2010. október 4., hétfő

Őszi megújulás

A napokban eszméltem rá, hogy mintegy fél éve már annak, hogy elkezdtem blogolni. El tudjátok hinni? Fél év. És napról napra egyre jobban élvezem.
Szóval, arra gondoltam, ennyi idő után nem ártana egy kicsit több időt és energiát beleadni a dologba, ezért új rovatokat fogok létrehozni. Első körbe ezekre gondoltam:
       
-         Könyves kiegészítők: könyvjelzők, könyves ereklyék, események és mindenféle apróság, ami valamilyen módon kapcsolódik a könyvekhez ill. az olvasáshoz.
-         Könyv trailerek: ez az, ami. Próbálok olyan videókra bukkanni, amelyek valamilyen módon különlegesebbek, érdekesek. Akár a zenei világa, a hangulata, vagy a képi megvalósítása. Lesznek köztük olyanok is, amelyek már megjelentek magyarul, és akár sokan olvasták már, és lesznek még csak angolul elérhető regények is, amelyek felkeltették a figyelmem.
-         Friss megjelenések: amik engem érdekelnek; fülszöveggel, előzetes véleménnyel.
-         Írói munkásságok: mikor egy szerzőnek az addig megjelent összes (vagy legalábbis legtöbb) művét olvastam –és lehetőleg blogoltam is róla- össze fogom szedni a munkásságával kapcsolatos gondolataimat, a róla a neten fellelhető információkat, véleményeket, képeket.

Ezek lennének. Az első kettő – úgy tervezem- havonta egyszer lesz esedékes, a két utóbbi pedig, mikor épp alkalom adódik.
Folyt. köv…

ui.: a felső menüsorban ezentúl meg tudjátok tekinteni az eddig írt összes értékelést.

3 megjegyzés:

Ne fogd vissza magad! Örülök minden hozzászólásnak, nyugodtan lehet véleményt mondani, nem harapok!:)
(névtelenül viszont nem lehet kommentelni)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails