2010. december 12., vasárnap

Címek és kedvencek

Niki és Nancy hívott ezúttal játszani, nagyon köszi csajok! És igen, ez nem okozott akkora örömet, mint általában a blogos játékok szoktak. Soha nem tudok rendesen a "melyik a kedvenc könyved?" kérdésre válaszolni, többnyire csak hebegek-habogok, meg címekkel dobálózom. Kicsit olyan ez, mint mikor megkérdeznek egy anyát, mégis melyik a kedvenc gyereke. Na mindegy, azért próbálkoztam.


01 – A múlt év legjobb könyve: Az időutazó felesége (2009)

02 – Több, mint 3 alkalommal olvastad: jó pár könyvet újraolvastam egyszer (először magyarul aztán angolul), de olyan példány nincs, amit ennyiszer újra kinyitottam volt. Jelenleg még azon a szinten vagyok, mikor túl sok a könyv, kevés az idő. Majd nyugdíjasként, addigra valószínűleg úgyis elfelejtek mindent.

03 – Kedvenc könyvsorozat: Richelle Mead: Vampire Academy series (Vámpírakadémia), Jeaniene Frost: Night huntress series, igen igen vámpíros :D, de hogy mást is mondjak, Raana Raas: Csodaidők is rendesen megdobogtatja a szívemet

04 – A sorozat kedvenc része: szeretem őket, úgy cakk um pakk. Ráadásul egyik sem lenne az igazi csak önmagában.

05 – Boldog leszel ettől a könyvtől: C. Ahern: Ahol a szivárvány véget ér; mikor rossz kedvem van, újra szoktam olvasni a kedvenc részeimet, főleg a Rosie-Ruby páros chat beszélgetéseit


07 – Leginkább alulértékelt könyv: Az Elfújta a szélről sokan úgy gondolják, hogy egy nyálas maszlag, miközben erről szó sincs, sőt

08 – Túlértékelt könyv: Coelho könyvek; párat én is olvastam, és nem is voltak rosszak, de egy idő könnyen besokall tőlük az ember

09 – Amiről azt hitted nem fogod szeretni, de végül mégis (és még mennyire...): Ida regénye

10 – Kedvenc klasszikus: Bulgakov: A Mester és Margarita és Steinbeck: Édentől keletre

11 – Ami nagyon nem tetszett: Amerikai pszicho

12 – Amit valaha szerettél, de most már nem: ilyen nincs

13 – Kedvenc író: Denise Lehane, Karen Essex, Richelle Mead

14 – Kedvenc könyv az írótól: Sötétség fogd meg a kezem, A fáraó, a fent említett sorozat

15 – Kedvenc férfi karakter: Patrick Kenzie és Rhett Butler természetesen

16 – Kedvenc női karakter: Scarlett O’Hara

17 – Kedvenc idézet a könyvből: melyikből???

18 – Csalódtál benne: legutóbb a Keserű ébredés volt nekem egy kisebb csalódás, bár lehet hogy a sok dicsérő szó miatt túl sokat vártam tőle

19 – Legjobb adaptáció: Büszkeség és balítélet (BBC féle)

20 – Kedvenc romantikus: Együtt lehetnénk, Elfújta a szél

21 – Gyerekkori kedvenc: George Sand: Mese a jólelkű Fridolinról és persze az Öreg néne őzikéje, amit a mai napig tudok kívülről:)

22 – Kedvenc saját könyved: Radnóti összes versei

23 – Régóta el akarod olvasni, de még mindig nem került sorra: Dumas könyvek

24 - A könyv, amit bárcsak többen olvasnának: passz, nem igazán tudnék egyet kiemelni

25 - A karakter, akivel leginkább tudsz azonosulni: ilyen van jó pár, mivel alapból azonosulós fajta vagyok. Többnyire az erős női karakterek azok, akiknek a bőrébe a legjobban bele szeretnék bújni. Azokéba, akik mind érzelmileg, mind pedig fizikálisan is erősek, s mindeközben nem veszítik el a nőiességüket.

26 - A könyv, ami megváltoztatta a gondolkodásodat valamiben: Tizenkilenc perc, nem is konkrétan a gondolkodásomat változtatta meg, hanem ráébresztett arra, hogy mennyire képesek vagyunk/vagyok fekete-fehérben látni a világot, mikor valójában minden csak nézőpont kérdése.

27 – Legmeglepőbb befejezés vagy csavar a történetben: nem vagyok egy könnyen átverhető alkat, de tény, hogy a Viharsziget óta még mindig nem sikerült teljesen összekanalazni magam

28 – Kedvenc könyvcím: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság

29 – Mindenki utálta, kivéve te: Az ifjú Werther szenvedései

30 – Abszolút kedvenc könyv: rengeteg kedvenc van, de nincs olyan abszolút, amire azt tudnám mondani, hogy márpedig ennél jobb könyv nincs a világon. Vagyis mindegyik kedvencemre ezt mondom, de nem tudok egyet kiemelni:)

akiknek tovább gurítanám a lasztit: Amilgade, Ildy és az Ádám olvas és néz blogja

5 megjegyzés:

  1. Kb 10 éves lehettem, amikor először láttam az Elfújta a szél-t (azóta milliószor), bontakozó női lelkemnek azonnal megtetszett Rhett Butler karaktere. Kedvenc jelenet a híres első csókjuk, még ma is :) Csöppet "szerelmes" lettem már az első alkalommal :)

    VálaszTörlés
  2. Ó, igen, Rhett. *hatalmas sóhaj* Szerintem nem sok nő él a Földön, aki ne szerelmesedne belé legalább egy picikét.;)

    VálaszTörlés
  3. Ahol a szivárvány véget ér - ezt én is úgy szeretem!:)
    08 - még csak kettőt olvastam tőle, de ennyi alapján is egyetértek..
    11 - ezt én sem bírtam, végül inkább megnéztem a filmet.
    28 - nekem is:)

    VálaszTörlés
  4. Szia! Tetszik a blogod, és egy ideje már rendszeresen olvaslak is :) Most pedig erős késztetést éreztem, hogy hozzá is szóljak a témához: Az ifjú Werther szenvedéseit én kimondottan szerettem, viszont az osztálytársaim tényleg utálták :)

    VálaszTörlés
  5. Sajtosroló, örülök, hogy ennyi mindenben egyezik a véleményünk!:)))

    Mercy, köszi! Örülök a hozzászólásodnak!:) A Wertherrel-és még sok kötelezővel- nálunk is így történt. Én szerettem, de az osztálytársaim már nem annyira.

    VálaszTörlés

Ne fogd vissza magad! Örülök minden hozzászólásnak, nyugodtan lehet véleményt mondani, nem harapok!:)
(névtelenül viszont nem lehet kommentelni)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails