2010. október 7., csütörtök

Érdekes őszi megjelenések

Idén ősszel a kiadók csak úgy ontják magukból a szuperebbnél szuperebb könyveket, s ember legyen a talpán, aki ezt az iramot tudja tartani. Én is már csak kapkodom a fejem, és azon okoskodom, vajon hová préseljem még be ezt meg azt a vásárlást, és ezerrel várom már a karácsonyt. Az itt összegyűjtött könyvek érdekelnek a felhozatolból elsősorban, bár, ha csak nem szakad a nyakamba a Nemzeti Bank, kicsi az esélye, hogy ez a rengeteg könyv mind a polcomon végzi. Viszont remélem a könyvtár tervez még idénre új beszerzéseket!

Markus Zusak: A könyvtolvaj
"EGY APRÓ KIS TÉNY:
MEG FOGTOK HALNI
1939. A náci Németország. Az ország visszafojtja lélegzetét. A halálnak sohasem volt még ennyi dolga.
Liesel, egy kilencéves kislány a nevelőszüleivel él a Himmel utcában. A szüleit koncentrációs táborba vitték. Liesel könyveket lop. Ez az ő története meg a Himmel utca többi lakójáé, amikor a bombák hullani kezdenek.
FONTOS INFORMÁCIÓK
ez a kis történet
egy lányról
egy harmonikásról
néhány fanatikus németről
egy zsidó bokszolóról
és egészen sok lopásról
szól
MÉG VALAMI, AMIT TUDNOTOK KELL
A HALÁL HÁROMSZOR FOGJA MEGLÁTOGATNI A KÖNYVTOLVAJT"
A könyv egyik központi témája az irodalom, és a könyvek által közvetített értékek. Kell ennél több ok egy molynak a regény olvasásához?
várható megjelenés: 2010. október, Ulpius-Ház

Kami Garcia - Margaret Stohl: Beautiful Creatures-Szépségesek
"Gatlin megyében ritkán érték meglepetések az embert. Legalábbis azt hittem. Kiderült, nagyobbat nem is tévedhettem volna. Volt egy átok. Volt egy lány. És a végén... Ott volt egy sírgödör. Lena Duchannes-hoz fogható lányt még nem láttak Gatlin városában. A középiskola új diákja mindent megtesz azért, hogy különleges képességeit és a családját sújtó évszázados átkot eltitkolja a városka vaskalapos polgárai és diáktársai előtt. Azonban az elfeledett Dél vadon burjánzó kertjeiben, borongós mocsaraiban és romos temetőiben nincs az a titok, ami örökre titok maradhatna. Ethan Wate számolja a napokat az érettségiig. Azon a napon nem csak a középiskolának, de Gatlinnek is búcsút akar mondani. Hónapok óta egy gyönyörű lány kísért az álmaiban. Amikor Lena beköltözik a város legrégebbi, egyben leghírhedtebb ültetvényére, Ethan megmagyarázhatatlan vonzódást érez iránta. Elszántan kutatni kezdi a kettejük közötti titokzatos kapcsolat eredetét. Egy városban, ahol ritkán érik meglepetések az embert, egy titok mindent megváltoztathat."
várható megjelenés: 2010.10.29., Könyvmolyképző Kiadó


Maryrose Wood: Méregnaplók
"A tizenhat éves Jessamine Luxton a Hulne Apátság romjai között él édesapjával, a köztiszteletben álló gyógyszerésszel, aki szenvedélyesen kutatja a gyógynövények titkait. Ennek érdekében a világ minden tájáról igyekszik beszerezni a különlegesnél különlegesebb egyedeket, melyek közül a legveszélyesebbeket egy zárt méregkertben tartja. Egy napon különös fiú érkezik a Hulne kunyhóba: a rejtélyes látogató neve Gyom, és a jelek szerint nem csak a nevében kötődik a növényekhez. Kicsoda ő és mi lehet a titka? És mi készül a méregkert falai mögött? A gótikus elemekkel átszőtt, izgalmas és romantikát sem nélkülöző regény a méregkert különös világába kalauzolja az olvasót, ahol sosem szabad elfelejtenünk, hogy a megfelelő dózisban minden méreg: még a szerelem is."
Jó pár könyves blogger olvasta a könyvet már a megjelenés előtt, és nagyon jó véleménnyel voltak róla; ezek után csak természetes, hogy engem is érdekel.
várható megjelenés: október eleje, Lybrum kiadó

Lauren Oliver: Mielőtt elmegyek
"Mi lenne, ha csak egy napod volna hátra? Mit tennél? Kit csókolnál meg? És mire lennél hajlandó azért, hogy megmentsd a saját életedet?
Samantha Kingstonnak mindene megvan: övé a világ legjobb pasija, a három legtutibb barátnő, valamint egy igazán kitüntetett helyzet a Thomas Jefferson Gimiben – a menza legjobb asztalától kezdve a legideálisabb parkolóhelyig. Február 12. péntek csak egy újabb napnak ígérkezik irigylésre méltó életében.
De végül kiderül, hogy a legutolsó.
Aztán kap egy második esélyt. Tulajdonképpen összesen hét esélyt kap. Egy elvarázsolt héten keresztül mindennap újraélheti élete utolsó napját, és kibogozhatja a halála köré fonódott rejtélyeket. Közben arra is rájön, mekkora a valódi értéke mindannak, amit elveszíthet."

várható megjelenés: 2010. 10. 29., Ciceró Könyvstúdió
Joanne Harris: Kékszeműfiú
"Volt egyszer egy özvegy, akinek három fia volt - Fekete, Barna és Kék. Fekete volt a legidősebb - mogorva és agresszív. Barna volt a középső gyerek - félénk és lassú felfogású. De az anya kedvence Kék volt - a gyilkos."
A fülszövegből nekem igencsak úgy tűnik, hogy ez a könyv nem a Szederbor féle gasztromámor lesz, inkább az Urak és játékosokhoz hasonló furfangos sztori. Akárhogy is, az utóbbi időben igazán megkedveltem Harris írásait, úgyhogy a regény nagyon izgatja a fantáziám.
várható megjelenés: 2010. november, Ulpius-Ház

Bree Despain: The Dark Divine- A paplak titka
"Tékozló fiú
Veszélyes szerelem
Halálos titok

Grace Divine – a helyi lelkész lánya – mindig is tudta, hogy valami rettenetes történt azon az éjszakán, mikor Daniel Kalbi eltűnt, bátyja, Jude pedig vérbe fagyva tért haza.
Most, hogy Daniel visszajött, Grace-nek választania kell iránta érzett növekvő vonzalma és bátyjához való hűsége között. Ahogy Grace közelebb kerül Danielhez, megtudja az igazságot arról a rejtélyes éjszakáról és arról, hogyan mentse meg szeretteit, ám ezért talán legféltettebb kincsével kell fizetnie: a lelki üdvével."

várható megjelenés: 2010. október, Könyvmolyképző Kiadó
Anya Seton: Katherine 1.
"A gyönyörű Katherine kolostorban nevelkedett kamasz lányként kerül az angol udvarba, Chaucer és a fekete halál századában. Nővére Chaucer jegyeseként segíti beilleszkedni a csodás, de mégis annyira idegen közegbe. Katherine ebben a veszélyes és romantikus korszakban érik asszonnyá. Ámulva látja az udvari pompát, fényűzést, a lovagi harcok kegyetlenségét. Ártatlansága, bájosan nyitott természete, különlegesen vonzó személyisége kiragyog a despota Plantagenetek intrikáktól bűzlő udvarából. Varázsos lénye ellenére – hozomány híján – egy faragatlan földesúrhoz kényszerítik, akit az együtt töltött idő során tisztelni kezd, megszeret őszintesége és egyenessége miatt. A több évtizedes háború, amely az országot sújtja, újra és újra elszólítja férjét mellőle, így az asszony egyedül kénytelen helytállni a birtokon, ahol emberségével, mély együttérzésével segítő úrnőjévé válik a nyomorgó jobbágyoknak. Ezt a kulisszát hasítja fel John of Gaunt, a király fia, aki szenvedélyes szerelemmel, akár álruhába is bújva ostromolja a férjes asszonyt.
Katherine eddig mindig méltósággal vállalhatta sorsát, de most képes-e megőrizni emberi tartását gyilkosság, házasságtörés, háborúk mocska, parázsló egymásra találások és magány örökös váltakozása ellenére?
Anya Seton műve 1954-es megjelenése óta hazájában máig a legolvasottabb regények között van. Két kötetben megjelenő magával ragadó könyv Katherine Swynford és John of Gaunt szerelmének igaz története; a szerelemé, amely megváltoztatta a történelmet, azé a két emberé, akiket a brit királyi család őseiként tartanak számon."
A történelmi regények a gyengéim, ez a két részes romantikus történet pedig kifejezetten felkeltette a figyelmem.
várható megjelenés: 2010.10.12., General Press Könyvkiadó

Cecelia Ahern: Ajándék
"A kevély üzletember, Lou Suffern folyamatosan küzd az idővel, még álmában is csak a munka jár az eszében. Családjának meg kell harcolnia minden vele töltött pillanatért.
Egy hideg téli reggel munkába menet Lou megismerkedik a hajléktalan Gabe-bel, és egy pillanatra mégis meglágyul a szíve: állást szerez a fiúnak a cégnél. Ez a ritka jócslekedet többszörösen megtérül: Gabe szerencsét hoz Lounak, sőt, úgy tűnik Gabe segítségével elérheti, amit mindig is akart: végre egyszerer lehet két helyen! Azonban rá kell jönnie, a rohanás sem mindig kifizetődő, és karácsony reggeléig még sok mindent rendbe kell hoznia a családjával..."
Eddig az írónőtől csak az Ahol a szivárvány véget ért olvastam, s az a kedvenc könyveim közt foglal helyet, úgyhogy ezt a kötetet is nagyon várom. Ráadásul nagyon ritkán találkozom olyan könyvvel, ami karácsonykor játszódik. Tipikus ünnepek előtti hangulatkeltő olvasmány.
várható megjelenés: 2010.október, Athenaeum Kiadó

3 megjegyzés:

  1. Katherine engem is érdekel. :)

    VálaszTörlés
  2. Szuper, reméljük tényleg jó könyv lesz.:)

    VálaszTörlés
  3. Én is remélem. Várok róla véleményeket mielőtt megrendelem.

    VálaszTörlés

Ne fogd vissza magad! Örülök minden hozzászólásnak, nyugodtan lehet véleményt mondani, nem harapok!:)
(névtelenül viszont nem lehet kommentelni)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails