Philip Pullman: Északi fény

Igaz pár évvel ezelőtt láttam a könyvből készült filmet (Az arany iránytű), de sok mindenre nem emlékeztem belőle. Egyáltalán nem győzött meg arról, hogy nekem ezt feltétlenül meg kellett néznem. Már akkor is azon kattogtam, hogy inkább a könyvet kellett volna elolvasnom, mert a film nekem valahogy hiányosnak tűnt. (bár az is igaz, hogy szerintem nagyon sok könyvadaptációnál ez a helyzet, de ennél még jobban zavart, mint máshol.)

És igazam is lett, mert a könyv tényleg milliószor jobban bejött, mint a film.

Már rögtön az első oldalakon egy nagyon összetett, érdekes világba csöppenünk. Egy olyan világba, ahol az embereknek születésük pillanatától fogva van egy daimónjuk, egy kis állat, aki szoros összeköttetésben áll a „gazdájával”. A legjobb a barátja, legfőbb bizalmasa,a lelke egy darabja. A daimónt nem lehet elválasztani az emberétől, mert az olyan, mintha a lelkét vennék el tőle.

Ebben a világban harcos jegesmedvék, boszorkányok élnek, és tatárok tartják rettegésben az embereket.

A történetben többször is szó esik a Porról, amelyről senki nem tudja pontosan micsoda, de az biztos, hogy összefüggésben áll a daimónokkal. A Magisztérium kutatócsoportokat küld északra, akik próbálják kitalálni, vajon mi is pontosan ez a fura, újszerű jelenség. S vajon sikerül erre bárkinek rájönni?

Mikor azonban Anglia szerte eltünedeznek a gyerekek, s az a hír járja, hogy mindehhez a Pornak van köze, egy népcsoport, a gyiptusok gyermekeik keresésére indulnak az Északi Sark felé. Ebben a keresésben vesz részt történetünk főszereplője, Lyra is, akinek kis barátját, Rogert is magukkal vitték az Átkosok (így nevezik a gyerekrablókat).

Lyra, aki árvaként nevelkedik Oxford egyik legpatinásabb kollégiumában, égetően rossz, eleven kislány. Egyetlen rokona nagybátyja, Lord Asriel, akinek nagy szerepe van a Por kutatásában.

Lyra kivételesen eszes korához képest. Meg van még benne a gyermeki báj, a végtelen optimizmus és persze jó adag csintalanság is- ami számomra nagyon is szerethetővé teszi-, s mindez éles elmével párosul.

Lyra és daimónja, Pantalaimon rengeteg kalandban vesz részt, veszélyes helyzetekbe csöppennek útjuk során, és igaz barátra tesznek szert egy harcos medve, Iorek Byrnison személyébe.

Útjában másik "segítője" pedig az arany iránytű, melyet csak a kislány tud értelmezni, s a múlttal, a jelennel és a jövővel kapcsolatos kérdéseire adja meg a választ.

Egészében nézve nagyon tetszett a történet, viszont a pontozással bajban vagyok (elég gyakran előfordul), mert az elején úgy éreztem, egy kicsit nehezen indultak be az események, viszont a könyv második fele olyan izgalmakat tartogatott, melyek kárpótoltak mindenért, 4,5 pont. Ráadásul Pullman nagyon ügyesen nyitva hagyta a történetet, kényszerítve az olvasót arra, hogy feltétlenül el akarja olvasni a következő részt.

Végezetül a film hivatalos plakátja, és különböző kiadások borítói. És ha már a filmnél tartunk, így utólag már nem csak a történet hiányosságai, de a színészek (Nicole Kidman, mint Mrs. Coulter???) is erős homlokráncolást hagynak maguk után. De hogy valami pozitívumot is említsek, gyönyörűre sikerült a képi világa és a vizuális megjelenítés.

Lisa Jewell: Ralph bulija

Ismerkedjünk meg az Almanac út 31. lakóival! A regény az itt lakókat mutatja be nekünk, Raplh-ot és Smith-t, a két harmincas évei elején járó barátot, akik éppen új lakótársat keresnek, arra nem gondolva, hogy mikor betoppan az életükbe Jem, mindenkettejük megszokott, sőt unalmas kis életét a sarkaiból fordítja ki.
A földszinti lakásban él Siobham és Karl, akiknek kapcsolatában beüt az első komoly, s talán visszafordíthatatlan konfliktus. Mindketten választóponthoz érkeztek életükben, és nagyon úgy tűnik, talán ez egyszer nem lehet egy legyintéssel elintézni a dolgokat.
Az első emelet lakója pedig Cheri, alias a gonosz, minden hájjal megkent bombanő, akinek életcélja házas férfiak „megrontása” és anyagi kizsigerelése.
A történet több szálon fut, mindegyik szereplő életéből kapunk kisebb-nagyobb morzsákat, valójában azonban két páros- Jem és Ralph ill. Siobhan és Karl- (bimbódzó)kapcsolatának alakulását követhetjük nyomon. Alakulóban lévő szerelem és válságba került kapcsolat kettőse feszül egymásnak, remek konfliktus- és humorforrást teremtve.

Jewell egyik erénye, hogy szereplői hús-vér emberek, szeretjük vagy épp utáljuk őket, minden pozitív és negatív tulajdonságukkal együtt.
Az írónő nagyon jól használja a humort. Nem próbál vicceket erőltetni az olvasóra, egyszerűen csak úgy mozgatja a szereplőit, hogy az embernek akaratlanul mosolyra görbül a szája, vagy éppen szúr az oldala a vihogástól. (Velem egyszer-kétszer előfordult:))
Persze a történet nem csak móka és kacagás. Komoly párkapcsolati problémák, veszekedések, és ilyen-olyan hétköznapi összezördülések láncolatából épül fel. Olvasás közben nem csak nevetni, olykor bizony szomorkodni is lehet.


/Annak ellenére, hogy nekem nagyon tetszett a könyv, pár momentum kifejezetten zavart a történet során, mint például a különböző drogokkal kapcsolatos részek. Olykor úgy éreztem, Jewell azt próbálta érzékeltetni, hogy az emberek csak valamilyen kábítószer segítségével tudnak ellazulni, és jól érezni magukat. Persze lehet, csak én élek burokban, de nekem nem tetszett ez a hozzáállás./


Összességében ez egy élvezhető, humoros, igazi csajos könyv, hétköznapi, mindannyiunk számára ismerős élethelyzetekkel. A végén szerintem egy kicsit sok volt a kavarás, lehetett volna talán rövidebb is, de ettől függetlenül élvezet volt olvasni. 4,5 pont


(Ui.: az olyan részektől pedig, mint pl. Siobhan szőrkezelési problémáinak ecsetelése, kifeküdtem a röhögéstől)
Ezen a linken található L. J. honlapja, ezek pedig a kötet külföldi kiadásainak borítói:

                      

                          

Díjat kaptam!

Először is nagyon köszönöm Nancy-nek és Mónikának, ez most nagyon jól esett!

Elvileg 10 embernek kellene tovább adnom, de mivel még nagyon fiatalka a blogom, és nincs olyan sok bloggerrel kapcsolatom, most csak nekik küldöm tovább:


Niki: mert ő volt az első, aki kommentelt a blogomra, és mert jó könyveket olvas, melyekről aztán olyan lelkesen ír, hogy nekem is meghozza hozzájuk a kedvem.

Mónika: nagyon hasonló az ízlésünk, és jó pár olyan könyvet olvasott vagy épp olvas, ami már nekem is megvolt, és gyakran még a véleményünk is nagyban egyezik.

Nancy: rengeteg olyan angol könyvre lehet nála bukkanni, amiket én is szívesen megnéznék magamnak (és mert ő is szereti a Vámpírakadémiát:))

Fiorella: mert sok olasz könyvet olvas, és olyan lelkesen beszél magáról a nyelvről, hogy kedvem lenne  megtanulni.

Sarah Dessen: This Lullaby

Először is, mielőtt erről a könyvről írnék bármit is, muszáj elmondanom, mennyire szeretem Sarah Dessen regényeit. Az eddig magyarul megjelent három közül egyértelműen a Tökéletes a legjobb, de a Figyelj rám!-ot is érdemes elolvasni. Ha pár szóban össze kellene foglalnom mit szeretek benne annyira, azt mondanám: tökéletesen eltalálja a tinédzser lét apró-cseprő problémáit, úgy hogy közben nem válik nyálassá vagy cukormázzá. Olyan témákról ír, mely a legtöbb tinit érinti valamilyen úton-módon. Ráadásul a hangnem és a karakterei nagyon közvetlenek és életszerűek. Szerintem bármely korcsoport bátran olvashatja.

Tehát, a This Lullaby: Remy és három legjobb barátnője az egyetem előtti utolsó nyarat lazulással, randizással, kikapcsolódással akarják tölteni. Ez mind szép és jó, csakhogy Remy-nek az anyukája esküvőjét is meg kell szerveznie- aki nem mellesleg ötödször megy férjhez. S ha mindez nem lenne elég, egy csetlő-botló rock zenészt is útjába sodor a szél…

Ami ebben a regényben nekem nagyon érdekes volt, hogy a megszokott tini történetektől eltérően a főszereplő egy „antihős”. Nem egy tipikus királylány. Nagy szája van, érzelmileg mindenkitől távol tartja magát, kemény, megközelíthetetlen, és dohányzik (!). A reményvesztett és zárkózott viselkedésének fő forrása pedig az anyukája, egy kissé infantilis, szétszórt, állandóan a szerelmet kereső író. Remy semmi másra nem vágyik jobban, minthogy elkezdődjön az egyetem és végre elköltözhessen otthonról.
A lány szigorú kritériumok alapján randizik, kizárólag kötöttséget nem kereső srácokkal, majd mikor elérkeznek a kapcsolatukban arra a pontra, ahol a srácok kezdenének érzelmileg elköteleződni, Remy villámsebességgel búcsút int. Egészen addig, mígnem jön Dexter a vicces, esetlen zenész, akinek talán végül sikerül megtörnie a jeget.


A történet egy megszokott, jól ismert sztori. A szerelem ill. a családi és baráti kapcsolatok játszanak főszerepet. Ami igazán jó ebben a könyvben- és szerintem úgy általában a Dessen regényekben- azok a karakterek. A kedvencem egyértelműen Dexter. Nyitott, kedves, jópofa, Remy tökéletes ellentéte. Mindig van egy jól irányzott megjegyzése, és állandóan kihívásokkal bombázza a körülötte élőket, ezzel nagyon jó humorforrást keltve. Az pedig, hogy esetlen és olykor kissé kétbalkezes, csak még valósabbá, szerethetőbbé teszik őt, nem pedig egy tökéletes, kifogástalan ideállá.
Aki eddig még nem olvasott az írónőtől, az feltétlenül vágjon bele, ha pár felszabadult, szórakoztató órára vágyik.
Nekem ez a könyv egyértelműen 5 pontos.



+infó: Dessen a különböző regényeiben gyakran felvonultat egy-egy korábbi könyvéből megismert szereplőt. Itt például Scarlett cameozott az Egy felejthetetlen évből.
Dessen honlapját itt találhatjátok, itt pedig a blogját, amit rendszeresen frissít is.
Ezek pedig a kötet különböző külföldi kiadásai: (nekem a fekete tetszik a legjobban)