2010. december 28., kedd

Várólista redukálás

Egyre közelebb érve a januárhoz kezd összeállni, mit is akarok olvasni a jövő évben. (egyébként el sem hiszem, hogy már 2011 lesz, épp csak megszoktam, hogy 2010-et kell írni) Az, aki hozzám hasonlóan szokott néha külföldi könyves blogokat is olvasgatni, tudhatja, hogy már évek óta rendeznek ún. reading challenge-eket, méghozzá rengeteg témában. Én pedig mindig csak csorgattam a nyálam, mivel érdekesnél érdekesebb témájú játékokban lehet részt venni.
Éppen ezért, mikor megláttam Lobonál, hogy ő is egy ilyen játékot hirdet - várólista csökkentés címén -, gondolkodás nélkül jelentkeztem is, majd azon nyomban elkezdtem átfésülni a várólistám és az itthoni polcaim, keresve a könyveket, melyek már régóta ácsingóznak utánam.
Bevallom őszintén, sokat nem is kellett gondolkodnom a dolgon, ugyanis jó pár könyv található nálam is -ahogy sokaknál is, gondolom-, várva, hogy végre kinyissam őket. Időről időre szoktam is magammal mérgelődni emiatt, mert nem egy olyan kötetem van, amiért egy időben ölni tudtam volna, aztán mikor megvettem, csak nagy elégedetten felraktam a polcra, hogy 'ó, úgyis megvár, hisz most már az enyém', és persze ott várnak azóta is, olvasatlanul.
És akkor azokról a drágaságokról nem is szóltam, melyeket a könyvtár polcain szemeltem ki, méghozzá egy részüket akár évekkel ezelőtt, de valahogy mégsem jöttek sosem haza velem.
Úgyhogy végül mind otthoni, mind könyvtári, régóta "porosodó" könyvekből állt össze a lista, íme: (amint elolvastam valamelyiket, link is lesz)

Joyce Carol Oates: Napforduló
Jodi Picoult: My Sister's Keeper ~ A nővérem húga
Khaled Hosseine: Papírsárkányok
Anita Amirrezvani: A virágok vére
Henryk Sienkiewicz: Quo vadis
Alessandro Baricco: Selyem
Robert Merle: Malevil
Ljudmila Ulickaja: Médea és gyermekei
Neil Gaiman: Sosehol
Zilahy Lajos: Halálos tavasz
Alexandre Dumas: A három testőr
Tracy Chevalier: Leány gyöngy fülbevalóval

6 megjegyzés:

  1. erre hogy lehet jelentkezni? vagy hogy mükszik ez a játék? :)

    VálaszTörlés
  2. Ha rákattintasz a linkre, vagy a kis könyves képre, amit a jobb szélső sávba kiraktam, Lobo blogján találod magad, ott el tudod olvasni a szabályokat. Jelenkezni tudsz nála kommentben, vagy a molyon. Ennél az eseménynél kell a részt veszekre kattintani: http://moly.hu/esemenyek/csokkentsd-a-varolistadat-2011
    Miután ezt megtetted, csinálj egy polcot, ahová felrakod azt a 12 könyvet, amit már nagyon régóta el akartál olvasni, de mindig csak halogattad. 31-ig van rá időd, azt hiszem.:)

    VálaszTörlés
  3. köszönöm szépen, közben megtaláltam én is és összekapirgáltam a 12 könyvet =)

    VálaszTörlés
  4. A virágok vére nem volt rossz, de A nővérem húga még jobb.:)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó könyv A nővérem húga. Igazán megható :(
    Remélem, nem baj ha ezentúl követlek :D

    VálaszTörlés
  6. sajtosrolo, alig várom, hogy végre olvashassam őket.:P:D

    annepage, dehogy baj, szívesen látlak! Picoult-tól a Tizenkilenc perc nagyon tetszett, úgyhogy szerintem A nővérem húgával sem lesz probléma.:D

    VálaszTörlés

Ne fogd vissza magad! Örülök minden hozzászólásnak, nyugodtan lehet véleményt mondani, nem harapok!:)
(névtelenül viszont nem lehet kommentelni)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails