2010. december 31., péntek

Összefoglaló(cska)

Az év végeztével szeretném pár szóban összefoglalni, mit is jelentett számomra a blogolás, és úgy általában ez az év. Először is, köszönöm mindenkinek, aki látogatta a Könyvoázist, hozzászólt egy-egy bejegyzéshez, vagy egyszerűen csak elviselte őket, vagyis inkább engem. Igaz, pár hónap tapasztalattal a hátam mögött még igazán nem tudok messzemenő következtetéseket levonni, azt azonban bizton merem állítani, olvasás szempontjából nagyon jó évet zártam. A könyvek mennyiségére sem lehet panaszom, mert azért nagy átlagban a heti egy könyv lecsusszant, ami magamhoz mérten kifejezetten jó arány, másrészről, és azt hiszem ez a fontosabb, remek könyveket sikerült a kezeim közé kaparintanom. Bár ez utóbbiban jelentős szerepe van a blogoknak és a molynak, meg úgy általában az internetnek. Azért annyival könnyebb manapság rábukkanni szuper regényekre, mint pár éve, mikor még csak a helyi kiskönyvtár még kisebb választéka állt rendelkezésre.:D

Egy kicsit a statisztikára is kitérve, az év legsikeresebb posztja a Lingerről írt bejegyzés lett. Még mindig nehezen hiszem el, hogy ilyen sokan az oldalamra kattintottatok miatta. Összesen 60 bejegyzés született és 224 komment, a legtöbb megjegyzés pedig az Elfújta a szélre érkezett. Ezúton is nagyon köszönöm mindenkinek, aki hozzászólt valamelyik irkámhoz!
Na jó, ennyit a múltról, kacsintgassunk inkább a jövő felé, az sokkal izgalmasabb.
Mivel rettenetes vagyok az újévi fogadalmak terén, ezért inkább meg sem próbálok fogadalmakat tenni, viszont terveim azért vannak, amiket ha ide leírok, talán jobban fókuszban maradok a fontos dolgokat illetően. 
Mivel mindig törekszem a különböző műfajok minél szélesebb palettájáról válogatni az olvasmányaimat, a következő évre szeretnék még több olyan műfajt érinteni,melyek idén ritkábban kerültek terítékre, de semmiképpen nem akarom őket sem mellőzni, ezért többek közt ezeket tervezem jövőre:
Először is, 2011-ben én is részt veszek Lobo várólista csökkentő játékában, egy sor olyan könyvvel, melyeket ősidők óta csak halogattam, de az olvasásig soha nem jutottam el velük.
Aztán jó lenne több sci-fit és fantasyt olvasni jövőre, és tervezem azt is, hogy gyakrabban emeljek le a polcról klasszikus magyar műveket. Ehhez ráadásul még alapanyag is van itthon, anyának rengeteg Jókai könyve van, melyek közül párat már át is csempésztem a szobámban. Ezen kívül lényegesen több angol nyelvű regényt akarok olvasni és pótolni a lányregényeket illető hiányosságaimat is.
És végül, de nem utolsó sorban Boldog, sikerekben gazdag új kívánok mindenkinek!!! Találkozunk jövőre.

9 megjegyzés:

  1. Neked is Nagyon Boldog Új Évet, 2011-ben újra itt leszünk!:)

    VálaszTörlés
  2. BUÉK! És jövőre is sok-sok bejegyzést! :o)

    VálaszTörlés
  3. BÚÉK neked is és sok szép könyvben gazdag 2011-et! =)

    VálaszTörlés
  4. Neked is Nagyon Boldog és Sok -Sok Könyvben Gazdag Új Évet! :) Jövőre ugyanitt :)

    VálaszTörlés
  5. Kedves Szanik, Neked is boldog új évet! Csak azt tanácsolom, hogy jövőre is csak olvass azt, amihez kedved van :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon Boldog Új Évet Kívánok Neked és csak így tovább! :) Rám is számíthatsz jövőre is! ;).

    VálaszTörlés
  7. Boldog új évet!:)
    A heti egy könyv szerintem jó, nekem is kb. így oszlott el.:)

    VálaszTörlés

Ne fogd vissza magad! Örülök minden hozzászólásnak, nyugodtan lehet véleményt mondani, nem harapok!:)
(névtelenül viszont nem lehet kommentelni)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails