2010. augusztus 4., szerda

Diane Setterfield: A tizenharmadik történet


"Ismerik azt az érzést, mikor az ember elkezd olvasni egy új könyvet, mielőtt még leülepedett volna benne az előző? Az ember maga mögött hagyja az előző könyvet, amelynek a gondolatai és a témái – sőt még a szereplői is – beleivódnak a ruhája szövetébe, és amikor kinyitja az újat, még mindig ott vannak."
Rengeteg az elfeledett könyv, az elfeledett író. Emberek, akik egész életüket a szavaknak, történeteknek, képzeletbeli kalandoknak szentelték. S akik ennek ellenére életükben csak kis elismerésben részesültek, haláluk után pedig a feledés homályába vesztek.
A könyveik azonban ott sorakoznak egy aprócska angol antikvárium polcain, ahol gondozzák, olvassák, szeretik őket. Margaret, aki egész életét ebben az antikváriumban töltötte,  odafigyel a könyvekre, emlékszik az íróikra. Olykor fellapozza őket, átérzi azokat a hangulatokat, amiket az írójuk meg akart örökíteni. Vigyáz rájuk. A könyvekre, és a bennük lakozó szellemiségre.
A nő egy napon egy különleges felkérést kap: Anglia leghíresebb írónője, Vida Winter kéri fel az életrajzának megírására. A híres írónő kilétét eleddig homály fedte, s miután Margaret elvállalja a feladatot egy olyan utazás veszi kezdetét, mely mindkettejüket megváltoztatja. Egy történet a múlt titkairól, ikertestvérekről, egy végzetes tűzesetről. Itt az ideje elmondani az igazat…


Őszinte leszek. Először nem tetszett a történet. Vagyis ez így nem igaz. A legelső fejezettől - ahol megismerhetjük Margaretet és az irodalmi kalandjait - teljesen el voltam bűvölve. Mikor azonban betekintést nyerhettünk az Angelfield család történetének első mozzanataiba, valahogy nem éreztem magaménak a könyvet. Idegen voltam a lapok között. Túl távoli volt, túl megfoghatatlan. Aztán ahogy fogytak az oldalak, generációk suhantak el a szemem előtt, kezdtek felnőni az ikrek, azon kaptam magam, hogy valami megváltozott. Egy egyszerűnek mondható történetből valódi életek, sorsok formálódtak a szemem előtt, a szereplők pedig lassan, lépésről-lépésre kerültek közel a szívemhez. Teljesen észrevétlenül egyszer csak én is ott éltem velük, magába szippantott a történet. Végül eljutottam arra a pontra, mikor azt mondhatom, ez a könyv kedvenc lett.


Setterfield remek mesélő. Nagyon ügyesen ugrált a múlt és jelen eseményei közt, s kisvártatva elérte, hogy mind Margaret mind pedig Vida Winter bőrébe bele tudjak bújni. Kettejük közül jó ideig egyértelműen Margarettel tudtam inkább azonosulni, s Ms. Winternek többet kellett dolgoznia azon, hogy közel kerülhessen a szívemhez. A regény elején megismert rideg, távolságtartó nőből lassacskán egy törődő, kedves emberré alakult át. Sok időbe került megismerni, s párhuzamosan azzal, ahogy megismerhettük a múltját, megismerhettük a jelenét is, őt magát. Az ő személyes története pedig egyértelműen levett a lábamról.


Eleinte nehezen szoktam hozzá a hangulathoz. Titkokkal teli, nyomasztó, szomorú légkör telepedett rám, s csak akkor tudtam igazán megérteni és átérezni, miután megértettem a miérteket. Viszont attól a pillanattól fogva imádtam, és legszívesebben el sem hagytam volna az angol kisvárost. Annyira a szívemhez nőttek a szereplők, a történet, hogy végül ez is egy olyan olvasmány lett, amit nem fogok elfelejteni egykönnyen. 5 pont. (csak azért nem 5*, mert az eleje nem volt az igazi.)

Ui.: az egyik legédesebb rész egyértelműen az, mikor az orvos megállapítja, hogy Margaret a romantikus fantáziájú hölgyeket megtámadó betegségben szenved, melynek tünetei az ájulás, kimerültség, étvágytalanság, rossz hangulat; s azt tanácsolja, hogy egy ideig a kisasszonyos regényei helyett olvassa ezt: „Sir Arthur Conan Doyle: Sherlock Holmes kalandjai kétszer tíz oldal, természetesen a könyv végéig.”

6 megjegyzés:

  1. Szinte csak pozitív véleményt olvastam erről a könyvről. kíváncsi vagyok rá, bár még nem vettem ki a könyvtárból, holott minden alkalommal láttam, hogy ott kukucskál kifelé a sor legvégén, pont szemmagasságban. Nem kapkodnak érte a könyvtárban. Na de csak nyissanak ki. ;o)

    VálaszTörlés
  2. Akkor én vagyok a kivétel, aki erősíti a szabályt, mert nekem nem jött be :$.

    VálaszTörlés
  3. Niki, akkor ha újra nyit a könyvtár, szerintem vesd rá magad a könyvre.:) Szerintem Neked is tetszeni fog! Teljesen el lehet veszni ebben a történetben, és a hangulata is erőteljes.:)

    Fiorella, ízlések és pofonok. Velem is megesett már, hogy egy mások által magasztalt könyv nem jött be. Még szerencse, h nem egyforma az emberek ízlése, különben elég gyér lenne a könyvpiacon a választék.:)

    VálaszTörlés
  4. http://fiorellakoenyvei.blogspot.com/2010/08/mar-megint-egy-dij.html
    No comment ;).

    VálaszTörlés
  5. Áh, én is adtam neked egyet :D

    VálaszTörlés

Ne fogd vissza magad! Örülök minden hozzászólásnak, nyugodtan lehet véleményt mondani, nem harapok!:)
(névtelenül viszont nem lehet kommentelni)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails