2010. április 15., csütörtök

J.R.Ward: Megbosszult szerető


Image Hosted by ImageShack.usTartozom egy vallomással. Azt hiszem, sőt elég erős a gyanúm, hogy vámpír függő lettem. Mióta valamikor tavaly elolvastam a Twiligh-ot, azóta nem szabadulok tőlük. Volt itt minden: Anita Blake (aminek az első pár kötete szerintem szuper volt), Richelle Mead (őt nagyon szeretem), és persze Fekete Tőr Testvériség is.
A Megbosszult szerető a sorozat 7. kötete, s az előzőekhez képest ez sem okozott csalódást. Meglehetősen vastag kötet, ezzel arányosan jóval több esemény és történetszál van egybezsúfolva. Egy kicsit furcsállottam viszont, hogy a korábbiakkal ellentétben nem kapott akkora szerepet a fő szerelmi szál.
A történet röviden -csakhogy még véletlenül se spoilerezzek- Rehvenge és Ehlena alakuló románcáról szól. Hogyan találnak egymásra, és hogyan küzdenek meg Rehv manipulátor oldalával. Mellettük Wrath, a király és Beth kapcsolatának mélypontját, ill. John és Xhex macska-egér játékát. Emellett pedig végignézhetjük azt is, ahogy Lash tovább szövögeti alantas hálóját a testvériség ellen.

Szerintem ez a könyv is -akárcsak az előzőek- egész jó volt. A cselekmény fordulatos, a karakterek jók. Az írónőtől nem is számítottam másra. Pontosan azt nyújtja, amit egy vámpírkönyvnek nyújtania kell: kiélezett helyzeteket, harcot az ellenséggel, romantikát. Egy valamit nem szeretek vele kapcsolatban. Megesik, méghozzá elég gyakran, hogy túlzásba esik a romantikus párbeszédek terén. Nem tehetek róla, de egyszerűen a hideg ráz a csöpögős, túldramatizált szerelmi vallomásoktól. Lévén, hogy ez a hetedik kötet, már előre számítottam rájuk.:)
Összességében egy eseménydús, élvezhető történetet kaptam.

Értékelés: 4 pont

7 megjegyzés:

  1. IMÁDOM Ward-ot, bár ennél ar észnél még nem tartok. ;o)

    VálaszTörlés
  2. Ha az előzőek tetszettek, akkor ez sem fog csalódást okozni!!:) Sőt, ez még talán izgalmasabb is, mint az előző rész.

    VálaszTörlés
  3. Ott áll a polcomon az első FTT kötet, de nem bírok nekikezdeni. Pedig mindig odáig van érte. Twilight után most csak a True Blood van mint vámpíros sorozat a többitől herótot kaptam :D

    VálaszTörlés
  4. Nem vagyok túl jártas True blood témában (bár a sorozatot imádom!!!), de szerintem FTT sem rosszabb nála semmivel.:) Egy próbát megér!

    VálaszTörlés
  5. Ez a kötet nekem is tetszett.

    Ez az a sorozat ahol az újabb kötet mindig felülmúlja az előzőt. Szereplők sokoldalúak, nagyon kedvelhetőek. Rehv a főszereplő drogdíler, dopaminfüggő , strici , de mégis nagyon szerethető. Könyv humora isteni. Történet több szálon fut, egyre izgalmasabb és fordulatosabb, tele van váratlan csavarokkal. Elgondolkodtató, sokat lehet rajta agyalni. Szívbemarkoló. Mély nyomot hagy az emberben.

    Paranormális könyvek közül még Kresley Cole, Gena Showalter, Sherrilyn Kenyon, Adrian, Frost és Feehan ami tetszik. Ezek közül nem mind vámpíros. Showalter démonos. Kenyonnál és Colenál meg többféle fantasy lény van. Így vannak olyan kötetek amiben vámpírral nem is fogunk találkozni. Showalter és Kenyon a mitológiai és történelmi háttér miatt is jó.

    True Blood nem igazán fogott meg, nem szeretem, ha a hősnőnek több pasija is van a történet folyamán.

    VálaszTörlés
  6. Hú, én ezek közül igazán csak Frost vámpírjait szeretem nagyon, és még Showalter alvilágos sorozata is elég jó.:) De köszi a tippeket, szerintem ezeknek is utána fogok nézni!:)

    VálaszTörlés
  7. Szívesen. Molyon küldök róluk ismertetőt.

    VálaszTörlés

Ne fogd vissza magad! Örülök minden hozzászólásnak, nyugodtan lehet véleményt mondani, nem harapok!:)
(névtelenül viszont nem lehet kommentelni)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails