő érzi, hogy fölötte a hatalma a férfinak. Esti virág a nő, napnyugta után mutatkozik teljes pompájában, s holdvilágnál varázsában is. Romeo nem reggel nyolc órakor kérdezi:
– Ki az a hölgy ott, aki egy lovagnak nyújtja épp most szépen a kezét?"

Ez a regény különleges. És most nem feltétlenül a történetre gondolok – bár az is szeretnivaló -, hanem arra, hogy általa a saját határaimat léptem át. Ugyanis Gárdonyi és én még az általános iskolában kezdtünk el ismerkedni egymással, de azt kell hogy mondjam, a kapcsolat ott meg is szakadt. Mert sajnos nem szerettem az Egri csillagokat. Olyannyira keserű emléket hagyott bennem, hogy a mai napig gyáva vagyok elővenni, és adni neki még egy esélyt. Pedig az évek alatt többen is próbáltak rábeszélni (főleg anya), hogy próbáljam meg, mert felnőtt fejjel már valószínűleg tetszene. És így, az Ida regénye után elképzelhetőnek tartom, de… az a fránya keserű szájíz nem akar eltűnni.

S ezek után mégis mi vett rá arra, hogy ezt a kötetet a kezembe vegyem? Nagyrészt a dicsérő vélemények a molyon, ill. a fülszöveg.

Ida, aki fiatal éveit egy klastromban töltötte, kikerülve onnan, az izgalmas, lehetőségekkel teli világban találja magát. Nem vágyik másra csak szabadságra és szerelemre. Apja azonban, aki egyedül „neveli” a lányt, más jövőt képzel el számára. Újsághirdetést ad fel, hogy rövid időn belül férjet fogjon egyetlen gyermekének. Az üzlet létrejön, felbukkan Csaba, a fiatal festő, és feleségül veszi Idát. A két fiatal Münchenbe költözik, s rögtön a házasság elején megegyeznek, hogy egy év múlva elválnak, s mindenki mehet a maga útjára. Addig azonban együtt kell élniük. Csaba fest, Ida ellátja a háztartást, nagyon udvariasak egymással, persze csak mint két idegen. Azonban az egy év alatt, az együtt elköltött étkezések, kirándulások, beszélgetések alkalmával akaratukon kívül megismerik, sőt mi több, megkedvelik – netán megszeretik?- egymást. S ez idő alatt mi, olvasók is megismerjük, és igazán megszeretjük őket.
Tetszett nekem ez a történetet, s az bizony talán még Gárdonyi is megnyert magának. Nagyon vicces volt látni, ahogy ez a két fiatal mindent elkövet, hogy udvariasan, de mégiscsak idegenként bánjon a másikkal. Jókat derültem az apró csetlés-botlásaikon, ahogyan egy-egy élethelyzetet kezeltek, majd igazi öröm volt látni azt a pillanatot, mikor végre ráeszméltek, hogy ez az év mégsem múlt el nyomtalanul. Más-más okoknál fogva, de mindkettejüket megkedveltem.

Szóval, kedves Gárdonyi! Nehezen indult a kapcsolatunk, de eme könyv után – legnagyobb meglepetésemre- esélyesnek vélem, hogy akár még barátság is kialakulhat köztünk! 4 pont.





(Manet, Rubens, Monet)-a könyvben rengeteg említés esik festőkről, festményekről, s úgy általában a művészlét nagy hangsúlyt kap.--/katt a képre/





Egy kevés érdekesség és háttér info:

A könyv 1924-ben jelent meg először, s 1934-ben filmet forgattak belőle Ágay Irén, Jávor Pál és Rajnay Gábor főszereplésével.

ez pedig a Gárdonyi polc a molyon azoknak, akik esetleg jobban bele akarják fúrni magukat az író munkásságába.

Raana Raas: Csodaidők 2.- Kiszakadtak

Miután végeztem az első résszel, fénysebességgel száguldottam el a könyvtárba, hogy kivegyem a második részt is. S mivel a harmadik rész is ott árválkodott a polcom, gondoltam akkor már őt is hazaviszem, ne legyen olyan egyedül. Aztán elkezdtem olvasni, és onnantól kezdve egy pillanatra sem voltam képes elszakadni a könyvtől.(Valójában nem is emlékszem arra, hogy mi történt velem a valóságban.)

Spoilerek következnek!

A cselekmény az első kötet befejezése után 5 évvel folytatódik. A háború lehetősége egyre fenyegetőbbé válik. Judy és Giin kapcsolata a kezdeti nehézségek után úgy tűnik, kezd nagyon jól alakulni. Yaan elvégezte a katonai akadémiát, kiváltságossá azonban mégsem válik, mert azért túl nagy árat kellett volna fizetnie.

Míg Judy kaveni szokások szerint hivatalosan is nagykorúvá avatják, s szembe kell néznie a férj keresés problémáival, addig Giin rengeteget küzd azért, hogy a külsősökkel folytatott politikáját és törekvéseit minél többen támogassák. Yaan pedig a katonai ranglétrán lépked egyre feljebb...

Ha esetleg valaki attól tart, hogy a második rész nem lesz olyan jó, mint az első, az téved! Ez a kötet még izgalmasabb, mint Az ogfák vöröse. Rengeteg esemény, különböző történetszálak gubancolódnak össze, majd derülnek ki igazságok és vetülnek fel újabb kérdések.
És persze az írónő ismét nem okozott "csalódást": rendesen gyilkolta a szereplőket. Sőt! Egészen kétségbeejtőre, fájdalmasra sikeredett a vége.
Ja, és még valami: azt hittem, minél tovább olvasom, annál könnyebb lesz megjegyezni a neveket. Áh, dehogy! Reménytelen eset vagyok.:)

Értékelés: 5 pont, természetesen!

Raana Raas: Csodaidők 1.- Az ogfák vöröse

Ritkán olvasok sci-fit, de ha mégis, akkor mindig nagyon meglepődöm mennyire szeretem. Ez a regény persze nem egyszerűen "csak" sci-fi. Utópia és családregény is egyszerre, s talán emiatt a sokszínűség miatt ragadott meg annyira.

(Próbálom elkerülni a spoilereket, de ha valaki nem olvasta még a könyvet, az a következő sorokkal legyen óvatos!)

A történet a jövőben játszódik, mikor az emberiség már az univerzum különböző naprendszereit és bolygóit is meghódította és benépesítette. A társadalom egy része a nagycsaládos rendszer alapján működik, őket nevezik kavenieknek. Másik részét pedig külsősöknek hívják. A két réteg gyakorlatilag teljesen elszigetelődött, nem bíznak egymásban, és csak a legszükségesebb esetekben érintkeznek. A Kaven szabályai ráadásul annyira szigorúak, hogy ha valamely családtag úgy dönt, hogy más utat választ, és kilép, akkor kiszakadttá válik, és nem térhet vissza.

A regényben 3 ember életét követhetjük végig, akik valamilyen úton-módon kapcsolódnak egymáshoz. Judy, a 11 éves külsős kislány, aki árvaházban él, mert az anyja lemondott róla. Giin, kaveni safir (egyfajta szellemi vezető a Kavenben), aki a politikai életet befolyásolja azáltal, hogy a kiszakadtakon próbál segíteni, majd egy összeesküvés miatt kénytelen változtatni az életén. És unokaöccse Yaan, aki a rá háruló apai nyomás hatására maga is kiszakadtá válik.

Az ő életüket, tevékenykedéseiket, egymásra találásukat, küzdelmeiket követhetjük végig. Nekem mindhárom szereplő nagyon szimpatikussá vált már a legelejétől fogva (igen, még Yaan is, bár amit végül tett az elszomorított). A kedvencem közülük mégis talán leginkább Judy. Hihetetlen, hogy ez a kislány mennyi mindenen ment keresztül, s mikor eljött érte az apukája én is úgy örültem neki, mintha magam is 12 éves lettem volna!:)

Kifejezetten tetszett, ahogy a történet folyamatosan haladt előre. Nem toporgott egy helyben, állandóan telt az idő, s már az első kötetben rengeteg dolog történt.

Mielőtt nekiálltam az olvasásnak, hallottam már innen-onnan, hogy a könyvben nagy szerepet játszik a vallás, ami őszintén szólva kicsit elbátortalanított. Nem mintha bármi bajom lenne vele, egyszerűen csak nem akartam egy túlzottan vallásos, lelki útmutatókkal teli könyvet. És szerencsére nem is azt kaptam. Tény és való, a szereplők életében fontos szerepet játszik a vallás és a hit, de egyáltalán nem zavaró, erőltetett módon. A hétköznapok része, teljesen természetesen éreztem.
Ezenkívül nagyon tetszett az írónő stílusa. Nincs felesleges szócséplés, kizárólag a lényeg, nagyon választékos formában.
És még valami: tudom, hogy a történet alakulása, meg az izgalom fokozása szempontjából elengedhetetlen, de muszáj ennyi szereplőt megölni??? Mikorra már épp megkedveltem valakit, az meghalt. Totál kiborító!!

Értékelés: 5 pont

Az írónő honlapját itt találjátok.