Könyves kiegészítők- képregények

Úgy vettem észre, manapság nagyon divatos a sikeres könyvekből ún. graphic novel-t (képes könyvet?) gyártani. Ami egyrészről olvasóbarát, hisz a már korábban elképzelt szereplőket, jeleneteket ezáltal sokkal vizuálisabb formában is meg lehet szemlélni. Másrészről pedig az anyagi vonzat, de gondolom ezt nem kell magyarázni senkinek. Egy olyan sikeres könyvről, mint pl. a Twilight saga, rengeteg bőrt le lehet húzni, s ezt bizony meg is teszik. Na de nem az Alkonyatról akarok én itt beszélni, hisz vannak más könyvek is, melyeket képregénybe öntöttek.

Azt hiszem abban megegyezhetünk, hogy Jane Austen szintén az a kategória, akinek a neve egyet jelent a sikerrel. A múltkor bögréket láthattunk kisasszonyos fazonban, most pedig a Büszkeség és balítélet ill. az Értelem és érzelem van porondon:

Nagy kedvencem Dennis Lehane sem maradhat ki a sorból, a Viharszigetből nem csak film készült, hanem szuper rajzok is. Nagyon tetszik a színvilága, ez a barna, szürke képi világ azonos a könyv hangulatával.

Végül, itt van nekünk Anita Blake. Szerintem ez is remekül sikerült, mégpedig azért, mert Anita a rajzokon pont olyan, mint amilyennek olvasás közben elképzeltem. Hatalmas fekete lobonc, kerek latina alkat, és persze Jean-Claude, mint dögös kiegészítő. :D

(forrás: Amazon, Marvel) 

Lisa Jewell: 31 Dream Street

„-So what are you going to do?

-Well, that’s exactly it. The only way I would feel comfortable about asking them to move out is to ensure that they have somewhere else to go, someone else to be with. The only way I could ask them to leave would be if i knew that they were all…

-Happy?

-Yes. Exactly. That they were all happy.”

Mikor a fiatal Toby az esküvőjére készül, apja, aki sosem foglalkozott vele, nászajándékként vesz neki egy házat, majd végleg lelép az életéből. Ennek ellenére úgy tűnhet Toby élete sínen van, azonban mindössze pár hét házasság után szakításra kerül sor. Toby, a rosszul kereső költő egyedül marad a kacsalábon forgó palotájában, ezért nem tehet mást, mint albérlőket keres. Az érdeklődők jelentkeznek is szép számmal, s a következő 15 évben Toby rengeteg emberrel él együtt. Lesznek, akik végig kitartanak, mások pedig továbbállnak, Toby azonban amellett, hogy mindenkivel nagylelkű és segítőkész, egyben zárkózott és magának való is. Elrejtőzik a szobájában, gyártja a verseit, amelyekkel nem lel kiadóra, és közben teljesen elszigeteli magát a világtól és a benne élő emberektől. Igen ám, csakhogy egy nap levelet kap rég nem látott apjától, melyben arról értesül, hogy a drága papa ismét elvált, s pár hónap múlva szándékozik eltölteni egy rövidke időt Londonban, mielőtt újra tovább áll. Meg persze közli azt is egyetlen drága gyermekével, hogy őszintén reméli, Toby az elmúlt évek során végre kezdett valamit az életével, sikeres karriert tudhat magáénak, feleséget, gyereket.

A levél hatására Toby észhez tér, eldönti, hogy itt az ideje valóban kezdeni valamit az életével, s mikor az egyik lakótársa, szerencsétlen idős úr, Gus elhalálozik, s ráhagyja minden vagyonát -mondhatni öröm az ürömben-, s Tobs végre elhatározásra jut.

Előtte azonban két dolgot kell még megtennie: kipofozni egy kicsit a házat, hogy minél inkább eladható formába kerüljön, és rendbe hozni az albérlői életét, akik mind boldogtalanok a jelenlegi helyzetükkel. A baj csak az, hogy mind azt gondolják, életük egyetlen pozitívuma, hogy ebben a szuper házban lakhatnak. Toby azonban felveszi a kesztyűt és megpróbál közbeavatkozni. S itt jön a képbe Leah, a szomszéd lány, aki nem csak hogy segít neki ebben, de végül bele is szeret…

Egy valamit biztosra mondhatok: ez az eddigi legjobb Jewell könyv, amit olvastam. Korábban már említettem, hogy mennyire szeretem az írónőt, és milyen remek írásokat gyárt ahhoz, hogy maximális legyen a kikapcsolódás. Ahogy eddig mindig, úgy itt is megvannak a tipikus jewelli mozdulatok- úgy mint a humor, egy csipet romantika, London- mert London minden könyvében központi szerepet játszik-, a bájos történet, remek szereplők. Mindezek mellett szerintem az évek során rengeteget fejlődött, és ez ebben a könyvben egyértelműen fellelhető. Korábban is jó történeteket gyártott, de a 31 Dream Street nem egyszerűen lekötött és szórakoztatott, mert ezúttal belevitt egy csipettel több valóságot is. Olyan momentumokat, amelyek elszorítják az ember torkát. Aztán ott vannak a karakterek: szerintem nem kell magyaráznom, Jewell mennyire ügyes karakterábrázolásban, gondoljunk csak Ralph-ra és Jem-re, vagy Bernie-re és kis családjára. Ebben a kötetben azonban egy szinttel még feljebb lépett, úgy éreztem a szereplők még több dimenzióval rendelkeznek, mint korábban, sokszínűbbek és hasonlóan furapókok, ahogy azt már megszokhattuk.

Ráadásul, és ennek nagyon örültem, ebből a könyvből már elmaradt az az idegesítő kis elem, amit korábban gyakran használt, mégpedig a drog. Tudom, úgy tűnhet ez a vesszőparipám, de engem nagyon zavart, amikor úgy állította be, mintha csak úgy lehetne szórakozni, ha jól kiüti magát az ember. Most viszont kihagyta ezt Jewell, ráadásul annyi pluszt adott helyette, hogy nem tudok nem örömódákat zengeni e kötetről.

Összességében egy szórakoztató, és nem kevésbé imádnivaló olvasmány ez, s itt most szeretném idézni a borítón található kis ajánlót, mert nagyon találó: „…another jewel from Lisa” ;5 pont.

ui.: ha egyszer Londonban járok, a Borough Market biztos nem marad ki a látnivalók közül.

W. Somerset Maugham: Színes fátyol

"Kitty eddig mindig csak futólag és kissé megvető figyelmet szentelt Kínának, ahová a végzet sodorta. Most hirtelen úgy rémlett neki, mintha valami rejtély tárult volna föl előtte. Itt volt a Kelet, az ősrégi, homályos és kikutathatatlan Kelet. A Nyugat eszméi és eszményei durváknak tűntek föl előtte azokhoz képest, amelyeket a különös teremtésben látott megtestesülve. Egészen más volt itt az élet, s egészen másképp éltek."


A fiatal Kitty Kínában él férjével. Kitty igazi elkényeztetett, önző, egysíkú nőszemély. Csak magával van elfoglalva, megcsalja a férjét, méghozzá egy nős emberrel, aki hozzá hasonlóan nem foglalkozik mások érzéseivel. Mikor azonban kiderül az igazság, Walter ultimátumot ajánl Kitty-nek. Vagy elválnak, és Kitty azonnal hozzámegy szeretőjéhez, hogy ne essen folt a becsületén, vagy együtt elmennek Kína egy kolera sújtotta vidékére betegeket ápolni. Végül az utóbbi történik, a pár útra kel, s egy gyönyörű, de halálosan veszélyes vidékre költöznek. Walter éjt nappallá téve a betegekről gondoskodik, s közben megveti saját magát, amiért szerelmes a feleségébe és bármit eltűr tőle, Kitty pedig eközben hatalmas jellembeli átalakuláson esik át.

Kezdetben azt hittem, egy szerelmes történet ez, ahol az erkölcsileg eltévelyedett feleség rájön mi a fontos, és mennyire vak volt ez idáig, de nem erről van szó. Ennél ez a könyv sokkal, de sokkal több. Aminek valójában szemtanúi lehetünk, az az asszony jellemfejlődése. Az, ahogyan egy makacs, üresfejű, sekélyes nőt rendesen arcul csap az élet, aminek köszönhetően elkezd változni. Rájön, hogy a fontos dolgok nem egyenlőek a szépséggel vagy a sármmal,  nem attól válik valaki szerethetővé, mert kedves bókokkal áraszt el bennünket és kifogástalanul viselkedik társaságban. Kitty belátja a hibáit és a történet során lassan felnő, rácsodálkozik a világra és olyan ember válik belőle, aki törődik másokkal, és nem fél egyedül szembenézni az élettel.

Habár ez nem egy klasszikus szerelmi történet, mégis olykor szinte sisteregnek a könyv lapjai. Jóval ritkábban olvasok férfi íróktól (megjegyzem nem szándékosan), de azt megfigyeltem, hogy nagyon szeretem, ahogy a szerelmet látják és írnak róla: sokkal tömörebb, lényegre törőbb, természetes és nyers. Nem próbálkoznak fölösleges sallangokkal, nem próbálják az érzelmet túlbonyolítani. Ez ebben a könyvben is így jelent meg, a szerelem nem valamiféle nyálas és überszentimentális érzelem, hanem az élet velejárója. Boldogság helyett rengeteg kínt okozhat, és okoz is ez esetben.

A regény nem egy vidám történet, nincs happy end, boldog egymásra találás és a vége nyitott marad. Vékony, gyorsan olvasható, de annál kevésbé feledhető könyv. A továbbiakban is keresni fogom Maugham műveit; 4,5 pont.

ui.: film is készült, egy 1934-ben Greta Garbo-val, egy pedig Edward Norton-nal 2006-ban, bár a bemutató alapján azt leszűrtem, hogy a film és a könyv eléggé különbözőre sikeredett.

Könyv trailer- Wintergirls

Laurie Halse Anderson egyike azon szerzőknek, akiknek a könyveit több országban ellenzik vagy éppen betiltják (bővebben a „banned books”-ról). Elsősorban tinédzsereknek ír, de a témái annyira sokszínűek és fel- ill. megrázóak, hogy felnőttek is nyugodtan a kezükbe vehetik a regényeit. Éppen emiatt tiltakozik sok szülő is a könyvei ellen: nem akarják, hogy a gyerekeik ilyen témájú műveket olvassanak. Nyilván mindenkinek joga van eldönteni szülőként, mit enged meg a gyerekének és mit nem, de szerintem az nem megoldás, ha valaki burokban nő fel,  hisz később csak sokkal nehezebb lesz szembenézni a valósággal. Ráadásul Anderson olyan témákat boncolgat, ami nagyon sok tinédzsert érint. Egy-egy ilyen könyv talán éppen segítene abban, hogy ne érezzék azt a fiatalok, hogy egyedül vannak a problémáikkal. 

A Wintergirls az étkezési rendellenességekről szól, pontosabban egy olyan lányról, aki nap mint nap mikor  tükörbe néz, gyűlöli, amit ott lát. Már maga a videó is kellőképpen megrázó, hisz egy egészséges embernek ilyen gondolatok nem jutnak eszébe. Akárcsak a Hadd mondjam el..., ez is érdekel, s bár nem egy felemelő olvasmány, szeretném elolvasni.

fülszöveg:
"Lia and Cassie were best friends, wintergirls frozen in matchstick bodies. But now Cassie is dead. Lia's mother is busy saving other people's lives. Her father is away on business. Her step-mother is clueless. And the voice inside Lia's head keeps telling her to remain in control, stay strong, lose more, weigh less. If she keeps on going this way—thin, thinner, thinnest—maybe she'll disappear altogether.
In her most emotionally wrenching, lyrically written book since the National Book Award finalist Speak, best-selling author Laurie Halse Anderson explores one girl's chilling descent into the all-consuming vortex of anorexia."

Hogy én ki lennék...?

Mely könyv szereplője lennék?

Nancy adta tovább nekem ezt a jó kis játékot-köszi még egyszer is!- , és töröm már egy ideje rendesen a fejem. A helyzet ugyanis a következő. Nem az a fajta olvasó vagyok, aki gyorsan elolvas egy könyvet, lerakja és menten rohan is a következőhöz. Szeretek rajtuk gondolkodni, sőt mi több, bennük élni arra a pár órára, napra, míg tartanak. Együtt élek én is szereplőkkel, azt gondolom amit ők, azt érzem, amit ők. Nyilván nem minden könyv váltja ki belőlem ezt az érzést, de a kedvenceim igen. Sőt, talán épp azért válnak kedvenccé, mert elhitetik velem, hogy én is része vagyok az eseményeknek, annak a világnak, melyben játszódnak. Ezek után képzelhetitek, az elmúlt évek során rengeteg ember bőrébe bújtam bele, volt hogy csak rövidebb időre, s volt olyan is, mikor egész sokáig velem maradtak bizonyos személyek. (még mielőtt bárki is megijedne, van saját személyiségem is, csak színes a képzelőerőm :P). De mivel a listát nem akarom a végtelenségig húzni, azt mondhatom röviden, hogy az utóbbi időben a történelmi regények azok, melyeknél ez az érzés a legerősebb. Szívesen lennék Désirée Clary, akit a francia történelem két legnagyobb alakja szeretett. Scarlett O’Hara Tara földjén, amint a gyönyörű zöld ruhájában illeg az udvarlói előtt, s közben azon gondolkodik, hogyan vághatna vissza Rhett Butler-nek. Kleopátra, aki Caesar oldalán hatalmas birodalomról álmodozott, és az istenek áldását viselte magán. És ők csak az utóbbi időszak termése. A sor pedig soha nem ér véget…

Akiknek ezek után a véleményére kíváncsi vagyok: Andiamo, Cukorfalat és F-Andi

Sara Gruen: Vizet az elefántnak

„-Bármiféle munkát elvégzek. De ha lehetséges állatokkal dolgoznék.

-Állatokkal – mondja Al. – Hallottad ezt, August? A legényke állatokkal akar dolgozni. Gondolom vizet szeretne hordani az elefántoknak.”

Az öregek otthonában élő 93 éves Jacob Jankowski egy morcos, de nagyon is szórakoztató öreg úr. A felesége pár évvel ezelőtt meghalt, a gyerekeinek pedig már saját élete van, ezért a napjai magánnyal, és egyedülléttel telnek. Nem maradt semmije, csak az emlékei. Mikor egy nap megérkezik a cirkusz a városba, az otthon lakói izgatott, csicsergő gyerekekké változnak, Jacob előtt pedig újra megelevenedik a múlt.

A fiatal Jacob, egy rettenetes tragédia hatására otthagyja az állatorvosi egyetemet, és egy véletlen folytán elszegődik a Benzini Testvérek Világhíres Cirkuszába. A cirkusz állatorvosa lesz, otthonra és szerelemre talál az itt dolgozó emberek közt.

A cirkuszi lét azonban kemény dió mindenki számára. A 30-as évek Amerikájában, miközben folyamatosan szedi áldozatait a gazdasági világválság, az előadások jelentik az embereknek egyetlen szórakozást. De egy pillanatra sem feledhetjük, hogy ez a világ mennyire kegyetlen. Nem számít, milyen édesek az ölelésre váró kismajmok, vagy a folyton mosolygó Rosie, az elefánt, az egész csak egy illúzió. A színfalak mögött ugyanis kegyetlenség uralkodik, a munkások szörnyű körülmények közt tengődnek, s ha Al bácsi, az igazgató nem tud eleget fizetni a hónap végén, gyakran oldja meg úgy a problémát, hogy kihajigálja az embereket a vonatból. Többnyire egy szakadék fölött, hogy később senki ne panaszkodhasson.

És mégis, mindezek ellenére számomra nagyon vonzó volt ez a világ, a cirkuszi miliő. Olvasás közben végig azon imádkoztam, bár valami csoda folytán soha ne érne véget. Annyira megszerettem Jacobot, Rosie-t, Bobót, a kismajmot, Tevét és Waltert.

Igazi léleksimogató könyv ez, amit az ember úgy olvas végig, hogy egy hatalmas vigyor terül el az arcán, akárhányszor kinyitja, olykor azonban ezt a nagy boldogságot szívfacsaró jelenetek szakították meg, melyeknél bizony elgurult pár könnycsepp. Úgy éreztem magam, mintha én is a könyvben élnék, estéről estére részt vennék az előadásokon, majd végignézném, ahogy a Repülő Ügyosztály sátrat bont, felpakol a vonatra, és célba veszi a következő várost.

És persze el ne felejtsem Jacob-ot. Az a fajta főszereplő ő, akit mind fiatal, ártatlan, jószívű férfiként, mind idős, zsörtölődő bácsiként csak imádni lehet. Talán az idősebb kiadást egy kicsit még jobban is szerettem, a cinizmusa és a humora telitalálat volt.

Alapjában véve nem nevezném a regényt állatos könyvnek, mert az igazi hangsúlyt Jacob, Marlena és a cirkuszi dolgozók napjai, problémái jelentették, mégis, a kis kedvencek –vagy éppen vérengző vadmacskák- a saját egyéniségükkel rengeteget adtak hozzá a történethez, s elérték, hogy ez a csodálatos könyv még inkább a szívemhez nőjön. 5* pont. Feltétlenül olvassátok el, megéri!

Ezen felül hadd méltassam még pluszban a könyv formáját is. Nagyon tetszett, ahogy minden olyan fejezet, mely a fiatal Jacob-ról szól, egy-egy korabeli cirkuszi fotóval van illusztrálva.

Biztosan keresni fogom a továbbiakban is Gruen könyveit, az eddig megjelent 4 regényében kivétel nélkül fontos szerepet játszanak az állatok.

Dennis Lehane: Viharsziget

"-Maguk sokszor tesznek így?

-Mire gondol?

-Itallal a kezükben üldögélnek, és kielemzik, aki az útjukba kerül.

-Azt hiszem, ez egyszerű szakmai ártalom. Hány pszichiáter kell egy villanykörte becsavarásához?

-Nem tudom. Hány?

-Nyolc.

-Miért?

-Nehogy már most kezdjünk analizálni!

Teddy és Chuck összenéztek. Mindkettőjükből kitört a nevetés.

-Pszichoanalitikus-humor - mondta Chuck.- Ki gondolta volna, hogy ez létezik?"

Az 1950-es években járunk, egy Bostonhoz közeli szigeten. A rendőrbíró, Teddy Daniels és új társa, Chuck Aule érkezik a szigetre, hogy az Ashecliffe Elmegyógyintézetből megszökött rabot, Rachel Solando-t kézre kerítsék. A sziget azonban nem várt titkokat rejteget…

A történetnek nagyon erős, az olvasót teljesen magával ragadó hangulata van. Szinte mint egy mágnes, úgy húz magába az 50-es évek. A levegő háborútól megkeseredett szaga és Teddy halott feleségének démonai, a múlt szörnyűségei. Mindezek jelentik a külvilágot. Ezzel párhuzamosan azonban itt van ez a sziget, az elmegyógyintézet szűk, klausztrofób szobáival, ahol hallani a szomszédban sikoltozó betegeket, a monoton őrült kántálást. És ott van a C részleg, ahol olyan páciensek, vagyis inkább bűnelkövetők vannak elzárva, akik a pszichopata gyilkosok társadalmának legalját képezik. Furcsa dolgok történnek itt, beszélik, hogy titkos kísérleteket végeznek, hogy a rabokon embertelen eljárásokat hajtanak végre.

Teddy és Chuck pedig hiába kutakodnak Rachel Solando után, az itt dolgozók akadályozzák őket, ami kis idő elteltével kezd nemcsak hogy gyanússá, de veszélyessé is válni.

Mindezek keverednek egymással, ezek az impulzusok, a kis információ darabkák, ami olvasás közben teljesen rátelepszik az emberre. Megszűnik a külvilág, nem létezik más, csak Teddy, a sziget és az a rengeteg kérdés, amikkel szembe kell néznünk.

Azt már többször is említettem mennyire bele vagyok habarodva Lehane műveibe. A Viharsziget lényegesen különbözik a Kenzie – Gennaro könyvektől, de nem kevésbé hatásos. Teljesen ledöntött a lábamról, és igazság szerint fogalmam sincs mit írhatnék a könyvről, azonkívül persze, hogy zseniális. Akárhányszor nekiállok, csak valami kaotikus mondatkupac kerekedik ki belőle (lásd a felső bekezdést). Annyit viszont mondhatok – és ezért szinte könyörgöm, hogy olvassa el mindenki, aki eddig még nem tette-, a történet olyan szinten fejbe vágott, hogy még a mai napig is eszembe jutnak képek, pillanatok, párbeszédek a könyvből. Az egész úgy zajlott le bennem, mint egy noir hatású film. Baljós aláfestő zene, vihar, kalap és cigaretta, misztikum. S a vége…rengeteg forgatókönyvet meggyártottam gondolatban olvasás közben, de erre nem számítottam. De nem is az vágott fejbe annyira, ami történt, hanem az, ahogyan történt. A kiváltó ok. Rég izgultam ennyire könyvön, ha egyáltalán valaha, 5* pont.

ps.: film is készült belőle, méghozzá a Scorsese- DiCaprio páros által.

Karácsonyfa alá való

Noha úgy tűnik, a kiadók többsége már októberben piacra dobta a friss, ősszel megjelenő könyveit, azért a karácsonyi dömpingre még maradt pár megjelenésre váró darab. És persze nem is én lennék, ha nem találtam volna köztük olyat, amit szívesen el ne olvasnék. Lássuk csak, mik is ezek:

Francisco X. Stork: Marcelo és az igazi világ

"A „kognitív zavar” feltételezi, hogy rosszul gondolkodom, vagy érzékelem a valóságot. Nagyon is jól érzékelem a valóságot. Néha többet érzékelek belőle, mint mások.

Marcelo Sandoval olyan zenét hall, amit senki más – ez is hozzátartozik ahhoz az autizmusra emlékeztető állapothoz, amelyet egyetlen orvos sem képes azonosítani. Apja azonban sosem hitt teljesen ebben a zenében, sem Marcelo másságában, és rászorítja a fiát, hogy a nyáron dolgozzon az ő ügyvédi irodájának postázójában… illeszkedjen bele az „igazi világba.”

Marcelo itt ismeri meg Jasmine-t, szépséges és különös munkatársát, meg Wendellt, a cég társtulajdonosának fiát. Megismeri a versengést és a féltékenységet, a haragot és a vágyat. Ám amikor egy aktában talál egy képet – egy félarcú lány fényképét –, ez csakugyan hozzáköti az igazi világhoz: a szenvedéshez és az igazságtalansághoz, ami ellen harcolhat."

Egy különleges vagy legalábbis számomra nem mindennapi témájú ifjúsági regény, ami először a borítójával hívta fel a figyelmem, de csak azután lettem igazán izgatott, miután elolvastam a fülszöveget.

megjelenés: 2010.november, Cicero Könyvstúdió

Richard Yates: Húsvéti korzó

"A két testvér már kislányként is nagyon különbözött egymástól. Emily csodálattal tekintett érzékeny lelkű nővérére, és féltékenyen szemlélte apjukhoz fűződő kapcsolatát, Sarah viszont húga önálló gondolkodásmódját és függetlenségét irigyelte. Felnőttként egészen más életet élnek. Sarah a biztonságot jelentő házasságot választja, Emily az állandó útkeresést. De vajon melyik jelent szabadulást az otthonról hozott, bénító minták alól, és melyik vezet a boldogsághoz?"

Igaz, eddig még semmit sem olvastam az írótól, de A szabadság útjaiból készült film nagyon tetszett, s még akkor eldöntöttem, hogy illene jobban megismerkedni Yates-szel. A fülszöveg alapján ez a könyv is érdekesnek tűnik, ráadásul próbálok törekedni arra, hogy minél több olyan könyv is a kezeim közé kerüljön, ami kívül esik a komfort zónámon. Ez pedig épp ilyen. 

megjelenés: 2010. Partvonal Kiadó

Ugron Zsolna: Úrilányok Erdélyben

"Ugron Zsolna első regénye valóságos utazás báltermeken és mosókonyhákon, palotákon és romokon, szövevényes rokoni kapcsolatokon és egy sodró szerelmen át a pesti nyüzsgésből a Kárpátok lábához – majdnem az Üveghegyen túlra.

Anna irigylésre méltó életet él Budapesten: tökéletes férfi, érdekes tévés munka, sok utazás, nagy társasági élet, ragaszkodó barátok. Ám egy nap különc bécsi nagynénje és egy megrázó találkozás rádöbbenti, hogy szép üvegburája alatt már alig kap levegőt.  Útkeresése közben rátalál örökségére – és egy kis erdélyi faluban a mindent felülíró szerelemmel együtt önmagára is. Pillanatképek az erdélyi arisztokrácia elsüllyedt világából, és kései utódaik nem mindennapi hétköznapjaiból."
Akárcsak az elsőnél, itt is a borító volt, ami elsőre kiszúrta a szemem, viszont a tartalom is érdekesnek ígérkezik. Meg aztán ideje lenne több magyar regényt a kezembe venni.
megjelenés: 2010. november, Ulpius könyvkiadó

és vegül, de nem utolsó sorban, egy bónusz könyv, ami idén decemberben fog megjelenni, de a többitől eltérően angul.

Richelle Mead: Last Sacrifice
"Murder. Love. Jealousy. And the ultimate sacrifice. Now, with Rose on trial for her life and Lissa first in line for the Royal Throne, nothing will ever be the same between them."
A Vámpírakadémia sorozatot még a magyar megjelenés előtt kezdtem olvasni (vagy nagyjából egy időben), és mivel nagyon szeretem Rose és Dimitri történetét, már gyakorlatilag hónapokat óta tűkön ülök a megjelenést várva. Kíváncsian várom, mégis hogyan ér véget a sorozat, főleg azok után, ahogy az ötödik rész zárult. *hajtépés* Nincs is már olyan messze az a december 7., nem igaz?

Karen Marie Moning: Keserű ébredés

"Az ember feketén-fehéren akar látni mindent: vannak jók és rosszak, a hősök igazán hősiesek, a gonosztevők meg egyszerűen csak gonoszak, de az elmúlt egy évben megtanultam, hogy a dolgok ritkán ilyen egyszerűek. A jófiúk szörnyű dolgokra képesek, és néha a rosszfiúk is kellemes meglepetést tudnak okozni."

A huszonkét éves Mac tökéletes amerikai álom életet él. A szülei imádják egymást, a nővére a legjobb barátja, és csaposként dolgozik egy helyi bárban, amivel ő abszolút meg is van elégedve. Többet még csak nem is kívánhatna, ha csak nem azt, hogy végre a kedvenc kozmetikai cége piacra dobja a tökéletes rózsaszín körömlakkot.:D

Egy nap azonban beüt a ménkű, a dublini rendőrség arról tájékoztatja ugyanis a lányt, hogy a nővére, Alina meghalt Írországban, a nyomok azonban sehová sem vezetnek, ezért lezárják a nyomozást. Mac igazságérzete viszont nem nyugszik, Dublinba utazik, hogy kiderítse, ki ölte meg a nővérét, s bosszút álljon.

Írország azonban nem várja tárt karokkal a lányt. Olyan dolgokra bukkan- olyan ismeretre tesz szert saját magával kapcsolatban is- melyekről azt hitte, csak a mesékben létezhetnek. Tündérekbe botlik, akik nem pici, aranyos lények, hanem gonoszak, rondák, kegyetlenek, s jobb, ha az ember messziről elkerüli őket.

Már korábban is olvastam tündéres témájú könyveket, de őszintén szólva –akárcsak azok- ez sem győzött meg engem arról, hogy szeretem-e én ezeket a lényeket vagy sem. Ötletesnek tartom, ahogy minden író másnak láttatja őket (akárcsak a vámpírok is minden könyvben mások), van ahol jók, van, ahol gonoszak. A Keserű ébredés ebből a szempontól pedig mondhatni a középút, ezek a tündérek ugyanis a Seele és Unseele fajtába tartoznak, ergó a soraikban találhatók jók és rosszak egyaránt. Bár ezt nem lehet egyértelműen kijelenteni, a tündérekkel ugyanis soha nem ilyen egyszerű a helyzet.

Ezzel a könyvvel igazából egy nagy problémám volt, mégpedig, hogy a főszereplőn kívül egy szereplővel sem igazán szimpatizáltam. Márpedig ennyi(ke) könyvvel a hátam mögött azt a következtetést levonhatom, hogy egy regényben számomra az egyik legfontosabb követelmény, hogy szeressem a szereplőit. Vagy éppen utáljam őket, de nagyon. A köztes utat viszont nem bírom, mikor teljesen hidegen hagy, hogy kivel mi fog történni. És itt sajnos ez történt. A két főszereplő közötti viszony (és nem vártam szerelmet, mielőtt bárki is ezt gondolná), ill. Barrons arroganciája engem nagyon zavart. Nem tudom, szerintem nem csak én vagyok így ezzel, de az nem tesz vonzóvá egy férfit vagy úgy általában bármilyen karaktert, ha nagyon jóképű, sötét és veszélyes, ellenben más szimpatikus tulajdonságot nem találok benne. Aztán persze eszembe jutott, hogy ez egy sorozat, és az írónő biztosan lassan akarja adagolni a dolgokat, és idővel majd tán változna a véleményem, na de hát ahhoz el is kellene jutni odáig az olvasásban, nemde?

Ezzel ellentétben viszont a történet, ill. a cselekmény szerintem jól sikerült. Izgalmas volt, s a végén kellőképpen lógva hagyott, amivel gondolom arra akart ösztönözni, hogy még csak véletlenül se gondoljam, hogy nem fogom a következő részt a kezembe venni. *hát még nem döntöttem el*

Ez a történet nekem így egy erős közepes, hullámzó teljesítménnyel. Voltak fejezetek, mikor izgulva szorongattam a könyvet, de voltak olyanok is, mikor egyáltalán nem érdekelt kivel mi fog ezek után történni. Nehezen jutottam dűlőre, 3,5 pont.

ps.: Viszont ahogy látom, velem ellentétben sokaknak igenis tetszett Mac története, úgyhogy még talán átgondolom, és adok esélyt a második résznek is, hátha az jobban fogom szeretni. Még csak amiatt sem kell aggódni, hogy esetleg elfelejtenénk miről szólt a kötet, mert a Kelly már ki is adta a következőt.

pps.: Mónika, Neked pedig nagyon köszönöm a kölcsönt!!!