Könyvoázis

Liebster Blog díj

2011-02-19T09:07:00.000+01:00

Mindig nagyon jól esik, mikor mások gondolnak rám, és megajándékoznak valamilyen díjjal. (bár mostanában nem mondható el rólam, hogy megérdemelném:S)
Ezúton szeretném újra megköszönni Diamantnak, Inkának és Norinnak! Lányok, bearanyoztátok a napom!:)

A díjjal kapcsolatos szabályok:
1, Egy bejegyzés amiben a díj logója megjelenik és a szabályok feltüntetésre kerülnek
2, Belinkelni azt a személyt akitől a díjat kaptad és tudatni vele, hogy elfogadod.
3, Továbbadni 3-5 tehetséges , lehetőleg kezdő blogtársadnak és ezt tudatni is velük.

Mivel a díj célja -elvileg-, hogy kezdő bloggereknek passzoljuk át, és mert szívesen olvasom őket, nekik adom tovább:
Annepage, aki nemcsak jó könyvekről, de rengeteg sorozatról és filmről is ír beszámolókat
Timosz, aki bár nem könyvekről ír, viszont nagyon lelkesen olvas:)
és végül, de nem utolsó sorban Andiamonak, aki bár nem kezdő, viszont tegnap a frászt hozta rám, de szerencsére azóta meggondolta magát! (nélküled nem lett volna az igazi!)

Lányok előnyben - 1. rész

2011-01-31T18:36:00.000+01:00

A januári kiegészítőket az Etsy-n való barangolás közben fedeztem fel (ahonnan egyébként le kellene engem tiltani, mert állandóan új ötleteket kapok, és a fél vagyonomat gyöngyökre meg kis kapcsokra szórom el). Nagyon ötletes szerintem, ahogyan kreatív emberek igazi könyvmoly ínyencségeket gyártanak, nyaklácokat, karkötőket és mindent, amit csak el lehet képzelni. Megtalálhatjuk a kedvenc könyvünket ábrázoló gyűrűt, vagy épp egy Shakespeare idézetet rejtő medált, kinek mi tetszik.

nyakláncok

fülbevalók

gyűrűk

Ezek közül azt hiszem bármelyiket elfogadnám, mégis a személyes kedvenc talán az Elfújta a szél fülbevaló, a feliratos gyűrűk és persze a baglyos nyaklánc. Nektek melyik a favorit?

folyt. köv...

forrás azoknak, akik esetleg akarnak maguknak sajátot is ezekből a kiegészítőkből: 1.kép, 2. kép, 3. kép, 4.kép, 5.kép, 6.kép, 7.kép, 8.kép, 9.kép

Könyv trailer - A temető könyve

2011-01-15T16:53:00.000+01:00

Ha olvasás ügyileg még nem is, lelkileg már készülök a 12-es listám aprítására, sőt már azt is elterveztem, mivel fogom kezdeni, melyik lesz a második, harmadik, stb... (~~a rengeteg tanulás mellett lassan csak ezt tart életben.)~~
Szóval a várólistás kupacban helyet kapott egy Gaimen könyv is, mégpedig a Sosehol, ezért gondoltam, az ehavi videó lehetne akár az egyik könyvének a bemutatója. Mivel a Soseholnak nincs hivatalos trailere, a Graveyard book-ot választottam, amit ha tetszik az előbb említett mű, el is fogok valamikor olvasni.
A videónak két pozitívuma is van: egyrészt nagyon tetszetős a grafikai megoldása, a sötét hangulat, másrészt pedig nem más, mint maga Neil a narrátor. Úgyhogy akik eddig nem hallották az írót beszélni, azok most füleljenek.

fülszöveg:
"Senki Owens, barátainak csak Sen, egy majdnem teljesen átlagos fiú. Akkor lenne teljesen átlagos, ha nem egy hatalmas temetőben lakna, ahol szellemek nevelik és tanítják, a gyámja pedig egy magának való alak, aki nem tartozik sem az élők, sem a holtak világához. Egy fiú számára a temető tele van veszéllyel és kalanddal: ott a domb alatti vén Indigóember, ott a kapu, amely egy sivatagra nyílik, ahol elhagyott vámpírváros áll, ott a különös és rettentő lény, a szlír. Viszont ha Sen kimegy a temetőből, vár rá a Jack nevű, aki már megölte Sen egész családját..."

Kapmány a méhekért

2011-01-10T19:39:00.000+01:00

Azokhoz, akik szeretnék elolvasni A méhek titkos élete című könyvet, Andiamo egy kéréssel fordult. A helyzet az, hogy a regény a kaphatatlan könyvek kategóriáját bővíti, s újrakiadásra csak akkor van esély, ha legalább 1500 ember érdeklődik iránta. Megvásárolni persze nem kötelező - inkább az érdeklődőkön van a hangsúly -, a petícióban viszont jó lenne, ha minél többen részt vennének. Akit érdekel a regény, kommenteljen Andiamonál, vagy Amadeánál, vagy jelentkezzetek fel a molyon létrehozott eseményre. Köszi mindenkinek!

Amit a könyvről esetleg érdekes tudni:
molyos adatlap
ez pedig a belőle készült remek film

Felzárkózni a civilizációhoz...

2011-01-09T13:52:00.000+01:00

A múltkor elfelejtettem szólni róla, de mostantól a Könyvoázis is megtalálható a Facebook-on. (a jobb oldalsávban lehet rákattintani) Amellett, hogy a friss posztokat oda is felpakolom, próbálok megosztani különböző akciókat, nyereményjátékokat és mindenféle érdekességet, amibe csak belefutok.
Úgyhogy aki gondolja, az nyugodtan szeresse az oldalam. ~~(igen, *szeresse*, mert nem vagyok hajlandó elfogadni és mégúgyse használni a lájkol szót. fujjj)~~

Gyönyörűségek

2011-01-07T18:06:00.000+01:00

Mivel a tanulás és a vizsgák a vártnál jobban elveszik az időmet, és még inkább pusztítják az agysejtjeimet, a gondolkodás is nehezen megy, nemhogy a bejegyzésírás. És sem a Kisasszonyokat, sem pedig a Last sacrifice-t nem akarom annyival letudni, hogy "jó volt, olvassátok!" Márpedig most másra nem telik. Persze nem akarom én elvenni Amadea kenyerét (höhö :D), nem lesz rendszeres a borítózás, ez most egy kivételes dolog.
Gyűjtögettem már egy ideje ezeket a szépségeket, voilá, tessék őket megcsodálni. (a címekre kattintva a könyv adatlapjára lehet jutni) Arról meg jobb nem is szólni, hogy a fülszövegek másolgatása és olvasgatása közben még a kívánságlistám is bővült.:$

Lesley Hauge: Nomansland

Justine Picardie: Daphne

Jamie Ford: Hotel on the corner of bitter and sweet

Sarah Blake: The postmistress

Ian Beck: Pastworld

Robert McCammon: Mister Slaughter

Daphne DuMaurier: Frenchman's creek (ez pedig a magyar kiadása)

Catherine Hall: Days of Grace

Sonya Hartnett: Butterfly

Kate Quinn: Mistress of Rome

Nektek melyik tetszik a legjobban?

Összefoglaló(cska)

2010-12-31T09:03:00.000+01:00

Az év végeztével szeretném pár szóban összefoglalni, mit is jelentett számomra a blogolás, és úgy általában ez az év. Először is, köszönöm mindenkinek, aki látogatta a Könyvoázist, hozzászólt egy-egy bejegyzéshez, vagy egyszerűen csak elviselte őket, vagyis inkább engem. Igaz, pár hónap tapasztalattal a hátam mögött még igazán nem tudok messzemenő következtetéseket levonni, azt azonban bizton merem állítani, olvasás szempontjából nagyon jó évet zártam. A könyvek mennyiségére sem lehet panaszom, mert azért nagy átlagban a heti egy könyv lecsusszant, ami magamhoz mérten kifejezetten jó arány, másrészről, és azt hiszem ez a fontosabb, remek könyveket sikerült a kezeim közé kaparintanom. Bár ez utóbbiban jelentős szerepe van a blogoknak és a molynak, meg úgy általában az internetnek. Azért annyival könnyebb manapság rábukkanni szuper regényekre, mint pár éve, mikor még csak a helyi kiskönyvtár még kisebb választéka állt rendelkezésre.:D

Egy kicsit a statisztikára is kitérve, az év legsikeresebb posztja a Lingerről írt bejegyzés lett. Még mindig nehezen hiszem el, hogy ilyen sokan az oldalamra kattintottatok miatta. Összesen 60 bejegyzés született és 224 komment, a legtöbb megjegyzés pedig az Elfújta a szélre érkezett. Ezúton is nagyon köszönöm mindenkinek, aki hozzászólt valamelyik irkámhoz!

Na jó, ennyit a múltról, kacsintgassunk inkább a jövő felé, az sokkal izgalmasabb.

Mivel rettenetes vagyok az újévi fogadalmak terén, ezért inkább meg sem próbálok fogadalmakat tenni, viszont terveim azért vannak, amiket ha ide leírok, talán jobban fókuszban maradok a fontos dolgokat illetően.

Mivel mindig törekszem a különböző műfajok minél szélesebb palettájáról válogatni az olvasmányaimat, a következő évre szeretnék még több olyan műfajt érinteni,melyek idén ritkábban kerültek terítékre, de semmiképpen nem akarom őket sem mellőzni, ezért többek közt ezeket tervezem jövőre:

Először is, 2011-ben én is részt veszek Lobo várólista csökkentő játékában, egy sor olyan könyvvel, melyeket ősidők óta csak halogattam, de az olvasásig soha nem jutottam el velük.

Aztán jó lenne több sci-fit és fantasyt olvasni jövőre, és tervezem azt is, hogy gyakrabban emeljek le a polcról klasszikus magyar műveket. Ehhez ráadásul még alapanyag is van itthon, anyának rengeteg Jókai könyve van, melyek közül párat már át is csempésztem a szobámban. Ezen kívül lényegesen több angol nyelvű regényt akarok olvasni és pótolni a lányregényeket illető hiányosságaimat is.

És végül, de nem utolsó sorban Boldog, sikerekben gazdag új kívánok mindenkinek!!! Találkozunk jövőre.

Könyves kiegészítők - Jane Austen kvíz

2010-12-29T20:21:00.000+01:00

Nagyon úgy tűnik, ebben a rovatban akarva-akaratlanul is folyamatosan felbukkan Jane Austen, nem számít, hogy bögrékről, vagy képregényekről van szó, az ő nevével bármit el lehet adni.
Most viszont tárgyak helyett inkább egy sokkal aranyosabb és interaktívabb könyves kiegészítőt választottam, mégpedig egy kvízt. Ha IDE kattintotok, nincs is már dolgotok, mint válaszolni a kérdésekre, melynek végeztével kiderül, melyik Jane Austen karakterre hasonlítotok leginkább. (Bár a szöveg angol, remélem nem okoz túl nagy problémát.)
A kérdőív szerint én Marianne Dashwood lennék, mégpedig: "You are impulsive, romantic, impatient, and perhaps a bit too brutally honest. You enjoy romantic poetry and novels, and play the pianoforte beautifully. To boot, your singing voice is captivating. You feel deeply, and love passionately."
(Na jó, azért mindent ne higgyünk el neki!:D)
Ha mindez nem volna elég, az írónő fanatikusai kitehetik a kis képet a blogjukra is (a jobb oldalsávban az enyém már kinn van), amihez a kép melletti html kód bemásolásán kívül nincs is más dolguk. Remélem tetszik! Nos, Ti melyik JA szereplőre hasolítotok leginkább?

Várólista redukálás

2010-12-28T17:29:00.000+01:00

Egyre közelebb érve a januárhoz kezd összeállni, mit is akarok olvasni a jövő évben. (egyébként el sem hiszem, hogy már 2011 lesz, épp csak megszoktam, hogy 2010-et kell írni) Az, aki hozzám hasonlóan szokott néha külföldi könyves blogokat is olvasgatni, tudhatja, hogy már évek óta rendeznek ún. reading challenge-eket, méghozzá rengeteg témában. Én pedig mindig csak csorgattam a nyálam, mivel érdekesnél érdekesebb témájú játékokban lehet részt venni.
Éppen ezért, mikor megláttam Lobonál, hogy ő is egy ilyen játékot hirdet - várólista csökkentés címén -, gondolkodás nélkül jelentkeztem is, majd azon nyomban elkezdtem átfésülni a várólistám és az itthoni polcaim, keresve a könyveket, melyek már régóta ácsingóznak utánam.
Bevallom őszintén, sokat nem is kellett gondolkodnom a dolgon, ugyanis jó pár könyv található nálam is -ahogy sokaknál is, gondolom-, várva, hogy végre kinyissam őket. Időről időre szoktam is magammal mérgelődni emiatt, mert nem egy olyan kötetem van, amiért egy időben ölni tudtam volna, aztán mikor megvettem, csak nagy elégedetten felraktam a polcra, hogy 'ó, úgyis megvár, hisz most már az enyém', és persze ott várnak azóta is, olvasatlanul.
És akkor azokról a drágaságokról nem is szóltam, melyeket a könyvtár polcain szemeltem ki, méghozzá egy részüket akár évekkel ezelőtt, de valahogy mégsem jöttek sosem haza velem.
Úgyhogy végül mind otthoni, mind könyvtári, régóta "porosodó" könyvekből állt össze a lista, íme: (amint elolvastam valamelyiket, link is lesz)

Joyce Carol Oates: Napforduló
Jodi Picoult: My Sister's Keeper ~ A nővérem húga
Khaled Hosseine: Papírsárkányok
Anita Amirrezvani: A virágok vére
Henryk Sienkiewicz: Quo vadis
Alessandro Baricco: Selyem
Robert Merle: Malevil
Ljudmila Ulickaja: Médea és gyermekei
Neil Gaiman: Sosehol
Zilahy Lajos: Halálos tavasz
Alexandre Dumas: A három testőr
Tracy Chevalier: Leány gyöngy fülbevalóval

Mit hozott a Jézuska?

2010-12-27T07:00:00.003+01:00

Az elmúlt napok könyvdömpingje és vacsora túladagolása után próbálok visszazökkenni a normál, tanulással teli hétköznapokba, előtte azonban még el kell újságolnom, mit is hozott a Jézuska.
Évek óta mindig 3 könyv díszeleg a fa alatt, amit a szüleim az általam alaposan kidolgozott listáról szereznek be. Idén azonban, hála az ingyen kiszállításnak, akcióknak és kuponoknak 4 könyvet találtam a fa alatt. Régóta áhítoztam már ezekre a szépségekre. Köszi család!:*)

Az alábbiak pedig aranyos blogos és molyos ismerősöknek köszönhetők. A Jewell könyvet Mónikától kaptam, a The Thirteenth Tale-t Andiamotól,(amit egyébként még mindig galád dolognak tartok, mert nem ebben egyeztünk meg!!!:P) Az orosz szeretőt pedig rebelnek köszönhetem, aki kitartó munkával összehozott nekünk egy körbecserét. Szóval köszi lányok, szebbé tettétek az ünnepeket! És persze mindenkinek köszönöm az üzeneteit és jó kívánságait, igazán jól estek!

Szemrevaló adag, nem igaz? És akkor azokról még említést sem tettem, amelyekkel magamat leptem meg... Alig várom, hogy végre február legyen, vizsgák és stressz nélkül, s belevethessem magam ezekbe a szépségekbe.

És nektek mit hozott a Jézuska?

Boldog karácsonyt!

2010-12-24T00:01:00.002+01:00

Kedves Olvasóim, Molyok és bárki, aki idetéved!

Szeretnék nagyon boldog karácsonyt kívánni mindenkinek! Pihenjetek sokat, olvassatok, és egyetek annyi mézespuszedlit, amennyi csak belétek fér!

Kondor Vilmos: Budapest noir

2010-12-23T11:25:00.000+01:00

"A cikkek írása, az adatgyűjtés, és néha még a a nyomozás során sem az igazság kiderítésének vágya hajtotta. ... Nehezen vallotta be magának, de őt az ember, az adott ember sorsa érdekelte. A halál pedig ennek a sorsnak a végállomása. Oda valahogy el kell jutni. Gordont ez az út érdekelte. Nem biztos, hogy szerette az embereket, de a sorsuk mindennél jobban érdekelte."

Ha az emlékezetem nem csal, ezt a könyvet még novemberben olvastam, de mostanában jól összecsúsztak a dolgok, így persze, mint mindennel, ezzel is megkéstem. Pár szót mindenesetre muszáj ejtenem róla, mert ez egy igazán remek könyv.

Először is, még mielőtt belekezdenék, el kell mondanom, hogy félve közelítettem meg a könyvet. Őszintén szólva napjaink magyar szórakoztató irodalma és én nem kicsit idegenkedünk egymástól, aminek a kiváltó oka elég egyszerű: a Fejős Éva és társai féle könyvekkel engem gyakorlatilag ki lehetne üldözni a világból. Persze béna dolog lenne olyan könyveket leszólni, melyeket még nem olvastam –s valószínűleg nem is fogok-, ezért nem kezdek konkrét fejtegetésbe, mindenesetre az a helyzet, hogy ezek után valamiféle tudatalatti gát képződött bennem, ami visszatart a magyar szórakoztató könyvektől. Viszont akkora hülyeség lenne ezt a kategóriát ráaggatni mindenre, ami magyar, és küzdök is rendesen, hogy ne tegyem. Éppen ezért, tudva, hogy az Agave elég jó és igényes krimiket ad ki a kezei közül, ki kellett próbálnom a Budapest noir-t. És milyen jól tettem!!

Gordon Zsigmond bűnügyi zsurnaliszta egy budapesti lapnak, az Estnek dolgozik, főleg halálesetekről, öngyilkosságokról, és olykor politikáról tudósít. 1936-ban járunk, méghozzá Gömbös Gyula halálának és a temetésének hetében. A város bűnös negyedében egy halott zsidó prostituáltat találnak. A lány ismeretlen, megmagyarázhatatlan halála azonban nem hagyja Gordont nyugodni, méghozzá olyannyira, hogy elkezd nyomozni az ügyben. Azonban a jelen politikai helyzete, az antiszemita légkör közepette egy ilyen ügy rendesen felkeverheti az állóvizet. Gordon persze nem kis slamasztikába kerül, ami ráadásul nem csak őt, de a körülötte élőket is veszélyezteti…

Na hát, ha eddig valakit nem győztem volna meg a könyv érdemeiről, akkor most hadd mondjak pár érvet. Először is, ez nem egyszerűen egy krimi, hanem egy baromi jó atmoszférájú (imádom a századelős Magyarországot, úgyhogy már ezzel levett a lábamról), remek karakterekkel dolgozó történelmi krimi. A történet izgalmas, bár nem feltétlenül ugrik ki az ember a bőréből minden második oldalon, és a végkifejlet sem vágott igazán arcon. És bizony, engem nem is ez győzött meg, hanem maguk a szereplők. Gordon mellett kapunk egy Krisztinát, aki az akkori viszonyok mellett önálló, független nő tud lenni, akinek vannak saját gondolatai és véleménye, nem pedig egy oldalborda. A másik, és egyben legnagyobb favoritom pedig, aki miatt igazán szerettem ezt a könyvet, az Tata, Gordon nagypapája. A bácsika, egy nyugdíjba vonult orvos, s öreg napjaira egy fő célt tűzött ki maga elé: a tökéletes lekvár elkészítését. :D

Ez a három ember, az igazán magyaros hangulat, a századelős Budapest, a nyomozás és az azt körülvevő rejtély remek elegyet alkotnak együtt.

Konklúzióként is csak azt mondhatom, hogy nagyon örülök, hogy a kezembe került a könyv, a két következő kötetet is hamarosan el fogom olvasni; 4,5 pont.

Könyv trailer - Leviathan

2010-12-16T09:38:00.001+01:00

A vizsgaidőszak hevében egy kicsit megfogyatkoztak mostanában a bejegyzések, amiért ezúton is bocsi, és csak egy kis türelmet kérek. Már csak napok kérdése, és jönnek azok is. Senkinek nem kell aggódnia, nem vagyok olyan mazochista, hogy január végéig csak szakkönyveket bújjak, és megtagadjak magamtól bárminemű szórakozást. Bár egy kicsit lassabban működik a gépezet. A trailer rovat viszont nem maradhat el, ráadásul kárpótlásul egy olyan videót kerestem, ami a könyv ismerete nélkül, önmagában is nagyon szórakoztató. Állítólag maga a könyv is remek, steampunk, amit ugye nagyon szeretünk.

fülszöveg:
Scott Westerfeld: Leviathan
"Prince Aleksander, would-be heir to the Austro-Hungarian throne, is on the run. His own people have turned on him. His title is worthless. All he has is a battletorn war machine and a loyal crew of men.
Deryn Sharp is a commoner, disguised as a boy in the British Air Service. She's a brilliant airman. But her secret is in constant danger of being discovered.
With World War I brewing, Alek and Deryn's paths cross in the most unexpected way…taking them on a fantastical, around-the-world adventure that will change both their lives forever."
Sasoljátok meg a könyv molyos adatlapját is.

Címek és kedvencek

2010-12-12T13:32:00.001+01:00

Niki és Nancy hívott ezúttal játszani, nagyon köszi csajok! És igen, ez nem okozott akkora örömet, mint általában a blogos játékok szoktak. Soha nem tudok rendesen a "melyik a kedvenc könyved?" kérdésre válaszolni, többnyire csak hebegek-habogok, meg címekkel dobálózom. Kicsit olyan ez, mint mikor megkérdeznek egy anyát, mégis melyik a kedvenc gyereke. Na mindegy, azért próbálkoztam.

01 – A múlt év legjobb könyve: Az időutazó felesége (2009)

02 – Több, mint 3 alkalommal olvastad: jó pár könyvet újraolvastam egyszer (először magyarul aztán angolul), de olyan példány nincs, amit ennyiszer újra kinyitottam volt. Jelenleg még azon a szinten vagyok, mikor túl sok a könyv, kevés az idő. Majd nyugdíjasként, addigra valószínűleg úgyis elfelejtek mindent.

03 – Kedvenc könyvsorozat: Richelle Mead: Vampire Academy series (Vámpírakadémia), Jeaniene Frost: Night huntress series, igen igen vámpíros :D, de hogy mást is mondjak, Raana Raas: Csodaidők is rendesen megdobogtatja a szívemet

04 – A sorozat kedvenc része: szeretem őket, úgy cakk um pakk. Ráadásul egyik sem lenne az igazi csak önmagában.

05 – Boldog leszel ettől a könyvtől: C. Ahern: Ahol a szivárvány véget ér; mikor rossz kedvem van, újra szoktam olvasni a kedvenc részeimet, főleg a Rosie-Ruby páros chat beszélgetéseit

06 – Szomorúvá tesz: Laurie Halse Andersen: Hadd mondjam el…

07 – Leginkább alulértékelt könyv: Az Elfújta a szélről sokan úgy gondolják, hogy egy nyálas maszlag, miközben erről szó sincs, sőt

08 – Túlértékelt könyv: Coelho könyvek; párat én is olvastam, és nem is voltak rosszak, de egy idő könnyen besokall tőlük az ember

09 – Amiről azt hitted nem fogod szeretni, de végül mégis (és még mennyire...): Ida regénye

10 – Kedvenc klasszikus: Bulgakov: A Mester és Margarita és Steinbeck: Édentől keletre

11 – Ami nagyon nem tetszett: Amerikai pszicho

12 – Amit valaha szerettél, de most már nem: ilyen nincs

13 – Kedvenc író: Denise Lehane, Karen Essex, Richelle Mead

14 – Kedvenc könyv az írótól: Sötétség fogd meg a kezem, A fáraó, a fent említett sorozat

15 – Kedvenc férfi karakter: Patrick Kenzie és Rhett Butler természetesen

16 – Kedvenc női karakter: Scarlett O’Hara

17 – Kedvenc idézet a könyvből: melyikből???

18 – Csalódtál benne: legutóbb a Keserű ébredés volt nekem egy kisebb csalódás, bár lehet hogy a sok dicsérő szó miatt túl sokat vártam tőle

19 – Legjobb adaptáció: Büszkeség és balítélet (BBC féle)

20 – Kedvenc romantikus: Együtt lehetnénk, Elfújta a szél

21 – Gyerekkori kedvenc: George Sand: Mese a jólelkű Fridolinról és persze az Öreg néne őzikéje, amit a mai napig tudok kívülről:)

22 – Kedvenc saját könyved: Radnóti összes versei

23 – Régóta el akarod olvasni, de még mindig nem került sorra: Dumas könyvek

24 - A könyv, amit bárcsak többen olvasnának: passz, nem igazán tudnék egyet kiemelni

25 - A karakter, akivel leginkább tudsz azonosulni: ilyen van jó pár, mivel alapból azonosulós fajta vagyok. Többnyire az erős női karakterek azok, akiknek a bőrébe a legjobban bele szeretnék bújni. Azokéba, akik mind érzelmileg, mind pedig fizikálisan is erősek, s mindeközben nem veszítik el a nőiességüket.

26 - A könyv, ami megváltoztatta a gondolkodásodat valamiben: Tizenkilenc perc, nem is konkrétan a gondolkodásomat változtatta meg, hanem ráébresztett arra, hogy mennyire képesek vagyunk/vagyok fekete-fehérben látni a világot, mikor valójában minden csak nézőpont kérdése.

27 – Legmeglepőbb befejezés vagy csavar a történetben: nem vagyok egy könnyen átverhető alkat, de tény, hogy a Viharsziget óta még mindig nem sikerült teljesen összekanalazni magam

28 – Kedvenc könyvcím: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság

29 – Mindenki utálta, kivéve te: Az ifjú Werther szenvedései

30 – Abszolút kedvenc könyv: rengeteg kedvenc van, de nincs olyan abszolút, amire azt tudnám mondani, hogy márpedig ennél jobb könyv nincs a világon. Vagyis mindegyik kedvencemre ezt mondom, de nem tudok egyet kiemelni:)

akiknek tovább gurítanám a lasztit: Amilgade, Ildy és az Ádám olvas és néz blogja

Irodalmi csevej

2010-12-04T20:57:00.000+01:00

Régi fixa ideám már, hogy találkozzam írókkal, akiknek tetszenek az írásai, ill. a munkássága, így nagyon örültem, mikor Memoir tovább adta nekem a játék lehetőségét. Köszi még egyszer is!

Akikkel nagyon-nagyon, és már ősidők óta szívesen találkoznék, azok Szabó Lőrinc és Radnóti Miklós. Sőt úgy általában bárkivel a Nyugatos nemzedékek tagjai közül, de ők ketten az abszolút favoritok, az ő köteteiknek állandó, életem végéig tartó bérelt helye van az éjjeli szekrényen.

A maiak közül viszont már kicsit nehezebb választani. Mostanság nagyon meg vagyok veszve Dennis Lehane-ért, de szívesen szemrevételezném Joanne Harris-t is (igaz tőle még alig olvastam, de szándékomban áll minden könyvét megkaparintani). Aztán például legutóbb épp a Budapest noir olvasása közben merült fel bennem egy csomó kérdés, amelyekről Kondor Vilmost alaposan kifaggattam volna. És komolyan mondom, a sor végtelen, ráadásul adott könyv és hangulat függő is.

De hogy mit is kérdeznék? Először is, miután legyőztem a félénkségem és zavarom –mert valószínűleg annyira izgulnék, hogy megszólalni sem bírok – magáról az írásról faggatnám őket. Tudjuk, hogy minden író másként operál, ezért kíváncsi lennék, ők hogyan működnek. Mikor írnak, miből merítenek ihletet, hogyan jutnak túl azokon a bizonyos írói blokkokon. Melyik szereplőjük áll a legközelebb a szívükhöz, melyik könyvük volt a legnehezebb szülés, ki a kedvenc írójuk, kedvenc könyveik, stb. Nagyon imádnék egy ilyen találkát.

***

És akkor jöjjön a játék legnehezebb része. Szánom-bánom, de fogalmam sincs kik kapták meg eddig, a múltkori és ez játék teljesen összefolynak nálam, de azért próbálok két embert kiválasztani. Akik szerintem még nem játszottak: Nancy, és a Mónika és Kethy páros, plusz bónuszként még Andiamot mondanám, mert nála sem láttam a játékot és kíváncsi lennék, ő kivel tartana irodalmi traccspartit. Ha már megkaptátok, bocsi, a vizsgaidőszak teljesen meghülyít.:P

Könyves kiegészítők- képregények

2010-11-30T12:18:00.000+01:00

Úgy vettem észre, manapság nagyon divatos a sikeres könyvekből ún. graphic novel-t (képes könyvet?) gyártani. Ami egyrészről olvasóbarát, hisz a már korábban elképzelt szereplőket, jeleneteket ezáltal sokkal vizuálisabb formában is meg lehet szemlélni. Másrészről pedig az anyagi vonzat, de gondolom ezt nem kell magyarázni senkinek. Egy olyan sikeres könyvről, mint pl. a Twilight saga, rengeteg bőrt le lehet húzni, s ezt bizony meg is teszik. Na de nem az Alkonyatról akarok én itt beszélni, hisz vannak más könyvek is, melyeket képregénybe öntöttek.

Azt hiszem abban megegyezhetünk, hogy Jane Austen szintén az a kategória, akinek a neve egyet jelent a sikerrel. A múltkor bögréket láthattunk kisasszonyos fazonban, most pedig a Büszkeség és balítélet ill. az Értelem és érzelem van porondon:

Nagy kedvencem Dennis Lehane sem maradhat ki a sorból, a Viharszigetből nem csak film készült, hanem szuper rajzok is. Nagyon tetszik a színvilága, ez a barna, szürke képi világ azonos a könyv hangulatával.

Végül, itt van nekünk Anita Blake. Szerintem ez is remekül sikerült, mégpedig azért, mert Anita a rajzokon pont olyan, mint amilyennek olvasás közben elképzeltem. Hatalmas fekete lobonc, kerek latina alkat, és persze Jean-Claude, mint dögös kiegészítő. :D

(forrás: Amazon, Marvel)

Lisa Jewell: 31 Dream Street

2010-11-28T12:47:00.001+01:00

„-So what are you going to do?

-Well, that’s exactly it. The only way I would feel comfortable about asking them to move out is to ensure that they have somewhere else to go, someone else to be with. The only way I could ask them to leave would be if i knew that they were all…

-Happy?

-Yes. Exactly. That they were all happy.”

Mikor a fiatal Toby az esküvőjére készül, apja, aki sosem foglalkozott vele, nászajándékként vesz neki egy házat, majd végleg lelép az életéből. Ennek ellenére úgy tűnhet Toby élete sínen van, azonban mindössze pár hét házasság után szakításra kerül sor. Toby, a rosszul kereső költő egyedül marad a kacsalábon forgó palotájában, ezért nem tehet mást, mint albérlőket keres. Az érdeklődők jelentkeznek is szép számmal, s a következő 15 évben Toby rengeteg emberrel él együtt. Lesznek, akik végig kitartanak, mások pedig továbbállnak, Toby azonban amellett, hogy mindenkivel nagylelkű és segítőkész, egyben zárkózott és magának való is. Elrejtőzik a szobájában, gyártja a verseit, amelyekkel nem lel kiadóra, és közben teljesen elszigeteli magát a világtól és a benne élő emberektől. Igen ám, csakhogy egy nap levelet kap rég nem látott apjától, melyben arról értesül, hogy a drága papa ismét elvált, s pár hónap múlva szándékozik eltölteni egy rövidke időt Londonban, mielőtt újra tovább áll. Meg persze közli azt is egyetlen drága gyermekével, hogy őszintén reméli, Toby az elmúlt évek során végre kezdett valamit az életével, sikeres karriert tudhat magáénak, feleséget, gyereket.

A levél hatására Toby észhez tér, eldönti, hogy itt az ideje valóban kezdeni valamit az életével, s mikor az egyik lakótársa, szerencsétlen idős úr, Gus elhalálozik, s ráhagyja minden vagyonát -mondhatni öröm az ürömben-, s Tobs végre elhatározásra jut.

Előtte azonban két dolgot kell még megtennie: kipofozni egy kicsit a házat, hogy minél inkább eladható formába kerüljön, és rendbe hozni az albérlői életét, akik mind boldogtalanok a jelenlegi helyzetükkel. A baj csak az, hogy mind azt gondolják, életük egyetlen pozitívuma, hogy ebben a szuper házban lakhatnak. Toby azonban felveszi a kesztyűt és megpróbál közbeavatkozni. S itt jön a képbe Leah, a szomszéd lány, aki nem csak hogy segít neki ebben, de végül bele is szeret…

Egy valamit biztosra mondhatok: ez az eddigi legjobb Jewell könyv, amit olvastam. Korábban már említettem, hogy mennyire szeretem az írónőt, és milyen remek írásokat gyárt ahhoz, hogy maximális legyen a kikapcsolódás. Ahogy eddig mindig, úgy itt is megvannak a tipikus jewelli mozdulatok- úgy mint a humor, egy csipet romantika, London- mert London minden könyvében központi szerepet játszik-, a bájos történet, remek szereplők. Mindezek mellett szerintem az évek során rengeteget fejlődött, és ez ebben a könyvben egyértelműen fellelhető. Korábban is jó történeteket gyártott, de a 31 Dream Street nem egyszerűen lekötött és szórakoztatott, mert ezúttal belevitt egy csipettel több valóságot is. Olyan momentumokat, amelyek elszorítják az ember torkát. Aztán ott vannak a karakterek: szerintem nem kell magyaráznom, Jewell mennyire ügyes karakterábrázolásban, gondoljunk csak Ralph-ra és Jem-re, vagy Bernie-re és kis családjára. Ebben a kötetben azonban egy szinttel még feljebb lépett, úgy éreztem a szereplők még több dimenzióval rendelkeznek, mint korábban, sokszínűbbek és hasonlóan furapókok, ahogy azt már megszokhattuk.

Ráadásul, és ennek nagyon örültem, ebből a könyvből már elmaradt az az idegesítő kis elem, amit korábban gyakran használt, mégpedig a drog. Tudom, úgy tűnhet ez a vesszőparipám, de engem nagyon zavart, amikor úgy állította be, mintha csak úgy lehetne szórakozni, ha jól kiüti magát az ember. Most viszont kihagyta ezt Jewell, ráadásul annyi pluszt adott helyette, hogy nem tudok nem örömódákat zengeni e kötetről.

Összességében egy szórakoztató, és nem kevésbé imádnivaló olvasmány ez, s itt most szeretném idézni a borítón található kis ajánlót, mert nagyon találó: „…another jewel from Lisa” ;5 pont.

ui.: ha egyszer Londonban járok, a Borough Market biztos nem marad ki a látnivalók közül.

W. Somerset Maugham: Színes fátyol

2010-11-23T14:59:00.000+01:00

"Kitty eddig mindig csak futólag és kissé megvető figyelmet szentelt Kínának, ahová a végzet sodorta. Most hirtelen úgy rémlett neki, mintha valami rejtély tárult volna föl előtte. Itt volt a Kelet, az ősrégi, homályos és kikutathatatlan Kelet. A Nyugat eszméi és eszményei durváknak tűntek föl előtte azokhoz képest, amelyeket a különös teremtésben látott megtestesülve. Egészen más volt itt az élet, s egészen másképp éltek."

A fiatal Kitty Kínában él férjével. Kitty igazi elkényeztetett, önző, egysíkú nőszemély. Csak magával van elfoglalva, megcsalja a férjét, méghozzá egy nős emberrel, aki hozzá hasonlóan nem foglalkozik mások érzéseivel. Mikor azonban kiderül az igazság, Walter ultimátumot ajánl Kitty-nek. Vagy elválnak, és Kitty azonnal hozzámegy szeretőjéhez, hogy ne essen folt a becsületén, vagy együtt elmennek Kína egy kolera sújtotta vidékére betegeket ápolni. Végül az utóbbi történik, a pár útra kel, s egy gyönyörű, de halálosan veszélyes vidékre költöznek. Walter éjt nappallá téve a betegekről gondoskodik, s közben megveti saját magát, amiért szerelmes a feleségébe és bármit eltűr tőle, Kitty pedig eközben hatalmas jellembeli átalakuláson esik át.

Kezdetben azt hittem, egy szerelmes történet ez, ahol az erkölcsileg eltévelyedett feleség rájön mi a fontos, és mennyire vak volt ez idáig, de nem erről van szó. Ennél ez a könyv sokkal, de sokkal több. Aminek valójában szemtanúi lehetünk, az az asszony jellemfejlődése. Az, ahogyan egy makacs, üresfejű, sekélyes nőt rendesen arcul csap az élet, aminek köszönhetően elkezd változni. Rájön, hogy a fontos dolgok nem egyenlőek a szépséggel vagy a sármmal, nem attól válik valaki szerethetővé, mert kedves bókokkal áraszt el bennünket és kifogástalanul viselkedik társaságban. Kitty belátja a hibáit és a történet során lassan felnő, rácsodálkozik a világra és olyan ember válik belőle, aki törődik másokkal, és nem fél egyedül szembenézni az élettel.

Habár ez nem egy klasszikus szerelmi történet, mégis olykor szinte sisteregnek a könyv lapjai. Jóval ritkábban olvasok férfi íróktól (megjegyzem nem szándékosan), de azt megfigyeltem, hogy nagyon szeretem, ahogy a szerelmet látják és írnak róla: sokkal tömörebb, lényegre törőbb, természetes és nyers. Nem próbálkoznak fölösleges sallangokkal, nem próbálják az érzelmet túlbonyolítani. Ez ebben a könyvben is így jelent meg, a szerelem nem valamiféle nyálas és überszentimentális érzelem, hanem az élet velejárója. Boldogság helyett rengeteg kínt okozhat, és okoz is ez esetben.

A regény nem egy vidám történet, nincs happy end, boldog egymásra találás és a vége nyitott marad. Vékony, gyorsan olvasható, de annál kevésbé feledhető könyv. A továbbiakban is keresni fogom Maugham műveit; 4,5 pont.

ui.: film is készült, egy 1934-ben Greta Garbo-val, egy pedig Edward Norton-nal 2006-ban, bár a bemutató alapján azt leszűrtem, hogy a film és a könyv eléggé különbözőre sikeredett.

Könyv trailer- Wintergirls

2010-11-16T14:00:00.000+01:00

Laurie Halse Anderson egyike azon szerzőknek, akiknek a könyveit több országban ellenzik vagy éppen betiltják (bővebben a „banned books”-ról). Elsősorban tinédzsereknek ír, de a témái annyira sokszínűek és fel- ill. megrázóak, hogy felnőttek is nyugodtan a kezükbe vehetik a regényeit. Éppen emiatt tiltakozik sok szülő is a könyvei ellen: nem akarják, hogy a gyerekeik ilyen témájú műveket olvassanak. Nyilván mindenkinek joga van eldönteni szülőként, mit enged meg a gyerekének és mit nem, de szerintem az nem megoldás, ha valaki burokban nő fel, hisz később csak sokkal nehezebb lesz szembenézni a valósággal. Ráadásul Anderson olyan témákat boncolgat, ami nagyon sok tinédzsert érint. Egy-egy ilyen könyv talán éppen segítene abban, hogy ne érezzék azt a fiatalok, hogy egyedül vannak a problémáikkal.

A Wintergirls az étkezési rendellenességekről szól, pontosabban egy olyan lányról, aki nap mint nap mikor tükörbe néz, gyűlöli, amit ott lát. Már maga a videó is kellőképpen megrázó, hisz egy egészséges embernek ilyen gondolatok nem jutnak eszébe. Akárcsak a Hadd mondjam el..., ez is érdekel, s bár nem egy felemelő olvasmány, szeretném elolvasni.

fülszöveg:
"Lia and Cassie were best friends, wintergirls frozen in matchstick bodies. But now Cassie is dead. Lia's mother is busy saving other people's lives. Her father is away on business. Her step-mother is clueless. And the voice inside Lia's head keeps telling her to remain in control, stay strong, lose more, weigh less. If she keeps on going this way—thin, thinner, thinnest—maybe she'll disappear altogether.
In her most emotionally wrenching, lyrically written book since the National Book Award finalist Speak, best-selling author Laurie Halse Anderson explores one girl's chilling descent into the all-consuming vortex of anorexia."

Hogy én ki lennék...?

2010-11-14T17:57:00.000+01:00

Mely könyv szereplője lennék?

Nancy adta tovább nekem ezt a jó kis játékot-köszi még egyszer is!- , és töröm már egy ideje rendesen a fejem. A helyzet ugyanis a következő. Nem az a fajta olvasó vagyok, aki gyorsan elolvas egy könyvet, lerakja és menten rohan is a következőhöz. Szeretek rajtuk gondolkodni, sőt mi több, bennük élni arra a pár órára, napra, míg tartanak. Együtt élek én is szereplőkkel, azt gondolom amit ők, azt érzem, amit ők. Nyilván nem minden könyv váltja ki belőlem ezt az érzést, de a kedvenceim igen. Sőt, talán épp azért válnak kedvenccé, mert elhitetik velem, hogy én is része vagyok az eseményeknek, annak a világnak, melyben játszódnak. Ezek után képzelhetitek, az elmúlt évek során rengeteg ember bőrébe bújtam bele, volt hogy csak rövidebb időre, s volt olyan is, mikor egész sokáig velem maradtak bizonyos személyek. (még mielőtt bárki is megijedne, van saját személyiségem is, csak színes a képzelőerőm :P). De mivel a listát nem akarom a végtelenségig húzni, azt mondhatom röviden, hogy az utóbbi időben a történelmi regények azok, melyeknél ez az érzés a legerősebb. Szívesen lennék Désirée Clary, akit a francia történelem két legnagyobb alakja szeretett. Scarlett O’Hara Tara földjén, amint a gyönyörű zöld ruhájában illeg az udvarlói előtt, s közben azon gondolkodik, hogyan vághatna vissza Rhett Butler-nek. Kleopátra, aki Caesar oldalán hatalmas birodalomról álmodozott, és az istenek áldását viselte magán. És ők csak az utóbbi időszak termése. A sor pedig soha nem ér véget…

Akiknek ezek után a véleményére kíváncsi vagyok: Andiamo, Cukorfalat és F-Andi

Sara Gruen: Vizet az elefántnak

2010-11-13T09:58:00.000+01:00

„-Bármiféle munkát elvégzek. De ha lehetséges állatokkal dolgoznék.

-Állatokkal – mondja Al. – Hallottad ezt, August? A legényke állatokkal akar dolgozni. Gondolom vizet szeretne hordani az elefántoknak.”

Az öregek otthonában élő 93 éves Jacob Jankowski egy morcos, de nagyon is szórakoztató öreg úr. A felesége pár évvel ezelőtt meghalt, a gyerekeinek pedig már saját élete van, ezért a napjai magánnyal, és egyedülléttel telnek. Nem maradt semmije, csak az emlékei. Mikor egy nap megérkezik a cirkusz a városba, az otthon lakói izgatott, csicsergő gyerekekké változnak, Jacob előtt pedig újra megelevenedik a múlt.

A fiatal Jacob, egy rettenetes tragédia hatására otthagyja az állatorvosi egyetemet, és egy véletlen folytán elszegődik a Benzini Testvérek Világhíres Cirkuszába. A cirkusz állatorvosa lesz, otthonra és szerelemre talál az itt dolgozó emberek közt.

A cirkuszi lét azonban kemény dió mindenki számára. A 30-as évek Amerikájában, miközben folyamatosan szedi áldozatait a gazdasági világválság, az előadások jelentik az embereknek egyetlen szórakozást. De egy pillanatra sem feledhetjük, hogy ez a világ mennyire kegyetlen. Nem számít, milyen édesek az ölelésre váró kismajmok, vagy a folyton mosolygó Rosie, az elefánt, az egész csak egy illúzió. A színfalak mögött ugyanis kegyetlenség uralkodik, a munkások szörnyű körülmények közt tengődnek, s ha Al bácsi, az igazgató nem tud eleget fizetni a hónap végén, gyakran oldja meg úgy a problémát, hogy kihajigálja az embereket a vonatból. Többnyire egy szakadék fölött, hogy később senki ne panaszkodhasson.

És mégis, mindezek ellenére számomra nagyon vonzó volt ez a világ, a cirkuszi miliő. Olvasás közben végig azon imádkoztam, bár valami csoda folytán soha ne érne véget. Annyira megszerettem Jacobot, Rosie-t, Bobót, a kismajmot, Tevét és Waltert.

Igazi léleksimogató könyv ez, amit az ember úgy olvas végig, hogy egy hatalmas vigyor terül el az arcán, akárhányszor kinyitja, olykor azonban ezt a nagy boldogságot szívfacsaró jelenetek szakították meg, melyeknél bizony elgurult pár könnycsepp. Úgy éreztem magam, mintha én is a könyvben élnék, estéről estére részt vennék az előadásokon, majd végignézném, ahogy a Repülő Ügyosztály sátrat bont, felpakol a vonatra, és célba veszi a következő várost.

És persze el ne felejtsem Jacob-ot. Az a fajta főszereplő ő, akit mind fiatal, ártatlan, jószívű férfiként, mind idős, zsörtölődő bácsiként csak imádni lehet. Talán az idősebb kiadást egy kicsit még jobban is szerettem, a cinizmusa és a humora telitalálat volt.

Alapjában véve nem nevezném a regényt állatos könyvnek, mert az igazi hangsúlyt Jacob, Marlena és a cirkuszi dolgozók napjai, problémái jelentették, mégis, a kis kedvencek –vagy éppen vérengző vadmacskák- a saját egyéniségükkel rengeteget adtak hozzá a történethez, s elérték, hogy ez a csodálatos könyv még inkább a szívemhez nőjön. 5* pont. Feltétlenül olvassátok el, megéri!

Ezen felül hadd méltassam még pluszban a könyv formáját is. Nagyon tetszett, ahogy minden olyan fejezet, mely a fiatal Jacob-ról szól, egy-egy korabeli cirkuszi fotóval van illusztrálva.

Biztosan keresni fogom a továbbiakban is Gruen könyveit, az eddig megjelent 4 regényében kivétel nélkül fontos szerepet játszanak az állatok.

Dennis Lehane: Viharsziget

2010-11-11T14:48:00.001+01:00

"-Maguk sokszor tesznek így?

-Mire gondol?

-Itallal a kezükben üldögélnek, és kielemzik, aki az útjukba kerül.

-Azt hiszem, ez egyszerű szakmai ártalom. Hány pszichiáter kell egy villanykörte becsavarásához?

-Nem tudom. Hány?

-Nyolc.

-Miért?

-Nehogy már most kezdjünk analizálni!

Teddy és Chuck összenéztek. Mindkettőjükből kitört a nevetés.

-Pszichoanalitikus-humor - mondta Chuck.- Ki gondolta volna, hogy ez létezik?"

Az 1950-es években járunk, egy Bostonhoz közeli szigeten. A rendőrbíró, Teddy Daniels és új társa, Chuck Aule érkezik a szigetre, hogy az Ashecliffe Elmegyógyintézetből megszökött rabot, Rachel Solando-t kézre kerítsék. A sziget azonban nem várt titkokat rejteget…

A történetnek nagyon erős, az olvasót teljesen magával ragadó hangulata van. Szinte mint egy mágnes, úgy húz magába az 50-es évek. A levegő háborútól megkeseredett szaga és Teddy halott feleségének démonai, a múlt szörnyűségei. Mindezek jelentik a külvilágot. Ezzel párhuzamosan azonban itt van ez a sziget, az elmegyógyintézet szűk, klausztrofób szobáival, ahol hallani a szomszédban sikoltozó betegeket, a monoton őrült kántálást. És ott van a C részleg, ahol olyan páciensek, vagyis inkább bűnelkövetők vannak elzárva, akik a pszichopata gyilkosok társadalmának legalját képezik. Furcsa dolgok történnek itt, beszélik, hogy titkos kísérleteket végeznek, hogy a rabokon embertelen eljárásokat hajtanak végre.

Teddy és Chuck pedig hiába kutakodnak Rachel Solando után, az itt dolgozók akadályozzák őket, ami kis idő elteltével kezd nemcsak hogy gyanússá, de veszélyessé is válni.

Mindezek keverednek egymással, ezek az impulzusok, a kis információ darabkák, ami olvasás közben teljesen rátelepszik az emberre. Megszűnik a külvilág, nem létezik más, csak Teddy, a sziget és az a rengeteg kérdés, amikkel szembe kell néznünk.

Azt már többször is említettem mennyire bele vagyok habarodva Lehane műveibe. A Viharsziget lényegesen különbözik a Kenzie – Gennaro könyvektől, de nem kevésbé hatásos. Teljesen ledöntött a lábamról, és igazság szerint fogalmam sincs mit írhatnék a könyvről, azonkívül persze, hogy zseniális. Akárhányszor nekiállok, csak valami kaotikus mondatkupac kerekedik ki belőle (lásd a felső bekezdést). Annyit viszont mondhatok – és ezért szinte könyörgöm, hogy olvassa el mindenki, aki eddig még nem tette-, a történet olyan szinten fejbe vágott, hogy még a mai napig is eszembe jutnak képek, pillanatok, párbeszédek a könyvből. Az egész úgy zajlott le bennem, mint egy noir hatású film. Baljós aláfestő zene, vihar, kalap és cigaretta, misztikum. S a vége…rengeteg forgatókönyvet meggyártottam gondolatban olvasás közben, de erre nem számítottam. De nem is az vágott fejbe annyira, ami történt, hanem az, ahogyan történt. A kiváltó ok. Rég izgultam ennyire könyvön, ha egyáltalán valaha, 5* pont.

ps.: film is készült belőle, méghozzá a Scorsese- DiCaprio páros által.

Karácsonyfa alá való

2010-11-07T14:52:00.000+01:00

Noha úgy tűnik, a kiadók többsége már októberben piacra dobta a friss, ősszel megjelenő könyveit, azért a karácsonyi dömpingre még maradt pár megjelenésre váró darab. És persze nem is én lennék, ha nem találtam volna köztük olyat, amit szívesen el ne olvasnék. Lássuk csak, mik is ezek:

Francisco X. Stork: Marcelo és az igazi világ

"A „kognitív zavar” feltételezi, hogy rosszul gondolkodom, vagy érzékelem a valóságot. Nagyon is jól érzékelem a valóságot. Néha többet érzékelek belőle, mint mások.

Marcelo Sandoval olyan zenét hall, amit senki más – ez is hozzátartozik ahhoz az autizmusra emlékeztető állapothoz, amelyet egyetlen orvos sem képes azonosítani. Apja azonban sosem hitt teljesen ebben a zenében, sem Marcelo másságában, és rászorítja a fiát, hogy a nyáron dolgozzon az ő ügyvédi irodájának postázójában… illeszkedjen bele az „igazi világba.”

Marcelo itt ismeri meg Jasmine-t, szépséges és különös munkatársát, meg Wendellt, a cég társtulajdonosának fiát. Megismeri a versengést és a féltékenységet, a haragot és a vágyat. Ám amikor egy aktában talál egy képet – egy félarcú lány fényképét –, ez csakugyan hozzáköti az igazi világhoz: a szenvedéshez és az igazságtalansághoz, ami ellen harcolhat."

Egy különleges vagy legalábbis számomra nem mindennapi témájú ifjúsági regény, ami először a borítójával hívta fel a figyelmem, de csak azután lettem igazán izgatott, miután elolvastam a fülszöveget.

megjelenés: 2010.november, Cicero Könyvstúdió

Richard Yates: Húsvéti korzó

"A két testvér már kislányként is nagyon különbözött egymástól. Emily csodálattal tekintett érzékeny lelkű nővérére, és féltékenyen szemlélte apjukhoz fűződő kapcsolatát, Sarah viszont húga önálló gondolkodásmódját és függetlenségét irigyelte. Felnőttként egészen más életet élnek. Sarah a biztonságot jelentő házasságot választja, Emily az állandó útkeresést. De vajon melyik jelent szabadulást az otthonról hozott, bénító minták alól, és melyik vezet a boldogsághoz?"

Igaz, eddig még semmit sem olvastam az írótól, de A szabadság útjaiból készült film nagyon tetszett, s még akkor eldöntöttem, hogy illene jobban megismerkedni Yates-szel. A fülszöveg alapján ez a könyv is érdekesnek tűnik, ráadásul próbálok törekedni arra, hogy minél több olyan könyv is a kezeim közé kerüljön, ami kívül esik a komfort zónámon. Ez pedig épp ilyen.

megjelenés: 2010. Partvonal Kiadó

Ugron Zsolna: Úrilányok Erdélyben

"Ugron Zsolna első regénye valóságos utazás báltermeken és mosókonyhákon, palotákon és romokon, szövevényes rokoni kapcsolatokon és egy sodró szerelmen át a pesti nyüzsgésből a Kárpátok lábához – majdnem az Üveghegyen túlra.

Anna irigylésre méltó életet él Budapesten: tökéletes férfi, érdekes tévés munka, sok utazás, nagy társasági élet, ragaszkodó barátok. Ám egy nap különc bécsi nagynénje és egy megrázó találkozás rádöbbenti, hogy szép üvegburája alatt már alig kap levegőt. Útkeresése közben rátalál örökségére – és egy kis erdélyi faluban a mindent felülíró szerelemmel együtt önmagára is. Pillanatképek az erdélyi arisztokrácia elsüllyedt világából, és kései utódaik nem mindennapi hétköznapjaiból."
Akárcsak az elsőnél, itt is a borító volt, ami elsőre kiszúrta a szemem, viszont a tartalom is érdekesnek ígérkezik. Meg aztán ideje lenne több magyar regényt a kezembe venni.
megjelenés: 2010. november, Ulpius könyvkiadó

és vegül, de nem utolsó sorban, egy bónusz könyv, ami idén decemberben fog megjelenni, de a többitől eltérően angul.

Richelle Mead: Last Sacrifice
"Murder. Love. Jealousy. And the ultimate sacrifice. Now, with Rose on trial for her life and Lissa first in line for the Royal Throne, nothing will ever be the same between them."
A Vámpírakadémia sorozatot még a magyar megjelenés előtt kezdtem olvasni (vagy nagyjából egy időben), és mivel nagyon szeretem Rose és Dimitri történetét, már gyakorlatilag hónapokat óta tűkön ülök a megjelenést várva. Kíváncsian várom, mégis hogyan ér véget a sorozat, főleg azok után, ahogy az ötödik rész zárult. *hajtépés* Nincs is már olyan messze az a december 7., nem igaz?

Karen Marie Moning: Keserű ébredés

2010-11-04T19:37:00.000+01:00

"Az ember feketén-fehéren akar látni mindent: vannak jók és rosszak, a hősök igazán hősiesek, a gonosztevők meg egyszerűen csak gonoszak, de az elmúlt egy évben megtanultam, hogy a dolgok ritkán ilyen egyszerűek. A jófiúk szörnyű dolgokra képesek, és néha a rosszfiúk is kellemes meglepetést tudnak okozni."

A huszonkét éves Mac tökéletes amerikai álom életet él. A szülei imádják egymást, a nővére a legjobb barátja, és csaposként dolgozik egy helyi bárban, amivel ő abszolút meg is van elégedve. Többet még csak nem is kívánhatna, ~~ha csak nem azt, hogy végre a kedvenc kozmetikai cége piacra dobja a tökéletes rózsaszín körömlakkot.:D~~

Egy nap azonban beüt a ménkű, a dublini rendőrség arról tájékoztatja ugyanis a lányt, hogy a nővére, Alina meghalt Írországban, a nyomok azonban sehová sem vezetnek, ezért lezárják a nyomozást. Mac igazságérzete viszont nem nyugszik, Dublinba utazik, hogy kiderítse, ki ölte meg a nővérét, s bosszút álljon.

Írország azonban nem várja tárt karokkal a lányt. Olyan dolgokra bukkan- olyan ismeretre tesz szert saját magával kapcsolatban is- melyekről azt hitte, csak a mesékben létezhetnek. Tündérekbe botlik, akik nem pici, aranyos lények, hanem gonoszak, rondák, kegyetlenek, s jobb, ha az ember messziről elkerüli őket.

Már korábban is olvastam tündéres témájú könyveket, de őszintén szólva –akárcsak azok- ez sem győzött meg engem arról, hogy szeretem-e én ezeket a lényeket vagy sem. Ötletesnek tartom, ahogy minden író másnak láttatja őket (akárcsak a vámpírok is minden könyvben mások), van ahol jók, van, ahol gonoszak. A Keserű ébredés ebből a szempontól pedig mondhatni a középút, ezek a tündérek ugyanis a Seele és Unseele fajtába tartoznak, ergó a soraikban találhatók jók és rosszak egyaránt. Bár ezt nem lehet egyértelműen kijelenteni, a tündérekkel ugyanis soha nem ilyen egyszerű a helyzet.

Ezzel a könyvvel igazából egy nagy problémám volt, mégpedig, hogy a főszereplőn kívül egy szereplővel sem igazán szimpatizáltam. Márpedig ennyi(ke) könyvvel a hátam mögött azt a következtetést levonhatom, hogy egy regényben számomra az egyik legfontosabb követelmény, hogy szeressem a szereplőit. Vagy éppen utáljam őket, de nagyon. A köztes utat viszont nem bírom, mikor teljesen hidegen hagy, hogy kivel mi fog történni. És itt sajnos ez történt. A két főszereplő közötti viszony (és nem vártam szerelmet, mielőtt bárki is ezt gondolná), ill. Barrons arroganciája engem nagyon zavart. Nem tudom, szerintem nem csak én vagyok így ezzel, de az nem tesz vonzóvá egy férfit vagy úgy általában bármilyen karaktert, ha nagyon jóképű, sötét és veszélyes, ellenben más szimpatikus tulajdonságot nem találok benne. Aztán persze eszembe jutott, hogy ez egy sorozat, és az írónő biztosan lassan akarja adagolni a dolgokat, és idővel majd tán változna a véleményem, na de hát ahhoz el is kellene jutni odáig az olvasásban, nemde?

Ezzel ellentétben viszont a történet, ill. a cselekmény szerintem jól sikerült. Izgalmas volt, s a végén kellőképpen lógva hagyott, amivel gondolom arra akart ösztönözni, hogy még csak véletlenül se gondoljam, hogy nem fogom a következő részt a kezembe venni. *hát még nem döntöttem el*

Ez a történet nekem így egy erős közepes, hullámzó teljesítménnyel. Voltak fejezetek, mikor izgulva szorongattam a könyvet, de voltak olyanok is, mikor egyáltalán nem érdekelt kivel mi fog ezek után történni. Nehezen jutottam dűlőre, 3,5 pont.

ps.: Viszont ahogy látom, velem ellentétben sokaknak igenis tetszett Mac története, úgyhogy még talán átgondolom, és adok esélyt a második résznek is, hátha az jobban fogom szeretni. Még csak amiatt sem kell aggódni, hogy esetleg elfelejtenénk miről szólt a kötet, mert a Kelly már ki is adta a következőt.

pps.: Mónika, Neked pedig nagyon köszönöm a kölcsönt!!!

Könyves kiegészítők- de vajon tea vagy kakaó?

2010-10-31T07:43:00.000+01:00

Úgy tűnik a Könyves kiegészítők lesz az a rovat, ahol ezentúl kitombolhatom magam. Vagyis inkább kiélem a játékos hajlamaim. Ha valaki egy kicsit szétnéz a neten, szinte elkerülhetetlen, hogy bele ne fusson valamilyen könyves kütyübe. Kódexet ábrázoló fülbevalóba, Jane Austen fehérneműbe, vagy bármibe, amin ott virít Harry Potter esetleg a Twilight logója.

Akkora a választék, hogy azt sem tudtam, elsőre mihez kapjak, de végül maradtam a legegyszerűbbnél: a bögréknél. Ez talán a könyvjelzőkön kívül a legkézenfekvőbb, nem igaz? Elvégre, ha olvasás, akkor mondjuk tél, paplan és egy bögre forró tea. Vagy kakaó, kinek mi.

Nekem legelőször egyből Anita Blake jutott eszembe. Kedvenc vámpírvadászunk és halottkeltőnk már a könyvekben is imádta a kávét és a pingvines bögréket, és azt se felejtsük el, hogy kedvelt munkahelyi elfoglaltsága volt Burt-öt idegesíteni az irodába nem illő feliratokkal. (forrás: itt és itt)

Shiver bögre. Egyszerű fehér egy kevés mintával. Az érdekes, ahogy mindkettőn visszaköszönnek a könyv borítóján látható szív alakú levelek. Nekem nagyon tetszik, akárcsak a könyvek. (forrás: ez a linken)

Mondom én, hogy a Twiligh-tal bármit el lehet adni. Ha a tini fruskák képesek Edward babát venni maguknak, akkor a bögre árusoknak biztos esélyük van a meggazdagodásra. (forrás: itt és itt)

A klasszikus irodalom kedvelői sem maradnak ki persze a mulatságból, a Penguin egy egész kollekciót gyártott le angol kisasszonyokkal.

Végül, de nem utolsó sorban, nem hiányozhatnak a vicces feliratok sem. Csak hogy mindenki tisztában legyen a moly státuszunkkal. (forrás: ez meg ez)

Nektek van valamilyen könyves ereklyétek? Esetleg valamilyen bögre?

Cassandra Clare: The Clockwork Angel

2010-10-27T19:23:00.000+02:00

"Sometimes, when I have to do something I don't want to do, I pretend I'm a character from a book. It's easier to know what they would do."

Az Üvegváros után akárcsak Nancy, én is nagyon vártam már ezt a könyvet. A Mortal Instruments trilógiát nagyon-nagyon imádtam, úgyhogy képzelhetitek micsoda öröm volt, mikor kiderült, hogy tovább élvezhetjük az Árnyvadászok történeteit- melyek a viktoriánus Angliában játszódnak.

A 16 éves Tessa Gray Angliába jön bátyja után, miután meghal a nagynénjük, s a lány árvává válik. Mikor azonban Southamptonba érkezik nem a bátyja vár rá a kikötőben. Két nő, akik a Sötét Nővéreknek nevezik magukat, elfogják Tessát, s kényszerítik eddig alvó természetfeletti képességeinek használatára. Tessa ugyanis alakváltó, bárki alakját képes magára ölteni, amennyiben megérinti az illető egy személyes tárgyát. Több hét fogság után egy nap váratlanul betoppan egy idegen, Will, akiről kiderül, hogy Árnyvadász és kiszabadítja a lányt, majd magával viszi a londoni Intézetbe (ami legalább annyira vonzó hely volt számomra, mint a new york-i). Itt Tessa megismerkedik a helyi Árnyvadászokkal, ill. azzal a kis „családdal”, akik a londoni Intézetet vezetik. Együttes erőkkel kezdik keresni Tessa bátyját és közben próbálnak rájönni, ki lehet az a Mester, aki mindenáron meg akarja kaparintani magának a lányt. A Mester ráadásul el akarja pusztítani az Árnyvadászokat, méghozzá többek között démoni erő felhasználásával. A kérdés már csak az, hogy sikerül-e neki a terv? És vajon Tessa megtalálja a bátyját?

A történet szerintem nagyon izgalmasra sikeredett, noha olyasfajta váratlan események itt nem voltak, mint a Halál Ereklyéiben. Az Árnyvadászokon kívül találkozhatunk vámpírokkal, warlockokkal, démonokkal, ahogy azt már megszokhattuk, és természetesen akcióban és humorban sem volt hiány. A szereplők pedig egyszerűen imádnivalók. Ha nagyon bele akarnék kötni Clare-be, mondhatnám, hogy egyes karakterek között feltűnő hasonlóságok voltak, például Jace és Will egyaránt dögös, gunyoros és nagyon okos srácok. Mégis, nem hiszem, hogy erre bármi szükség lenne. Tessa, Will, Jem és a többiek igazán a szívemhez nőttek a történet során, s ezek után lényegtelennek tűnik bármiféle összehasonlítással bajlódni.

Az egyetlen negatívum, amit fel tudnék hozni, az a vége. Noha a fő eseményekre megkaptuk a válaszokat, mégis jó pár kérdés nyitva maradt, és legszívesebben azonnal a kezembe kaptam volna a következő kötetet, csakhogy ez jövő őszig nem lehetséges. Néha a hócipőm tele a sorozatokkal. Persze annyira azért mégsem, hogy ne olvassam őket; 5 pont.

Ui.: azoknak, akik hozzám hasonlóan imádták Brooklyn fő warlockját, Magnus Bane-t, az Infernal Devices első része is remek meglepetést fog okozni.

Uui.: a képeket Cassandra Clare weboldaláról csentem, ahol ti is megnézhetitek a szereplőkről készült képeket, és posztereket.

Uuui.: a regény telis tele van irodalmi utalásokkal, ráadásul minden fejezet egy viktoriánus korabeli verssel vagy idézettel kezdődik. Hatalmas vállon veregetést érdemel érte az írónő.

Könyv trailer rovat- Szépségesek

2010-10-17T14:24:00.000+02:00

Naszóval, ebben az új rovatban hónapról hónapra olyan trailereket próbálok összegyűjteni, amelyek valami miatt felkeltik a figyelmet, elérik azt, hogy alaposabban is utánanézzek a könyvnek.
Az első ilyen videó a hamarosan megjelenő regény, Kami Garcia és Margaret Stohl által írott Beautiful Creatures- Szépségesek rövid bemutatója. A történet egy amerikai kisvárosban játszódik, ahol rejtélyes események indulnak meg, miután új lakó érkezik a városba. Ezt a misztikus hangulatot pedig szerintem nagyon jól tolmácsolja videó is, mégpedig a zenei aláfestéssel. Az biztos, hogy én várom a könyvet.

fülszöveg:
"Gatlin megyében ritkán érték meglepetések az embert. Legalábbis azt hittem. Kiderült, nagyobbat nem is tévedhettem volna. Volt egy átok. Volt egy lány. És a végén ott volt egy sírgödör.
Lena Duchannes-hoz fogható lányt még nem láttak Gatlin városában. A középiskola új diákja mindent megtesz azért, hogy különleges képességeit és a családját sújtó évszázados átkot eltitkolja a városka vaskalapos polgárai és diáktársai előtt. Azonban az elfeledett Dél vadon burjánzó kertjeiben, borongós mocsaraiban és romos temetőiben nincs az a titok, ami örökre titok maradhatna. Ethan Wate számolja a napokat az érettségiig. Azon a napon nem csak a középiskolának, de Gatlinnek is búcsút akar mondani. Hónapok óta egy gyönyörű lány kísért az álmaiban. Amikor Lena beköltözik a város legrégebbi, egyben leghírhedtebb ültetvényére, Ethan megmagyarázhatatlan vonzódást érez iránta. Elszántan kutatni kezdi a kettejük közötti titokzatos kapcsolat eredetét.
Egy városban, ahol ritkán érik meglepetések az embert, egy titok mindent megváltoztathat."

Dennis Lehane: Sötétség, fogd meg a kezem

2010-10-12T11:23:00.001+02:00

"Anyám egyszer azt mondta, az embereket sosem érthetjük meg igazán, csupán reagálhatunk rájuk.

Anyám huszonöt éven át volt apán felesége, úgyhogy valószínűleg jó sok reagálást tudhatott magáénak."

Az előző kötet óta eltelt több, mint egy év, és ez idő alatt kedvenc magánnyomozó párosunk próbálta rendbe tenni az életét. Patrick komoly kapcsolatba kezdett, Angie pedig épp az ellenkezőjét műveli, mióta elhagyta Philt. Úgy tűnhet minden rendben van, egy aprócska bökkenő kivételével. Párosunk új ügyön dolgozik, ami eleinte egy egyszerű munkának tűnik, ám mindannyian ismerjük a mondást, nem igaz?

A megbízó, Diandra Warren egy jónevű pszichiáter, aki névtelen fotókat kap a fiáról, s felbérli Kenzie-éket, hogy járjanak utána, vajon ki követi Jasont. Pár hétig a srác minden lépését felügyelik, s megtesznek mindent, de végül zsákutcában lyukadnak ki, semmi nem történik, ezért végül befejezik a kutakodást. Mindeközben Patrick egy régi ismerősét megölik, méghozzá kegyetlen módon. Megcsonkítják, megkínozzák, s olyan helyen hagyják, ahol a rendőrség biztosan rátalál. És az is kiderül, hogy nem ez az első ilyen eset, és valaki, esetleg valakik már évtizedek óta gyilkolnak ezzel a módszerrel.

Patrick és Angie ezúttal egy olyan ügybe szalad bele, ami az ő életüket is veszélybe keverheti. Egy sorozatgyilkos, és az ír maffia boldogítja ezúttal kedvenceink életét, s mindeközben a régi démon, Patrick apja sem maradhat ki a buliból.

Ha lehetséges, márpedig úgy tűnik igen, ez a könyv még izgalmasabb volt, mint az előző. Miket beszélek? Ezerszer izgisebb volt. Hozzáragadtam a lapokhoz, és alig vártam, hogy végre rájöjjek a kis összefüggésekre.
Igazi körömrágós könyv, néha csak az utolsó pillanatban esik le a dolog, és a homlokodat csapkodod, máskor meg már előre tudod mi fog történni, és legszívesebben rásikítanál a szereplőkre, hogy vegyék már észre a veszélyt.

Olyan a történet, mint egy óriási puzzle, először rengeteg apró információt kapunk, melyek önmagukban teljesen lényegtelennek tűnnek. Lassan azonban kisebb részletekre derül fény, melyeken már önmagában hatalmasat koppanunk, majd végül elénk tárul az egész kép.

Az is igaz, hogy ez a rész messze nem volt annyira humoros, mint az előző. A címben felmerülő sötétség végig ott lebeg körülöttünk, és nyilván Kenzie-nek sincs kedve állandóan vicceket elsütni, miközben nem lehet biztos benne, hogy megéri a holnapot.

Imádom az ilyen történeteket; az izgalom a tetőfokon, a tempó feszes, soha nem tudhatom mi történik a következő pillanatban.

Arról nem is beszélve, hogy a könyv előszava rögtön olyan sorokkal nyit, melyekben pár hónappal később Patrick visszaemlékszik az előttünk álló eseményekre, és olyan apró információkat hint el, melyek miatt csak még inkább szorongunk a végkimenetelt illetően. Ez a rész már nem szimpla krimi, erősen hajaz a thrillerre. Óriási 5 pontost érdemel.

Plusz: Lehane szerzői polc, mert mostantól aztán tényleg nincs megállás. Minden könyvét akarom!!
Ill. ha valakit érdekel, az első két kötetet a Könyvudvarnál nagyon olcsón be lehet szerezni. (én is ott vettem őket)

Érdekes őszi megjelenések

2010-10-07T12:07:00.001+02:00

Idén ősszel a kiadók csak úgy ontják magukból a szuperebbnél szuperebb könyveket, s ember legyen a talpán, aki ezt az iramot tudja tartani. Én is már csak kapkodom a fejem, és azon okoskodom, vajon hová préseljem még be ezt meg azt a vásárlást, és ezerrel várom már a karácsonyt. Az itt összegyűjtött könyvek érdekelnek a felhozatolból elsősorban, bár, ha csak nem szakad a nyakamba a Nemzeti Bank, kicsi az esélye, hogy ez a rengeteg könyv mind a polcomon végzi. Viszont remélem a könyvtár tervez még idénre új beszerzéseket!

Markus Zusak: A könyvtolvaj

"EGY APRÓ KIS TÉNY:
MEG FOGTOK HALNI
1939. A náci Németország. Az ország visszafojtja lélegzetét. A halálnak sohasem volt még ennyi dolga.
Liesel, egy kilencéves kislány a nevelőszüleivel él a Himmel utcában. A szüleit koncentrációs táborba vitték. Liesel könyveket lop. Ez az ő története meg a Himmel utca többi lakójáé, amikor a bombák hullani kezdenek.
FONTOS INFORMÁCIÓK
ez a kis történet
egy lányról
egy harmonikásról
néhány fanatikus németről
egy zsidó bokszolóról
és egészen sok lopásról
szól
MÉG VALAMI, AMIT TUDNOTOK KELL
A HALÁL HÁROMSZOR FOGJA MEGLÁTOGATNI A KÖNYVTOLVAJT"

A könyv egyik központi témája az irodalom, és a könyvek által közvetített értékek. Kell ennél több ok egy molynak a regény olvasásához?
várható megjelenés: 2010. október, Ulpius-Ház

Kami Garcia - Margaret Stohl: Beautiful Creatures-Szépségesek

"Gatlin megyében ritkán érték meglepetések az embert. Legalábbis azt hittem. Kiderült, nagyobbat nem is tévedhettem volna. Volt egy átok. Volt egy lány. És a végén... Ott volt egy sírgödör. Lena Duchannes-hoz fogható lányt még nem láttak Gatlin városában. A középiskola új diákja mindent megtesz azért, hogy különleges képességeit és a családját sújtó évszázados átkot eltitkolja a városka vaskalapos polgárai és diáktársai előtt. Azonban az elfeledett Dél vadon burjánzó kertjeiben, borongós mocsaraiban és romos temetőiben nincs az a titok, ami örökre titok maradhatna. Ethan Wate számolja a napokat az érettségiig. Azon a napon nem csak a középiskolának, de Gatlinnek is búcsút akar mondani. Hónapok óta egy gyönyörű lány kísért az álmaiban. Amikor Lena beköltözik a város legrégebbi, egyben leghírhedtebb ültetvényére, Ethan megmagyarázhatatlan vonzódást érez iránta. Elszántan kutatni kezdi a kettejük közötti titokzatos kapcsolat eredetét. Egy városban, ahol ritkán érik meglepetések az embert, egy titok mindent megváltoztathat."

várható megjelenés: 2010.10.29., Könyvmolyképző Kiadó

Maryrose Wood: Méregnaplók

"A tizenhat éves Jessamine Luxton a Hulne Apátság romjai között él édesapjával, a köztiszteletben álló gyógyszerésszel, aki szenvedélyesen kutatja a gyógynövények titkait. Ennek érdekében a világ minden tájáról igyekszik beszerezni a különlegesnél különlegesebb egyedeket, melyek közül a legveszélyesebbeket egy zárt méregkertben tartja. Egy napon különös fiú érkezik a Hulne kunyhóba: a rejtélyes látogató neve Gyom, és a jelek szerint nem csak a nevében kötődik a növényekhez. Kicsoda ő és mi lehet a titka? És mi készül a méregkert falai mögött? A gótikus elemekkel átszőtt, izgalmas és romantikát sem nélkülöző regény a méregkert különös világába kalauzolja az olvasót, ahol sosem szabad elfelejtenünk, hogy a megfelelő dózisban minden méreg: még a szerelem is."

Jó pár könyves blogger olvasta a könyvet már a megjelenés előtt, és nagyon jó véleménnyel voltak róla; ezek után csak természetes, hogy engem is érdekel.

várható megjelenés: október eleje, Lybrum kiadó

Lauren Oliver: Mielőtt elmegyek

"Mi lenne, ha csak egy napod volna hátra? Mit tennél? Kit csókolnál meg? És mire lennél hajlandó azért, hogy megmentsd a saját életedet?
Samantha Kingstonnak mindene megvan: övé a világ legjobb pasija, a három legtutibb barátnő, valamint egy igazán kitüntetett helyzet a Thomas Jefferson Gimiben – a menza legjobb asztalától kezdve a legideálisabb parkolóhelyig. Február 12. péntek csak egy újabb napnak ígérkezik irigylésre méltó életében.
De végül kiderül, hogy a legutolsó.
Aztán kap egy második esélyt. Tulajdonképpen összesen hét esélyt kap. Egy elvarázsolt héten keresztül mindennap újraélheti élete utolsó napját, és kibogozhatja a halála köré fonódott rejtélyeket. Közben arra is rájön, mekkora a valódi értéke mindannak, amit elveszíthet."
várható megjelenés: 2010. 10. 29., Ciceró Könyvstúdió

Joanne Harris: Kékszeműfiú
"Volt egyszer egy özvegy, akinek három fia volt - Fekete, Barna és Kék. Fekete volt a legidősebb - mogorva és agresszív. Barna volt a középső gyerek - félénk és lassú felfogású. De az anya kedvence Kék volt - a gyilkos."
A fülszövegből nekem igencsak úgy tűnik, hogy ez a könyv nem a Szederbor féle gasztromámor lesz, inkább az Urak és játékosokhoz hasonló furfangos sztori. Akárhogy is, az utóbbi időben igazán megkedveltem Harris írásait, úgyhogy a regény nagyon izgatja a fantáziám.
várható megjelenés: 2010. november, Ulpius-Ház

Bree Despain: The Dark Divine- A paplak titka
"Tékozló fiú
Veszélyes szerelem
Halálos titok
Grace Divine – a helyi lelkész lánya – mindig is tudta, hogy valami rettenetes történt azon az éjszakán, mikor Daniel Kalbi eltűnt, bátyja, Jude pedig vérbe fagyva tért haza.
Most, hogy Daniel visszajött, Grace-nek választania kell iránta érzett növekvő vonzalma és bátyjához való hűsége között. Ahogy Grace közelebb kerül Danielhez, megtudja az igazságot arról a rejtélyes éjszakáról és arról, hogyan mentse meg szeretteit, ám ezért talán legféltettebb kincsével kell fizetnie: a lelki üdvével."
várható megjelenés: 2010. október, Könyvmolyképző Kiadó

Anya Seton: Katherine 1.

"A gyönyörű Katherine kolostorban nevelkedett kamasz lányként kerül az angol udvarba, Chaucer és a fekete halál századában. Nővére Chaucer jegyeseként segíti beilleszkedni a csodás, de mégis annyira idegen közegbe. Katherine ebben a veszélyes és romantikus korszakban érik asszonnyá. Ámulva látja az udvari pompát, fényűzést, a lovagi harcok kegyetlenségét. Ártatlansága, bájosan nyitott természete, különlegesen vonzó személyisége kiragyog a despota Plantagenetek intrikáktól bűzlő udvarából. Varázsos lénye ellenére – hozomány híján – egy faragatlan földesúrhoz kényszerítik, akit az együtt töltött idő során tisztelni kezd, megszeret őszintesége és egyenessége miatt. A több évtizedes háború, amely az országot sújtja, újra és újra elszólítja férjét mellőle, így az asszony egyedül kénytelen helytállni a birtokon, ahol emberségével, mély együttérzésével segítő úrnőjévé válik a nyomorgó jobbágyoknak. Ezt a kulisszát hasítja fel John of Gaunt, a király fia, aki szenvedélyes szerelemmel, akár álruhába is bújva ostromolja a férjes asszonyt.

Katherine eddig mindig méltósággal vállalhatta sorsát, de most képes-e megőrizni emberi tartását gyilkosság, házasságtörés, háborúk mocska, parázsló egymásra találások és magány örökös váltakozása ellenére?

Anya Seton műve 1954-es megjelenése óta hazájában máig a legolvasottabb regények között van. Két kötetben megjelenő magával ragadó könyv Katherine Swynford és John of Gaunt szerelmének igaz története; a szerelemé, amely megváltoztatta a történelmet, azé a két emberé, akiket a brit királyi család őseiként tartanak számon."

A történelmi regények a gyengéim, ez a két részes romantikus történet pedig kifejezetten felkeltette a figyelmem.
várható megjelenés: 2010.10.12., General Press Könyvkiadó

Cecelia Ahern: Ajándék
"A kevély üzletember, Lou Suffern folyamatosan küzd az idővel, még álmában is csak a munka jár az eszében. Családjának meg kell harcolnia minden vele töltött pillanatért.
Egy hideg téli reggel munkába menet Lou megismerkedik a hajléktalan Gabe-bel, és egy pillanatra mégis meglágyul a szíve: állást szerez a fiúnak a cégnél. Ez a ritka jócslekedet többszörösen megtérül: Gabe szerencsét hoz Lounak, sőt, úgy tűnik Gabe segítségével elérheti, amit mindig is akart: végre egyszerer lehet két helyen! Azonban rá kell jönnie, a rohanás sem mindig kifizetődő, és karácsony reggeléig még sok mindent rendbe kell hoznia a családjával..."
Eddig az írónőtől csak az Ahol a szivárvány véget ért olvastam, s az a kedvenc könyveim közt foglal helyet, úgyhogy ezt a kötetet is nagyon várom. Ráadásul nagyon ritkán találkozom olyan könyvvel, ami karácsonykor játszódik. Tipikus ünnepek előtti hangulatkeltő olvasmány.
várható megjelenés: 2010.október, Athenaeum Kiadó

Susan Elizabeth Phillips: Se veled, se nélküled

2010-10-05T20:49:00.000+02:00

"Fejszés gyilkos vagyok? - ajánlotta Bobby Tom segítőkészen.

Amikor Gracie nem felelt, mással próbálkozott.

- Vegetáriánus?

Gracie-nek bevillant.

- Impotens!

Bobby Tom úgy nézett rá, mintha elment volna az esze.

- Azt mondod mindenkinek, hogy én impotens vagyok?

-Csak ha azon az undorító néven szólítasz.

-Komolyan azt tanácsolom, hogy maradj a fejszés gyilkosnál. Az hihetőbb.

-Csak a szád jár, Bobby Tom. Amennyire én látom, nagyjából ez minden is, amit teszel.

A szavak kicsúsztak a száján, mielőtt meggondolhatta volna magát, és nem akarta elhinni, mit mondott. Ő, a harmincéves szűz, zéró tapasztalattal arról beszél, hogyan kell flörtölni, szexuális kihívást intézett egy profi nócsábászhoz. Bobby Tomnak tátva maradt a szája, és Gracie rájött, hogy végre a torkára forrasztotta a szót. Bár a térde aggasztó hajlandóságot mutatott arra, hogy meginogjon, felemelte az állát és kivonult a hálószobából."

A Chicago Stars ex-játékosa, Bobby Tom, egy térdsérülés miatt kénytelen volt visszavonulni, s most próbálja megtalálni a helyét az életben. Óriási partikat rendez, feleséget keres magának az általa kitalált híres foci kvíz segítségével, s belekóstol a színészkedésbe. Mikor nem jelenik meg a szülővárosában, a Texas állambeli Telarosában egy filmforgatáson, a filmgyártó cég legfrissebb alkalmazottját, a 30 éves (szűz!) Gracie-t küldik érte. Bobby Tom azonban nehéz eset, mindig mindent úgy csinál, ahogy az az ő agyából kipattan, s nem foglalkozik a szabályokkal, amivel igencsak megkeseríti a lány életét és munkáját. Mikor megérkeznek Telarosába, a városka tárt karokkal fogadja csillagát. Mire a forgatás megkezdődik, nem csak a munkafront kerül sínre, de Gracie és B.T. is nagyon jól összekovácsolódnak. Gracie otthonra talál ezen a kis helyen, s a férfiban is kezd megérni az elhatározás valami új irányába. B.T. gyönyörű nőt varázsol Gracie-ből, elveszi a szüzességét, a lány pedig közben (természetesen) beleszeret. S a végén még az is előfordulhat, hogy az érzései viszonzásra találnak.

Habár ez a kötet nem tetszett annyira, mint a Csak te kellesz!, azért igazság szerint ezen is jól szórakoztam. Gracie aranyos csaj, kissé suta és tapasztalatlan az életben, mégis nagyon határozott és kitartó. Bobby Tom pedig egy felfuvalkodott hólyag. Na jó, ennél azért jóval több, de ügyesen rejtegeti. A kettejük közti helyzetek olykor humorosra, olykor elég szexire sikeredtek, és persze olyan alkalom is előfordult, mikor Gracie helyében megfojtottam volta Bobby Tomot.

Mindent összefoglalva ez egy szórakoztató történet, a már jól ismert „SEP-es” humorral, kacagtatóan banális helyzetekkel, veszekedésekkel, kibékülésekkel. Valószínűleg a legjobbkor talált rám; kikapcsolt és szórakoztatott, 4 pont.

Őszi megújulás

2010-10-04T16:54:00.003+02:00

A napokban eszméltem rá, hogy mintegy fél éve már annak, hogy elkezdtem blogolni. El tudjátok hinni? Fél év. És napról napra egyre jobban élvezem.

Szóval, arra gondoltam, ennyi idő után nem ártana egy kicsit több időt és energiát beleadni a dologba, ezért új rovatokat fogok létrehozni. Első körbe ezekre gondoltam:

-         Könyves kiegészítők: könyvjelzők, könyves ereklyék, események és mindenféle apróság, ami valamilyen módon kapcsolódik a könyvekhez ill. az olvasáshoz.
-         Könyv trailerek: ez az, ami. Próbálok olyan videókra bukkanni, amelyek valamilyen módon különlegesebbek, érdekesek. Akár a zenei világa, a hangulata, vagy a képi megvalósítása. Lesznek köztük olyanok is, amelyek már megjelentek magyarul, és akár sokan olvasták már, és lesznek még csak angolul elérhető regények is, amelyek felkeltették a figyelmem.
-         Friss megjelenések: amik engem érdekelnek; fülszöveggel, előzetes véleménnyel.
-         Írói munkásságok: mikor egy szerzőnek az addig megjelent összes (vagy legalábbis legtöbb) művét olvastam –és lehetőleg blogoltam is róla- össze fogom szedni a munkásságával kapcsolatos gondolataimat, a róla a neten fellelhető információkat, véleményeket, képeket.

Ezek lennének. Az első kettő – úgy tervezem- havonta egyszer lesz esedékes, a két utóbbi pedig, mikor épp alkalom adódik.

Folyt. köv…

ui.: a felső menüsorban ezentúl meg tudjátok tekinteni az eddig írt összes értékelést.

Susan Elizabeth Phillips: Csak te kellesz!

2010-09-30T10:05:00.001+02:00

"- Nem akar beszélni a mai játékról?

- Nem igazán.

- Nem akarja megkérdőjelezni a dupla reverse-emet? A sportújságírók parázson járásra fognak kényszeríteni miatta.
- Mi az a dupla reverse?

Dan elvigyorodott. - Kezdek rájönni, hogy határozott előnyei is vannak annak, hogy magának dolgozom."

Phoebe Sommerville, a harmincas évei elején járó szőke bombázó egész életében arra törekedett, hogy minél távolabb kerüljön az apjától. A férfinak soha nem volt hozzá egy kedves szava, sőt mi több, élete kudarcának tekintette, s a világon található minden nővel együtt hasznavehetetlennek tartotta.

Mikor azonban Bert Sommerville meghal, bosszúból lányára hagyja a focicsapatát, a Chicago Starst, tudván, hogy a lánya szemernyit sem konyít a sporthoz.

Természetesen a csapat edzője, Dan Calebow először nem nézi jó szemmel, hogy a nő villámsebességgel halad afelé, hogy csődbe vigye a Starst. Phoebe azonban kis idő elteltével nem egyszerűen hozzászokik tulajdonosi szerepéhez, hanem remek vezető válik belőle. S mindeközben a kettejük közti állandó szócsaták átváltanak egy jóval intimebb viszonyba, végül valódi érzelmekbe.

Igazság szerinte eleinte nem voltam biztos abban, hogy SEP valóban az én műfajom lenne. Tartottam tőle, hogy a romantikus irodalomnak a túlzottan csöpögős, nyálas vonalát képviseli, azt meg elég nehezen viselem. De Niki annyit áradozott az írónő könyveiről, hogy muszáj volt kipróbálni. És persze ezek után én lepődtem meg a leginkább, mert nagyon tetszett.

A szereplők imádnivalók – Phoebe sokkal több holmi szőke szexbombánál, Dan pedig nagyon macsó és férfias, emellett van esze. Rengeteg humor van a történetben, az a hangosan felkacagós féle, úgyhogy a könyv kifejezetten ajánlható akutt rosszkedv ellen. Na és persze ha már romantikus irodalom, akkor a szex sem hiányozhat, de aggódni fölösleges, pont megfelelő mértékben adagolja az írónő. S bár valószínűleg maga a történet nem váltja meg a világot, rossz szavam nem lehet, mert a romantika mellett kaptam egy csipet akciót és sötét múltat, sőt még a jövőbe is belepillanthattam egy utószó erejéig.

Rákaptam erre a focistás világra, az egyszer biztos, gyakorlatilag alig több, mint egy nap alatt bekebeleztem a könyvet. Nincs mit tenni, elvesztem; 4 pont.

Egyebek: SEP szerzői polc a molyon
és az írónő honlapja

Dennis Lehane: Egy pohárral a háború előtt

2010-09-28T16:57:00.001+02:00

"-Húzós nap? – kérdezte, miközben végigmért bennünket a visszapillantóban.

Tök mindegy, honnan jöttél, azt, hogy „kurva drága” meg „húzós nap”, rögtön megérted. Az egyetemes emberi nyelv része."

Mostanában úton-útfélen Dennis Lehane nevébe botlok, ami egy dolog, viszont szinte mindenki ódákat zeng róla, úgyhogy arra jutottam, én sem maradhatok ki a buliból, ideje megnézni közelebbről is. Ráadásul ha végig nézitek a kategóriáimat, láthatjátok, mennyire vacakul állok a krimikkel. Ami egy vicc, hiszen imádom őket, így nem is értem, miért nem olvasok többet belőlük. Ideje belehúzni. Na de inkább beszéljünk a könyvről, mert feltétlenül megérdemel pár szót.

A Dél-Bostonban ténykedő Kenzie-Gennaro magánnyomozó páros jól összeszokott egységet alkotnak. Ovis koruk óta ismerik egymást, együtt nőttek fel, gyakorlatilag pislantással is tudnak kommunikálni. Patrick nagydumás humorzsák, Angie meg tipikusan az a fajta nő, akivel ha bárki packázni mer, az jobb ha gyorsan tud futni, különben számíthat egy alapos péppé verésre. Mikor a város két ellenséges bandája egymás ellen fordul, s egy befolyásos politikus Patrick nyakát szorongatja bizonyos titkos iratok megszerzése miatt, a kettősünknek nincs más választása, mint nyakig merülni az ügyben, s az életüket kockáztatni. Mázli, hogy talpraesettek és könnyen feltalálják magukat, mert néha tényleg csak egy hajszálon múlnak a dolgok…

Azért is írtam a bejegyzés elején, hogy a sztori Dél-Bostonban játszódik, mert a városnak ezen környéke bizony sokat elárul arról, mégis milyen a könyv atmoszférája, milyen problémákkal kell Patricknek és Angie-nek szembenéznie: bandaháborúk, politikai játékok, korrupció, rasszizmus, pedofília. Nem éppen vidám témák. A könyv mégsem sötét és depresszív annyira, mint számítanánk rá, mert a narrátor, Patrick halálian vicces, és a végletekig szókimondó. Képes egy életveszélyes tűzharc kellős közepén olyan nevetséges dolgokat gondolni, szóvicceket elsütni, hogy az ember képtelen komolyan venni őt.

Egyedül a pattanásig feszülő izgalmakat hiányoltam, bár a történetet leszólni semmiképpen nem akarnám, s abban is biztos vagyok, hogy a sorozat további kötetei még több körömrágást tartogatnak. Ráadásul „Póznás” (aka Kenzie) humora kárpótolt mindenért.

Mindezen túl a nyomozás mellett pedig betekintést nyerhetünk a páros magánéletébe: Kenzie gyerekkorába, ami azzal telt, hogy az apja – a hős tűzoltó- szeretete jeléül jól elverte, s az emlékek okozta keserűséget valószínűleg soha nem lesz képes maga mögött hagyni. Angie pedig képtelen kiszállni a vacak házasságából, s a férje, Phil egy-egy féltékenységi jelenet zárásaként rendszeresen felpofozza. Ennek a kettősségnek, a nyomozás és a teljesen hétköznapi jelenetek közötti összhangnak hála, remek történet kerekedett ki végül; 4 pont.

Ui.: most már csak egy problémám van Lehane-nel kapcsolatban: addig nem bírok nyugodni, amíg az összes könyvét be nem szereztem.

Margaret Mitchell: Elfújta a szél

2010-09-23T10:44:00.004+02:00

"-Szeretem, Scarlett, mert annyira olyan, mint én. Árulók vagyunk, kicsikém, önzőek, számítók. Fütyülünk rá, ha az egész világ felfordul is, csak nekünk legyen jó dolgunk."

Nem tudom, mégis milyen okból, de egészen nem sokkal ezelőttig azzal a téveszmével éltem, hogy az Elfújta a szél egy nyálas, romantikus giccs. Még csak meg sem tudom mondani, mégis miért gondoltam ekkora hülyeséget erről a fantasztikus könyvről. Van benne romantika, de szerintem pont a megfelelő mértékben, s egy cseppet sem éreztem giccsnek. Arra pedig végképp nem számítottam, hogy ilyen sokoldalú, és nagyon részletes leírást kapok a történelem ezen szeletkéjéről.

1860-as években Amerikában az északi és a déli államok közt parázshelyzet van kialakulóban, a rabszolgatartás kérdése egyre több vitát vált ki. A georgai Tarán élő 15 éves Scarlett O’Hara azonban ebből semmit sem hajlandó észrevenni. Helyette élvezi a fiatalságát, zöld ruhájában billeg az udvarlói előtt, s a szomszéd földtulajdonos fiába, Ashley-be szerelmes.

Mikor azonban kitör a háború, a férfiak elmennek harcolni, az emberek elszegényednek, Scarlett is kénytelen tudomásul venni, hogy nincs más választása, mint a helytállás. Meg kell acéloznia magát, a családja élére állni, és mindent elkövetnie a túlélésért. Az évek során valójában csak két emberre számíthat igazán: Melanie-re, Ashley feleségére, aki teljes mellszélességgel kiáll Scarlett mellett, bármi történjék, ill. Rhett Butlerre.

Az olvasó két dolog miatt érezheti magát mámorosnak a regény közben: az egyik a hangulatteremtés, a másik pedig a szerelmi szál.

Mitchell olyan részletességgel ír a korszakról, a háború eseményeiről, a gyönyörű georgiai tájról, Tara vörös földjéről, az ültetvényekről, hogy mi is könnyen úgy érezhetjük, mintha végig ott lennénk Scarlettel sarkában.

Scarlett és Rhett kapcsolata pedig, a majd tíz éven át tartó macska-egér játék, az állandó szócsaták, szenvedélyes vallomások, majd jéghideg gyűlölet egyvelege. Mivel Scarlett annyi éven át ámította magát az Ashley iránti szerelmével, Rhett pedig túl büszke volt ahhoz, hogy kiadja magát, végül sikerült mindent tönkretenniük, együttes erőkkel. Ennek köszönhetően a történet vége nyitott marad, bár egy szemernyi kétségem sem adódott a jövőt illetően.

Aki viszont a legtöbb vívódást váltotta ki bennem, az maga Scarlett. Az esetek többségében imádtam. Az akaratosságát, az önfejűségét, a céltudatosságát. Olykor azonban mindez átcsapott a mérhetetlen gonoszságba és önzőségbe, amitől viszont a hideg a futkosott a hátamon. Képes volt dacból férjhez menni, csakhogy borsot törjön Ashley orra alá, és évekig szívből gyűlölte Melanie-t, mikor az mindenét feláldozta volna Scarlett barátságáért.

Egy szó, mint száz, ez egy remekbe szabott történet. Az emberi viselkedés teljes palettáját felvonultatta, szerelmet, küzdelmet, barátságot, önzést. Hatalmas élmény volt az biztos, s a teljes imádatomat mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a több mint 1000 oldalt alig egy hét alatt behabzsoltam, pedig köztudottan a lassú olvasók közé tartozom. De egyszerűen képtelenség volt letenni. 5* pont.

Ui.: tegye fel a kezét, aki képes volt ellenállni, és nem szeretett bele Rhett Butlerbe! Ugye, hogy lehetetlen?!

Mitchell a regényt közel 10 évig írta, azonban a rajongók nagy bánatára nem jelent meg folytatás. Viszont több író gondolta úgy, hogy tollat ragad, s majd ő a kezébe veszi az irányítást. Volt, aki Rhett szemszögéből mesélte el az eseményeket, s volt olyan is, aki a konkrét folytatást vetette papírra, Rhett Butler ill. Scarlett címmel. Ezenkívül -ahogy azt Lobotól megtudtam- születtek nem hivatalos folytatások is, melyeket méghozzá magyar (férfi!) szerző írt. Íme az eredmény.

Olvasni jó!

2010-09-20T15:29:00.003+02:00

Egy szórakoztató játékra hívja az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtár a játékos lelkületűeket, s Niki volt olyan drága, és tovább passzolta nekem a játék lehetőségét.

Röviden a lényeg: A veszítsd el a könyved! játék részeként a könyvtár „nyitott könyvtári napok” programsorozatot indított, s október 9-én remek programokkal várják az érdeklődőket. Lesz bloggerek közötti kerekasztal-beszélgetés, párbeszéd könyvekkel kapcsolatban, és sok minden, ami az olvasással összejfügg, köztük az alábbi játékot érintő témák boncolgatása.

Aki részt akar venni a játékban, nincs más dolga, mint bejegyzésben vagy e-mailben az alábbi 5 szóra, ill. témára asszociációkat alkotni. A feladathoz hozzátartozik, hogy miután megírtad a bejegyzést, nevezz meg 5 másik bloggert, akinek kíváncsi vagy a véleményére. S ha mindez nem lenne elég, a hab a tortán, hogy a játékban részt vevők között kisorsolnak egy három könyvből álló könyvcsomagot a Partvonal Kiadó jóvoltából.

És akkor íme, az én asszociációim:

-olvasás: izgalom, öröm, kíváncsiság, ragaszkodás, az otthon érzése

-kortárs magyar irodalom: ismeretlen, szűk körű, zárt, egy része a polgárpukkasztásra utazik, csodaidők:)

-e-könyv: modern, gyorsan fejlődő, szemégés, nyelvgyakorlás, kényelmetlen pozíciók

-könyves blogok: újdonságok, érdekes nézőpontok, barátkozás, közös érdeklődés, véleménycsere

-könyvtár: nyugalom, finom könyvillat, lehetőségek, félhomály, szamárfül

Akiknek pedig kíváncsi vagyok a véleményére:
Fiorella, Nancy, Mónika/Kethy páros, F-Andi, Norin

Gárdonyi Géza: Ida regénye

2010-09-14T16:07:00.003+02:00

"...De napnyugta után minden nő érzi, hogy fölötte a hatalma a férfinak. Esti virág a nő, napnyugta után mutatkozik teljes pompájában, s holdvilágnál varázsában is. Romeo nem reggel nyolc órakor kérdezi:
– Ki az a hölgy ott, aki egy lovagnak nyújtja épp most szépen a kezét?"

Ez a regény különleges. És most nem feltétlenül a történetre gondolok – bár az is szeretnivaló -, hanem arra, hogy általa a saját határaimat léptem át. Ugyanis Gárdonyi és én még az általános iskolában kezdtünk el ismerkedni egymással, de azt kell hogy mondjam, a kapcsolat ott meg is szakadt. Mert sajnos nem szerettem az Egri csillagokat. Olyannyira keserű emléket hagyott bennem, hogy a mai napig gyáva vagyok elővenni, és adni neki még egy esélyt. Pedig az évek alatt többen is próbáltak rábeszélni (főleg anya), hogy próbáljam meg, mert felnőtt fejjel már valószínűleg tetszene. És így, az Ida regénye után elképzelhetőnek tartom, de… az a fránya keserű szájíz nem akar eltűnni.

S ezek után mégis mi vett rá arra, hogy ezt a kötetet a kezembe vegyem? Nagyrészt a dicsérő vélemények a molyon, ill. a fülszöveg.

Ida, aki fiatal éveit egy klastromban töltötte, kikerülve onnan, az izgalmas, lehetőségekkel teli világban találja magát. Nem vágyik másra csak szabadságra és szerelemre. Apja azonban, aki egyedül „neveli” a lányt, más jövőt képzel el számára. Újsághirdetést ad fel, hogy rövid időn belül férjet fogjon egyetlen gyermekének. Az üzlet létrejön, felbukkan Csaba, a fiatal festő, és feleségül veszi Idát. A két fiatal Münchenbe költözik, s rögtön a házasság elején megegyeznek, hogy egy év múlva elválnak, s mindenki mehet a maga útjára. Addig azonban együtt kell élniük. Csaba fest, Ida ellátja a háztartást, nagyon udvariasak egymással, persze csak mint két idegen. Azonban az egy év alatt, az együtt elköltött étkezések, kirándulások, beszélgetések alkalmával akaratukon kívül megismerik, sőt mi több, megkedvelik – netán megszeretik?- egymást. S ez idő alatt mi, olvasók is megismerjük, és igazán megszeretjük őket.
Tetszett nekem ez a történetet, s az bizony talán még Gárdonyi is megnyert magának. Nagyon vicces volt látni, ahogy ez a két fiatal mindent elkövet, hogy udvariasan, de mégiscsak idegenként bánjon a másikkal. Jókat derültem az apró csetlés-botlásaikon, ahogyan egy-egy élethelyzetet kezeltek, majd igazi öröm volt látni azt a pillanatot, mikor végre ráeszméltek, hogy ez az év mégsem múlt el nyomtalanul. Más-más okoknál fogva, de mindkettejüket megkedveltem.

Szóval, kedves Gárdonyi! Nehezen indult a kapcsolatunk, de eme könyv után – legnagyobb meglepetésemre- esélyesnek vélem, hogy akár még barátság is kialakulhat köztünk! 4 pont.

(Manet, Rubens, Monet)-a könyvben rengeteg említés esik festőkről, festményekről, s úgy általában a művészlét nagy hangsúlyt kap.--/katt a képre/

Egy kevés érdekesség és háttér info:

A könyv 1924-ben jelent meg először, s 1934-ben filmet forgattak belőle Ágay Irén, Jávor Pál és Rajnay Gábor főszereplésével.

ez pedig a Gárdonyi polc a molyon azoknak, akik esetleg jobban bele akarják fúrni magukat az író munkásságába.

Lisa Jewell: A házibarát

2010-09-08T13:55:00.000+02:00

"- Állapotos vagy? - kérdezte Tony kábán.
- Igen. Csodás, ugye? Harminchat éves vagyok, és azt gondoltam, magányosan, gyerektelenül fogom végezni, erre mindössze két hét leforgása alatt sikerül eljegyeztetnem és teherbe ejtetnem magam. Példaképe lehetnék a világ összes Bridget Jonesának."

Mikor az ember érzelmileg egy kisebb gödörbe kerül, vagy egyszerűen csak jó szórakozásra vágyik, Lisa Jewell a tökéletes orvosság. Nekem legalábbis eddig mindig bevált. Úgyhogy amikor a legutóbb a könyvtárban tétlenül szédelegtem, mert valaki már megint kivette az orrom elől azt a könyvet, amiért eredetileg mentem (rendszeresen ez történik, lassan kezd gyanús lenni), s észrevettem a polcon A házibarátot, rohantam is vele rögtön haza.

A történet a Londonban élő London család életébe nyújt betekintést. (Az eddig tapasztaltak alapján Jewell bizony súlyos London mániában szenved). A három testvér, Ned, Sean és Tony remek viszonyt ápolnak a szüleikkel Bernie-vel és Gerry-vel. Mindenki éli persze a maga kis életét, Tony sikeres üzletember, aki nemrég esett túl az első válásán, Sean befutott író, aki életében először szerelmes, Ned, a legkisebb pedig épp most tért haza Ausztráliából. Mikor pedig Ned a hazaérkezés mámorában lubickolva betoppan a szülői házba, nem éppen abba botlik bele, akire számított. Ő Garvese, egy fura külsejű idegen, akit a London szülők befogadtak magukhoz. Elsőre senkinek sem szimpatikus ez az alak, gusztustalan hangokat ad ki köhögés közben, és rémes ruhákat hord. Lassan azonban nem csak a szülők, de a „gyerekek” is megkedvelik Garvese-t, a házibarátot, aki mindenki életében fontos változásokat idéz elő, s a legnagyobb bajban ad felbecsülhetetlen tanácsokat.

Jewell eddig olvasott könyvei közül ez tetszett nekem a leginkább. Humoros, jó kedélyű történet, teljesen hétköznapi emberek élete áll a középpontban. Mondhatnánk, hogy semmi extra. De nem mondjuk.:) Mert a szerző a már jól ismert egyedi, „Jewelles” atmoszférát nyújtja, igazán szeretnivalók a szereplők, és bizony olykor-olykor a rekeszizmokat is megtornásztatja. S amit még nagyon szeretek a könyveiben, hogy pár karakterben valamely ismerősömet, vagy éppen saját magamat is felfedezem olykor. Akár csak egy-egy jellemvonás vagy élethelyzet, esetleg szituáció adja a hasonlóságot. Ebben a regényben érdekes mód, egy férfi szereplőben, Ned-ben ismertem kicsit magamra, aki a helyét keresi az életben, próbálja kitalálni mit is akar kezdeni magával, akárcsak én.
Nagyon jó kis olvasmány volt, érdemes kézbe venni; 4,5 pont

Lisa Jewell honlapja és a szerzői polc a molyon.

Maggie Stiefvater: Linger

2010-08-31T14:45:00.001+02:00

"One thousand ways to say good-bye
One thousand ways to cry
One thousand ways to hang your hat before you
go outside
I say good-bye good-bye good-bye
I shout it out so loud
‘Cause the next time that I find my voice I might
not remember how."

Most, hogy Sam újra fiú és Grace még mindig lány, úgy tűnhet a két fiatal megkapta a jól megérdemelt happy end-jét. A falkához azonban új farkasok csatlakoztak, akikkel Sam-nek kell foglalkoznia, Grace szülei pedig életükben először szülőkként akarnak viselkedni, s megtiltják a lánynak, hogy Sam-mel lehessen. Mindezek mellett pedig Grace megbetegszik, s nagyon is ijesztő tüneteket produkál…

Miután tavaly olvastam a Wolves of Mercy Falls trilógia első részét, a Shivert, alig vártam, hogy végre a második kötetre rátehessem a kezem. Stiefvater olyan csodákat művel a szavakkal, gondolatfoszlányokkal, dalszövegekkel, hogy soha többé nem akarok Mercy Falls-ból szabadulni. Viszont ez szerintem tipikusan az a fajta könyv, amit az olvasók vagy nagyon szeretnek, vagy nagyon nem. Vagy elkapod az atmoszférát, a búskomor hangulatot, és teljesen beleszerelmesedsz a regénybe (és Sam-be:)), vagy unalmas, eseménytelen tinisztorinak fogod gondolni.

Ha visszagondolok, és megpróbálom felidézni, miről is szólt valójában a Linger, őszintén szólva, nehéz megmondani. Mert persze történtek dolgok, az élet hömpölygött a maga lassú, nyugis tempójában, de valódi izgalomban, eseményben csak a legvégén lehetett részem. És mégis, hozzáragadtam a lapokhoz. Elnyelt ez a hatalmas hangulatbuborék, amitől az utolsó oldalakig képtelen voltam szabadulni.
A hangulat egy kicsit megváltozott a Shiver atmoszférájához képest. Az utóbbi keserédes, fájdalommal, lemondással átitatott történet, míg a Lingerben végig érzékelni lehetett valamiféle rejtett feszültséget a sokkal harmonikusabb alaphangulat mellett, ami csak lassan bontakozott ki. S a vége… egy kicsit összetörte a szívemet.

A történeten kívül nagyon fontos eleme a könyvnek a karakterek közti különbségek érzékeltetése. Az új fiú, Cole és Sam közti különbségek, ill. a Sam-Grace és a Cole-Isabel páros különbségei csúcsosodnak ki igazán. Az előbbi nyugis, szerelmes, jól összeszokott kettőst alkot, míg az utóbbi inkább impulzív, lelkileg sérült páros. S mindezt az teszi a legizgalmasabbá, hogy mind a négy szereplő narrál, s ezáltal tökéletesen belelátunk a fejükbe. Hogy stílszerű legyek, a legjobban így lehetne őket jellemezni:szerintem Sam és Grace EZ a dal, Cole és Isabel pedig EZ. Még így, olvasás nélkül is érzékelhető a különbség.

Összességében pedig csak magamat tudom ismételni: a Linger egy nagyon jó könyv, ami a hangulatával, az izgalmas narrációjával, a részletes leírásokkal, és a végső izgalmakkal rabul ejt. Érdemes elolvasni, 5 pont.

Mivel a történetben nagy hangsúlyt kap a zene, természetes, hogy maga Stiefvater is készített hozzá egy playlistet. ITT megtalálhatjátok.
Ez ITT a könyv videója, ez pedig trilógia szerzői polca a molyon.

Ezenkívül jó hír azoknak, akik magyarul szeretnék olvasni a regényt, hogy a Könyvmolyképzőnél már elő lehet rendelni.
A harmadik rész pedig, Forever címmel jövő nyáron fog megjelenni. (én meg addig is tűkön ülök:))

Joanne Harris: Urak és Játékosok

2010-08-26T17:32:00.002+02:00

"Egy jó tanár tudja, hogy van megjátszott és valódi harag; a megjátszott tisztes játék a tanári blöff eszköztárának része, de az igazi haragot mindenáron el kell rejteni, nehogy a fiúk - ezek a mesteri manipulátorok - megértsék, hogy fölénk kerekedjenek."

Mielőtt még elkezdenétek olvasni eme értékelést, hadd figyelmeztesselek benneteket, csak óvatosan. Könnyen beleeshettek abba a csapdába, amibe ez a kíváncsi blogíró is belepottyant.
Ugyanis mielőtt nekiálltam volna ennek a kötetnek, kicsit körülnéztem a molyon, mégis mit olvassak az írónőtől. Előzőleg a Szederbor volt porondon, s mivel az nagyon tetszett, gondoltam rávetem magam Harris egyéb műveire is. Az értékeléseket azonban nem kellett volna megnéznem, mert úgy valószínűleg nagyobb meglepetés ért volna.
Merthogy ennek a könyvnek az értékelésében csupa olyan dolgokat olvastam, mint: hű meg váó, micsoda csavar, teljesen váratlanul ért, stb. stb…
És persze én hülye ennek hatására végig a csavarra vártam. Gyakorlatilag az első mondattól kezdve azon agyaltam, vajon mi lesz az a bizonyos esemény. A legegyszerűbbtől a leghajmeresztőbb ötletekig minden eszembe jutott. Majd végül vállveregetve konstatáltam, hogy igen, bizony, nem sikerült átvernie. S annak ellenére, hogy sejtettem a megoldást, mégis teljesen le voltam döbbenve a végkimenetelen. Joanne Harris, le a kalappal!

A történet egyik különlegessége, hogy két narrátor meséli az eseményeket, egyiküket a fekete gyalog, míg a másikat a fehér király jelöli egy-egy fejezet elején. A gyalog az egyik tanár, akinek nem csak a jelenét, de a múltját is figyelemmel kísérhetjük, s megtudhatjuk, milyen szálak kötik a St. Oswaldhoz. A király pedig az iskola latin tanára, Mr. Straitley, aki mintegy 30 éve boldogítja a nebulókat, s aki nem mellesleg a kedvenc szereplőm lett, már az első pár fejezet után.
Az iskola tanárai és tanulói mindennapjaiba láthatunk bele a két narrátor által, ahol a hatalmi harcok, klikkesedés, csúfolódások és igaz barátságok egyaránt helyet foglalnak.
Ebben a tanévben azonban furcsa dolgok, baljós események sorozata veszi kezdetét, olyan sorscsapásokat okozva mindenki számára, melyet talán soha nem tudnak kiheverni. A bosszúhadjárat, melynek okait csak lassan ismerhetjük meg egyre izgalmasabbá, s egyben végzetessé is válik.

Titokzatos történet, feszültség, remek szereplők, fanyar humor. Azt hiszem pár szóban így lehetne összefoglalni a könyvet. Nagyon tetszett, ahogy Harris, a latin tanár szemén keresztül mind a tanárokat, mind a diákokat jellemezte, és nagyon tetszett a végkifejlet, ill. az ügyesen megkomponált cselekmény is. Eddig ez a kedvencem az írónőtől, bár még jó pár műve hátra van, de annyi biztos, hogy ezzel a könyvvel, számomra felejthetetlent alkotott; 5 pont.

Joanne Harris honlapja
Az írónő magyarul megjelent köteteit tartalmazó polc a molyon

Karen Essex: A fáraó

2010-08-21T08:22:00.001+02:00

"...mire beköszönt a nyár, ott ülünk majd alexandriai palotád teraszán, és citromlevet szürcsölünk, miközben a tengeri fuvallat hűsíti arcunkat.
- A jövendőmondó szóljon belőled! - felelte Kleopátra.
Antonius ismét a térképre nézett, ujjával nyomon követte a tengerészeti bázisokat, lassú erőteljes ívet rajzolva. - Ez a legértékesebb nyaklánc, melyet valaha is adtam neked, kedvesem, és milyen jól fog állni. Tiéd a világ."

Igaz, több, mint egy hete befejeztem már ezt a könyvet, s azóta is vagy ezerszer leültem, hogy akkor most írok róla valami jót, s persze a vége mindig az lett, hogy hosszú percekig üres fejjel bámultam a képernyőre. Szóval mondhatni, feladtam. Nem tudok fantasztikusat írni. Mindig így járok az őrülten jó könyvekkel. Annyi mondanivalóm van, annyi apró mozzanat, ami olvasás közben nagyon jelentősnek tűnt, így utólag viszont valahogy fontosságát veszti. Valószínűleg egy könyvklubban vagy irodalomórán szupereket lehetne róla vitázni, meg elemezgetni az összefüggéseket, belemerülni a történelem különböző szegmenseibe és az írók ill. történészek nézőpontjaiba, de itt a blogon nem ez a lényeg. Úgyhogy megpróbálok rövid és célratörő lenni.:)

Szóval ez egy átlagos bejegyzés lesz, de közben gondoljatok arra, hogy A fáraó egy őrülten jó könyv. Letehetetlen. Az a fajta, amit legszívesebben állandóan olvasnál, s amikor valamiért mégis abba kell hagyni az olvasást, akkor is csak rá gondolsz. Nagyon tudok lelkesedni úgy általában minden könyvért, ami valamilyen okból tetszik, de amikor egy ilyen mű kerül a kezeim közé, amellyel kapcsolatban megszáll ez a fura ragaszkodás, az a legjobb érzés a világon.

Mivel ez a kötet a Kleopátra folytatása, egyértelműen az események ott folytatódnak, ahol az első rész abbamaradt. Caesar elfoglalja Alexandriát, Kleopátra – aki épp száműzetésben van – visszaoson a városba, hogy testvére háta mögött Caesar kegyeibe férkőzzön. A terve jobban sül el, mint azt valaha is remélhette, s idővel a kettejük közti kapocs Rómának is szemet szúr.
Azt hiszem a történelem eme szegmensét senkinek sem kell magyarázni, mindenki tudja, hogy Caesart Marcus Antonius követi, mind Kleopátra szívében (ágyában), mind pedig a Róma irányításáért folyó harcban…

Azt hiszem Essex-nek ezzel a könyvvel még jobban sikerült levennie a lábamról, mint az előző könyvével. Minden adott ahhoz, hogy maximálisan élvezhető legyen: egy csipetnyi betekintés az egyiptomi vallásba, csatajelenetek és azok részletes tervezése, intrikák és cselszövések, testvérháború, szerelem, győzelmek, küzdelem a végsőkig, veszteség. Az események gyorsan követték egymást, én meg annyira belemerültem a könyvbe, hogy az egyik pillanatban Kleopátra még épp egy szőnyegből csavarodott ki Caesar lábai előtt, mint holmi bakfis leányzó, majd mikor újra föleszméltem már Antoniussal hajózott a görög partok mentén, hogy összecsapjon Octavianussal.

S hogy mennyi a könyv valóságalapja? Szeretném azt hinni, hogy valóban így zajlott a történelem. Hogy Kleopátra tényleg az a fajta ember volt, akit a szerző mutatott. Egy királynő, aki megtett mindent a népéért, aki nem csak a hatalom megszerzése érdekében szövetkezett Caesarral és Antoniussal, nem egy számító és rideg nő volt. Mert a történelemkönyvek így mutatják őt, s maga Essex is hozzáfűzi az utószóban, hogy minden akkori forrás megsemmisült, ezért a leírtak inkább egyfajta tisztelgés előtte, egy másik nézőpont bemutatása, s valójában soha nem ismerjük meg az igazi Kleopátrát. S azt se feledjük, hogy mindig a győztesek írják a történelmet.

Összefoglalásként meg csak annyit mondhatok, vagyis inkább biztatnék mindenkit, hogy ha szembe találjátok magatokat ezzel a könyvvel, ne hagyjátok ki, mert annyira, de annyira…Nekem kedvenc lett. 5* pont.

Ui.: azt hiszem Fiorella (aki nemrég olvasta a Leonardo hattyúit) meg én lassan elmehetnénk Karen Essex nem hivatalos szószólójának, azok után amennyit áradozunk róla.:)

Kreatív lettem...

2010-08-10T19:49:00.002+02:00

Hű, most aztán tényleg meghatódtam. Díjat kaptam, méghozzá: Nancy-től, Mónikától, Zenkától és Fiorellától. Köszönöm csajok, nagyon jól esik! Ezek után persze én sem lustálkodhatom el a dolgot, így megpróbálom továbbadni.

Először is, azt azért hadd mondjam el, hogy szerintem bárki, aki könyves blogot vezet kreatív, ilyen vagy olyan formában; szóval minden általam olvasott bloggernek, sőt molyos figyeltemnek is szívesen továbbítanám. De mivel csak 5-öt lehet választani, íme: F-Andi, Borostyán, Elhaym, FFG és Norin. Nem vagyok biztos benne, hogy megkaptátok-e már, de sebaj; megérdemlitek!:)

Diane Setterfield: A tizenharmadik történet

2010-08-04T12:42:00.001+02:00

"Ismerik azt az érzést, mikor az ember elkezd olvasni egy új könyvet, mielőtt még leülepedett volna benne az előző? Az ember maga mögött hagyja az előző könyvet, amelynek a gondolatai és a témái – sőt még a szereplői is – beleivódnak a ruhája szövetébe, és amikor kinyitja az újat, még mindig ott vannak."

Rengeteg az elfeledett könyv, az elfeledett író. Emberek, akik egész életüket a szavaknak, történeteknek, képzeletbeli kalandoknak szentelték. S akik ennek ellenére életükben csak kis elismerésben részesültek, haláluk után pedig a feledés homályába vesztek.
A könyveik azonban ott sorakoznak egy aprócska angol antikvárium polcain, ahol gondozzák, olvassák, szeretik őket. Margaret, aki egész életét ebben az antikváriumban töltötte, odafigyel a könyvekre, emlékszik az íróikra. Olykor fellapozza őket, átérzi azokat a hangulatokat, amiket az írójuk meg akart örökíteni. Vigyáz rájuk. A könyvekre, és a bennük lakozó szellemiségre.
A nő egy napon egy különleges felkérést kap: Anglia leghíresebb írónője, Vida Winter kéri fel az életrajzának megírására. A híres írónő kilétét eleddig homály fedte, s miután Margaret elvállalja a feladatot egy olyan utazás veszi kezdetét, mely mindkettejüket megváltoztatja. Egy történet a múlt titkairól, ikertestvérekről, egy végzetes tűzesetről. Itt az ideje elmondani az igazat…

Őszinte leszek. Először nem tetszett a történet. Vagyis ez így nem igaz. A legelső fejezettől - ahol megismerhetjük Margaretet és az irodalmi kalandjait - teljesen el voltam bűvölve. Mikor azonban betekintést nyerhettünk az Angelfield család történetének első mozzanataiba, valahogy nem éreztem magaménak a könyvet. Idegen voltam a lapok között. Túl távoli volt, túl megfoghatatlan. Aztán ahogy fogytak az oldalak, generációk suhantak el a szemem előtt, kezdtek felnőni az ikrek, azon kaptam magam, hogy valami megváltozott. Egy egyszerűnek mondható történetből valódi életek, sorsok formálódtak a szemem előtt, a szereplők pedig lassan, lépésről-lépésre kerültek közel a szívemhez. Teljesen észrevétlenül egyszer csak én is ott éltem velük, magába szippantott a történet. Végül eljutottam arra a pontra, mikor azt mondhatom, ez a könyv kedvenc lett.

Setterfield remek mesélő. Nagyon ügyesen ugrált a múlt és jelen eseményei közt, s kisvártatva elérte, hogy mind Margaret mind pedig Vida Winter bőrébe bele tudjak bújni. Kettejük közül jó ideig egyértelműen Margarettel tudtam inkább azonosulni, s Ms. Winternek többet kellett dolgoznia azon, hogy közel kerülhessen a szívemhez. A regény elején megismert rideg, távolságtartó nőből lassacskán egy törődő, kedves emberré alakult át. Sok időbe került megismerni, s párhuzamosan azzal, ahogy megismerhettük a múltját, megismerhettük a jelenét is, őt magát. Az ő személyes története pedig egyértelműen levett a lábamról.

Eleinte nehezen szoktam hozzá a hangulathoz. Titkokkal teli, nyomasztó, szomorú légkör telepedett rám, s csak akkor tudtam igazán megérteni és átérezni, miután megértettem a miérteket. Viszont attól a pillanattól fogva imádtam, és legszívesebben el sem hagytam volna az angol kisvárost. Annyira a szívemhez nőttek a szereplők, a történet, hogy végül ez is egy olyan olvasmány lett, amit nem fogok elfelejteni egykönnyen. 5 pont. (csak azért nem 5*, mert az eleje nem volt az igazi.)

Ui.: az egyik legédesebb rész egyértelműen az, mikor az orvos megállapítja, hogy Margaret a romantikus fantáziájú hölgyeket megtámadó betegségben szenved, melynek tünetei az ájulás, kimerültség, étvágytalanság, rossz hangulat; s azt tanácsolja, hogy egy ideig a kisasszonyos regényei helyett olvassa ezt: „Sir Arthur Conan Doyle: Sherlock Holmes kalandjai kétszer tíz oldal, természetesen a könyv végéig.”

Játékra fel!

2010-07-22T08:52:00.005+02:00

Először is köszönöm Fiorellának, amiért tovább adta nekem a lehetőséget!

A feladat pedig a következő:
Írj fel 10 könyvet, amiket te már olvastál, de ajánlanád a többieknek. Nevezz meg 5 bloggert, akiknek kíváncsi vagy a véleményére, linkeld be őket, és hagyj nekik üzenetet a blogjukban. Jó olvasást!

A listában logikát ne keressetek, csak a hasamra csaptam és leírtam az első tíz regény címét, ami hirtelen eszembe jutott (vagy éppen itt áll az íróasztalom melletti polcon, és nem tudtam kikerülni). Viszont mindegyiket szeretem- sőt vannak itt kedvencek is- úgyhogy szívesen ajánlom őket bárkinek!:)

1. Cecilia Ahern: Ahol a szivárvány véget ér
2. Lisa Jewell: Vince és Joy
3. Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita
4. John Steinbeck: Édentől Keletre
5. Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek
6. Sarah Dessen: Tökéletes
7. Suzanne Collins: Az éhezők viadala
8. Raana Raas: Csodaidők (az összes, és bár így csalok, de egynek számolom őket:))
9. Laurell K Hamilton: A nevető holttest
10. Annemarie Selinko: Desirée

Akiknek pedig kíváncsi vagyok a listájára: Niki, Mónika, Nancy, Norin, Zenka

Na és akkor most egyben meg is köszönöm Nikinek a kreatív blogger díjat, amivel nem sokkal Fiorella után lepett meg. Köszi!!:)

Szabályok:
1.meg kell köszönni
2.a logót ki kell tenni a blogomra
3.be kell linkelnem, akitől kaptam
4.tovább kell adnom 7 embernek
5.be kell linkelnem őket
6.megjegyzést kell hagyni náluk
7.el kell árulnom magamról 7 dolgot

Mivel természetesen ezt is tovább kell adni, gyorsan kapok az alkalmon, és tovább adom azoknak, akiket már az imént megneveztem.

Íme 7 aprócska dolog rólam (kivételesen nem könyves témában):
- van 2 égetően rosszcsont, imádnivaló cicám, Guszti és Hógolyó
- ha nyernék a lottón az első dolgom az lenne, hogy befizetnék egy minimum 1 évig tartó világkörüli útra
- imádom a Forma-1-et, amióta csak az eszemet tudom nincs olyan futam, amit elszalasztottam volna (<3 Alonso)
- zene nélkül mit érek én?
- kedvenc színem a lila
- súlyos kávéfüggőségben szenvedek, amit mostanában, tekintettel a melegre jeges kávéval (szigorúan vanília fagyival, nem jégkockával!) teszek tűrhetővé
És akkor az utolsó; más most hirtelen nem jutott eszembe, de kéretik nem kinevetni!
- gyerekként (sőt igazából még most is) őrült Star Wars rajongó voltam; az öcsémmel éveken keresztül folyamatosan újra meg újra meg újra megnéztük azt a bizonyos 3 régi részt, s azon versenyeztünk, ki tudja pontosabban együtt mondani a szöveget a szinkronnal.

Jane Austen: A mansfieldi kastély

2010-07-21T13:34:00.002+02:00

Crawford kisasszonynak nagyon igaza volt abban, amit a minap mondott rólad: te éppannyira félsz, hogy észrevesznek és megdicsérnek, mint más nők attól, hogy elhanyagolják őket.

A tíz éves Fanny Price elhagyva a családi fészket Mansfield Parkba kerül, a Bertram családhoz. Szülei a nehéz anyagi körülmények és a túl sok gyerek miatt könnyen lemondanak az érzékeny kislányról, aki így a kuzinjai társaságában nőhet fel, tisztességes anyagi körülmények között, s megfelelő nevelésben részesülhet.
Fanny boldogsága azonban nem felhőtlen. Az unokatestvérei közül egyedül Edmund szereti őt, a többiek kiközösítik, gyakran nem vesznek róla tudomást, s nagynénjei is kellőképpen megkeserítik az életét.
A szürke hétköznapok azonban távolodni látszanak, mikor egy fiatal testvérpár érkezik a birtokra, a Crawfordok, s a fiatalok izgalmas időtöltés gyanánt egy színdarab megvalósításába fognak. Jóllehet az előadásból nem lesz semmi, az előkészületek mégsem mennek kárba. A szereplők között erős érzelmi kötelékek alakulnak ki, szerelmi és baráti jellegűek egyaránt.

Ahogy az már Jane Austen-nál lenni szokott, a történetet a szerelem, az udvarlás, aprócska flörtök, eljegyzések végeláthatatlan sora alkotja. A társaságba már bevezetett Bertram lányok incselkednek Henry Crawforddal, aki miután aljas módon elrabolja a szívüket, elhagyja őket, s váratlanul, de nem kevesebb elánnal beleszeret Fanny-be. Fanny szíve azonban másért dobog, amit a lány a legbiztosabb titokként őriz, az olvasó számára idővel mégis nyilvánvalóvá válik. Valójában még ha akarnánk sem tudnánk figyelmen kívül hagyni azokat a pillantásokat, csendes de nagyon is szenvedélyes örömöt, csodálatot és tiszteletet, amit Fanny Edmund iránt érez. Csakhogy főhősünk, Edmund a lányt inkább tekinti a húgának, mint potenciális feleségjelöltnek, szívét pedig Crawford kisasszonynak tartogatja.

S habár hőseink a történet során mindvégig nagyon közel állnak egymáshoz, csak a könyv utolsó oldalain kapjuk meg a várt beteljesülést, egyfajta prológusként, ami bennem nem kevés hiányérzetet hagyott maga után.

Őszintén megmondom kissé félve álltam neki ennek az Austen kötetnek, mert korábban sok helyről hallottam ilyen-olyan mendemondákat, miszerint ez az egyik leggyengébb történet, a hősnő nem elég „hősies”, hiányzik belőle az írónőre oly jellemző humor.
De azt kell, hogy mondjam, még ha ezek igazak is, én nagyon szerettem Mansfield Parkot. Igen, Fanny valóban nem olyan élénk és sziporkázó személyiség, mint Lizzy Bennett, én azonban semmi rosszat nem találtam a félénkségében. Nem gondolom, hogy a zárkózottság negatív jellemvonás volna.
Talán nem ez Austen leghumorosabb műve, de nagyon tetszett, ahogy ironizál, és olykor gúnyt űz a szereplőiből. Fejezetenként legalább egyszer rá kellett ébrednem, hogy az emberi hülyeség bizony nem ismer határokat.
Azt talán említenem sem kell, micsoda élvezetet nyújtott a nyelvezet, az udvarias körmondatok, a burkolt csipkelődés.

A szereplőkről pedig egyértelműen kijelenthető, hogy míg Fanny és Edmund egyfajta erkölcsi piedesztán álltak, addig a többiek mind gyarló, rossz és gyakran idegesítő tulajdonságokkal rendelkeztek. Közülük is engem a legjobban Mr. Norris kergetett az őrületbe. Az biztos, hogy ez a nő ritka idegesítő egy fehérnép. Az állandó okoskodása, a tudatlansága, és legfőképp a Fanny ellen irányuló gonoszsága az őrületbe kergetett.

Egyedül azt hiányoltam a történetből, hogy a nagy párkeresés közepette pont a legfontosabb pár egymásra találása lett elbagatelizálva. Hiszen Edmund és Fanny ennél jóval többet is megérdemeltek volna. Olyan érzésem volt olvasás közben, mintha maga Austen is kiábrándult volna a szerelemből, s így a végén azért úgy mellesleg megemlítette a happy endet, csakhogy mindenki megnyugodhasson.

Summa summarum, szuper élményt jelentett elolvasni a regényt. Jó volt elveszni egy kicsit az angol vidéken, a levélírás gyönyöreiben, a vágyakozó szerelemben. Azóta is nosztalgiával gondolok Mansfieldre; 4 pont.

Philip Pullman: A titokzatos kés

2010-07-17T08:44:00.003+02:00

-És, Will- tette hozzá-, nem árullak el senkinek. Ígérem.

-Jó.
-Pedig egyszer megtettem. Elárultam valakit. Az volt a legrosszabb dolog, amit életemben elkövettem. Igazában azt hittem az életét mentem meg, és közben a lehető legveszedelmesebb helyre vittem. Rémesen meggyűlöltem magamat az ostobaságomért. Úgyhogy nagyon-nagyon igyekszem, nehogy véletlenül téged is eláruljalak.

Vigyázat, aki nem olvasta az Északi fényt, könnyen spoilerekbe ütközhet, bár próbálok csak annyit írni a cselekményről, amennyi szükséges.

Nos tehát, a történet ott folytatódik, ahol az Északi fény abbamaradt. Miután Lyra és Pan, követve Lord Asrielt, átjutnak egy másik világba, izgalmasabbnál izgalmasabb, s igencsak erőt próbáló kalandokkal kell szembenézniük. Aggodalomra persze semmi ok! Hisz ismerjük Lyrát. Mégis ki más lenne alkalmasabb egy ilyen veszélyes küldetés végrehajtására, mint ő.
A hosszú utat, ami előtte áll azonban nem egyedül kell megtennie. Új segítője akad, Will személyében, akiben méltó társra lel, s aki ha lehet, még olykor bátrabban és vakmerőbben viselkedik mint a lány.
Will, aki a mi világunkban él (vagy legalábbis a miénkhez nagyon hasonlóban), talál egy ajtót. Persze nem akármilyen ajtó az. Ez az ajtó egy másik világba vezet, ahová Will kénytelen átlépni, s ahol először egy teremtett lelket sem talál, kivéve Lyrát és Pantalaimont.
Miután a két gyerek barátságot köt, kezdetét veszik a kalandok. Míg Lyra és Will a mi világunkban együtt próbálnak rájönni a Por valódi mivoltára és megtalálni Will eltűnt apját, aki maga is a Por után kutatott, addig Serafina Pekkala és boszorkánynemzetsége Lee Scorsby segítségével egy halottnak hitt tudós után kutatnak és próbálnak rátalálni magára Lyrára is. A kislány ugyanis fontos szerepet tölthet be a háborúban, ami az egyház ellen készülődik, s ez a szerep talán jóval nagyobb, mint amire bárki is valaha gondolt.
Mindeközben pedig a háttérben Lord Asriel hadsereget toboroz, s egyre több világból gyűjt maga köré követőket, akik a végső céljának elérésében nélkülözhetetlenné válnak.

Az biztos, hogy ebben a kötetben izgalmakban egy percre sem volt hiány. A különböző világok közti kalandok, a titokzatos kés megszerzése, az aletiométer visszaszerzése közben végig a penge élén táncoltak a szereplők. Az események során egy lélegzetvételnyi nyugi sem volt. Titkokra derült fény, majd újabb kérdésekre vetültek fel, én meg csak kapkodtam a fejem jobbra-balra.
A könyv végeztével- mikor is a feszültséghányadosom a tetőfokára hágott- kellett ráeszmélnem, hogy a könyvtár csak augusztusban nyit ki újra, s nem tudok nekiállni a befejező résznek, úgyhogy addig itt rágom a körmöm, és azon cidrizek, vajon mi fog történni még ezek után, s egyáltalán hogyan fog zárulni ez a kaland? Mert ez bizony kaland volt a javából, s nemcsak a szereplőknek, nekem is.:)

Az értékelés pedig nem okozott sok fejtörést, 5 pont.

Ui.: egyébként a könyvek különlegessége- s nekem személyes kedvencem-, hogy minden egyes fejezetnek külön címe van, ráadásul az új kiadásban (2007-es) találhatunk egy kis rajzot is a cím mellett, amely valamilyen módon utal a tartalomra.

Libba Bray: A Great and Terrible Beauty (Rettentő gyönyörűség)

2010-07-11T19:26:00.003+02:00

Felicity regards Miss Moore coolly. "How did you come to know so much about goddesses and such, Miss Moore?"Miss Moore leans her face in toward Felicity's till they're separated by only a breath or two. I think Felicity is really going to be raked over the coals for being so cheeky. Miss Moore speaks slowly, deliberately. "I know because I read". She pulls back and stands, hands on hips, offering us a challenge. "May I suggest that you all read? And often. Believe me, it's nice to have something to talk about other than the weather and the Queen's health. Your mind is not a cage. It's a garden. And it requires cultivating.

Az Indiában élő 16 éves Gemma Doyle minden vágya, hogy Angliába járhasson iskolába, ahogy azt minden korabeli fiatal lány teszi. A lány állandó harcban áll anyjával emiatt, aki fiatal korára hivatkozva, nem engedi érvényesíteni akaratát. Egy veszekedést követő azonban Gemma anyja meghal, s ő akaratán kívül- látomás formájában- végignézi azt.

Ezek után Gemma mégiscsak Angliába kerül, mégpedig egy nagyon jó hírű bentlakásos iskolába, ahol elkerülhetetlenül belegabalyodik a gazdag, csodaszép és mérhetetlenül alattomos lányok intrikáiba. Ez azonban semmi ahhoz a megmagyarázhatatlan jelenséghez képest, ami Gemmát rettegésben tartja,s kétségtelenül anyja halálával is összefüggésben áll.

Az iskolába járó lányok közt Gemma egyértelműen kilóg a sorból. Míg a többi lány másra sem gondol, minthogy hogyan fogjon férjet magának, és olyan képességekre és tudásra tegyen szert, mellyel tökéletes benyomást tehet a társadalmi eseményeken az ő kiváló- és természetesen befolyásos- férje oldalán, addig Gemma lelkét jóval baljósabb és veszélyesebb problémák nyomják. Az anyja megmagyarázhatatlan halála, bűntudat és magány, a víziók, melyek olyan helyekre röpítik, melyeket talán nem is szabadna látogatnia.

Miután Gemma pár osztálytársával összebarátkozik, a lányoknak olyan kalandokban lesz részük, amit mások még csak nem is sejtenek. Olyan helyekre merészkednek, ahová nem szabadna, s nem várt veszélyek leselkednek rájuk. Bizony, Gemma számára igencsak gyötrő titkokra derül fény, amelyekkel nehezen képes megbírkózni.

Az eseményeket áthatja a misztikum, a rejtély és nem kevés izgalom, a viktoriánus korabeli hangulat és nyelvezet pedig igazi XIX. század beli atmoszférát teremt. S habár a történet vége keserédes utóízt hagyott maga után, jó pár kérdés nyitva maradt, mely egyértelműen arra ösztönöz, hogy belevágjak a folytatásába.

Összességében csak annyit tudok mondani, hogy a Rettentő gyönyörűség az ifjúsági irodalom hatalmas tengerében igazi ínyenc falat. S ami engem a leginkább lenyűgözött Libba Bray írásában- a megkapó történeten és az izgalmas szereplőgárdán túl- az a cselekmény tempója. A történet remek ütemben halad; egy percre sem ragad le fölöslegesen egy-egy jelenetnél, zajlanak az események, és közben azt sem éreztem, hogy rohannánk, vagy elsiklanánk valami fontos fölött. Nekem ez nagyon bejött. 4,5 pont.

A linkekre kattintva találhattok pár érdekességet:

a könyv promo videója

Libba Bray (nagyon ötletes) weboldala
a trilógia oldala
a Spence Akadémia térképe

Karen Essex: Kleopátra

2010-07-01T20:25:00.002+02:00

-Féltékeny vagy – mondta Kleopátra nyugodt hangon. – Azért, mert én különleges vagyok, te pedig nem.
-Mitől lennél te különleges, te kis szerencsétlen? – sziszegte Thea apró fogain át.
-Én vagyok az első Ptolemaiosz, aki beszéli az egyiptomi nép nyelvét. Az első, aki majdnem háromszáz éve más nyelvet is beszél a görögön kívül. Ezt mondják az egyiptomiak. És azt mondják, hogy orákulum vagyok. – Látta Thea növekvő dühét, ezért még hozzátette: - Görögül bárki tud.

Ha Egyiptom, akkor mindenkinek a fáraók, piramisok, a pompa jut eszébe. Ez az Egyiptom azonban már nem az a csodás birodalom többé, ami egykoron volt. A Ptolemaiosz uralkodócsalád görög származású, a hivatalos nyelv ezáltal a görög, a morált és a visszafogottságot pedig még hírből sem ismerik. Hasonló életmódot folytatnak, mint a Római Birodalomban: esznek-isznak vég nélkül, orgiákon vesznek részt, és persze senki sem lehet biztonságban az egymás elleni összeesküvések kusza tengerében.

Történetünk főszereplője sincs könnyebb helyzetben, mint országa. Alig három éves, mikor anyja meghal. Későn érő gyermek, aprócska a termete és nem beszél, de akaratát már ilyen fiatalon is érvényesíti. Nővérei megkeserítik életét: hataloméhséggel, irigységgel, összeesküvésekkel és persze testvérféltékenységgel kell szembenéznie már idejekorán.
Meglehet, Kleopátra adottságai egy külső szemlélő számára eltörpülnek nővérei szépsége mellett, de aki elég figyelmes, az rögtön észreveszi a különbséget. Már gyermekként olyan karizmával rendelkezik, melyet nővérei még férfiszíveket- vagy inkább szemeket- megvadító bájakkal sem tudnak felülmúlni. Nagy hatást gyakorol az emberekre, esze vág, mint a borotva, különleges nyelvtehetség, melyet a diplomáciában és a népével való kapcsolattartásban (a királyi családban egyedül ő beszél egyiptomi nyelven) is kamatoztathat.
Hataloméhsége azonban mit sem különbözik nővéreiétől. Alig tíz éves, mikor eldönti, ha törik, ha szakad, ő követi apját a trónon, kerüljön bármibe.

A könyv lapjain a hercegnő gyermek és fiatalkorát követhetjük végig, s emellett kisebb szeleteket kapunk Róma életéből is. Caesar és Pompeius csatározásaiból, a birodalom növekedését szolgáló csatákból és háborúkból.
Beható jellemzést kapunk a korszakról, Rómáról, Egyiptomról egyaránt, ahol bizony nem volt elítélendő a homoszexualitás, s maga Essex sem próbál köntörfalazni a témát illetően. Kifinomult szépirodalomhoz szokottak valószínűleg igencsak zavarba jönnének, sőt mi több, mélységesen felháborodnának egy-egy jelenettől. Persze félni azért nem kell! Mindössze pár alkalommal találkozhatunk ilyen-olyan pirulást előidéző helyzetekkel a regény mintegy 450 oldalán, úgyhogy senki ne bátortalanodjon el attól, hogy kezébe vegye a könyvet! Esküszöm, megéri!

Mondanom sem kell, nagyon nagyon tetszett a könyv. Több tucat olyan információt tudtam meg a történelem eme szakaszáról, s az ekkor élő emberekről, melyeket anno az iskolában a tanárok említésre sem méltattak. Nem véletlen persze, az írónő három év kutatómunka után állt csak neki a könyv megírásának. A történet maga izgalmas, itt-ott ügyesen fűszerezve egy csipet humorral, főszereplőnk, Kleopátra pedig olyannyira érdekes és izgalmas személyiség, hogy az olvasó egy percre sem akarja letenni a könyvet, mert annyira magával ragadó. 5* pont.

Ui.: valószínűleg csak nekem volt újdonság (a középiskolai töri tanárom ugyanis nem állt épp a helyzet magaslatán), de engem teljesen meglepett, mikor megtudtam, hogy a Ptolemaidák családon belül házasodnak. Méghozzá adott fáraó legidősebb fia és lánya kel egybe, majd közösen irányítják az országot.

És akkor pár érdekes link: Karen Essex honlapja, a Ptolemaida-dinasztia, és a szokásos: a különböző kiadások borítói:

Philip Pullman: Északi fény

2010-06-27T20:12:00.002+02:00

Igaz pár évvel ezelőtt láttam a könyvből készült filmet (Az arany iránytű), de sok mindenre nem emlékeztem belőle. Egyáltalán nem győzött meg arról, hogy nekem ezt feltétlenül meg kellett néznem. Már akkor is azon kattogtam, hogy inkább a könyvet kellett volna elolvasnom, mert a film nekem valahogy hiányosnak tűnt. (bár az is igaz, hogy szerintem nagyon sok könyvadaptációnál ez a helyzet, de ennél még jobban zavart, mint máshol.)

És igazam is lett, mert a könyv tényleg milliószor jobban bejött, mint a film.

Már rögtön az első oldalakon egy nagyon összetett, érdekes világba csöppenünk. Egy olyan világba, ahol az embereknek születésük pillanatától fogva van egy daimónjuk, egy kis állat, aki szoros összeköttetésben áll a „gazdájával”. A legjobb a barátja, legfőbb bizalmasa,a lelke egy darabja. A daimónt nem lehet elválasztani az emberétől, mert az olyan, mintha a lelkét vennék el tőle.

Ebben a világban harcos jegesmedvék, boszorkányok élnek, és tatárok tartják rettegésben az embereket.

A történetben többször is szó esik a Porról, amelyről senki nem tudja pontosan micsoda, de az biztos, hogy összefüggésben áll a daimónokkal. A Magisztérium kutatócsoportokat küld északra, akik próbálják kitalálni, vajon mi is pontosan ez a fura, újszerű jelenség. S vajon sikerül erre bárkinek rájönni?

Mikor azonban Anglia szerte eltünedeznek a gyerekek, s az a hír járja, hogy mindehhez a Pornak van köze, egy népcsoport, a gyiptusok gyermekeik keresésére indulnak az Északi Sark felé. Ebben a keresésben vesz részt történetünk főszereplője, Lyra is, akinek kis barátját, Rogert is magukkal vitték az Átkosok (így nevezik a gyerekrablókat).

Lyra, aki árvaként nevelkedik Oxford egyik legpatinásabb kollégiumában, égetően rossz, eleven kislány. Egyetlen rokona nagybátyja, Lord Asriel, akinek nagy szerepe van a Por kutatásában.

Lyra kivételesen eszes korához képest. Meg van még benne a gyermeki báj, a végtelen optimizmus és persze jó adag csintalanság is- ami számomra nagyon is szerethetővé teszi-, s mindez éles elmével párosul.

Lyra és daimónja, Pantalaimon rengeteg kalandban vesz részt, veszélyes helyzetekbe csöppennek útjuk során, és igaz barátra tesznek szert egy harcos medve, Iorek Byrnison személyébe.

Útjában másik "segítője" pedig az arany iránytű, melyet csak a kislány tud értelmezni, s a múlttal, a jelennel és a jövővel kapcsolatos kérdéseire adja meg a választ.

Egészében nézve nagyon tetszett a történet, viszont a pontozással bajban vagyok (elég gyakran előfordul), mert az elején úgy éreztem, egy kicsit nehezen indultak be az események, viszont a könyv második fele olyan izgalmakat tartogatott, melyek kárpótoltak mindenért, 4,5 pont. Ráadásul Pullman nagyon ügyesen nyitva hagyta a történetet, kényszerítve az olvasót arra, hogy feltétlenül el akarja olvasni a következő részt.

Végezetül a film hivatalos plakátja, és különböző kiadások borítói. És ha már a filmnél tartunk, így utólag már nem csak a történet hiányosságai, de a színészek (Nicole Kidman, mint Mrs. Coulter???) is erős homlokráncolást hagynak maguk után. De hogy valami pozitívumot is említsek, gyönyörűre sikerült a képi világa és a vizuális megjelenítés.

Lisa Jewell: Ralph bulija

2010-06-17T12:16:00.002+02:00

Ismerkedjünk meg az Almanac út 31. lakóival! A regény az itt lakókat mutatja be nekünk, Raplh-ot és Smith-t, a két harmincas évei elején járó barátot, akik éppen új lakótársat keresnek, arra nem gondolva, hogy mikor betoppan az életükbe Jem, mindenkettejük megszokott, sőt unalmas kis életét a sarkaiból fordítja ki.
A földszinti lakásban él Siobham és Karl, akiknek kapcsolatában beüt az első komoly, s talán visszafordíthatatlan konfliktus. Mindketten választóponthoz érkeztek életükben, és nagyon úgy tűnik, talán ez egyszer nem lehet egy legyintéssel elintézni a dolgokat.
Az első emelet lakója pedig Cheri, alias a gonosz, minden hájjal megkent bombanő, akinek életcélja házas férfiak „megrontása” és anyagi kizsigerelése.
A történet több szálon fut, mindegyik szereplő életéből kapunk kisebb-nagyobb morzsákat, valójában azonban két páros- Jem és Ralph ill. Siobhan és Karl- (bimbódzó)kapcsolatának alakulását követhetjük nyomon. Alakulóban lévő szerelem és válságba került kapcsolat kettőse feszül egymásnak, remek konfliktus- és humorforrást teremtve.

Jewell egyik erénye, hogy szereplői hús-vér emberek, szeretjük vagy épp utáljuk őket, minden pozitív és negatív tulajdonságukkal együtt.
Az írónő nagyon jól használja a humort. Nem próbál vicceket erőltetni az olvasóra, egyszerűen csak úgy mozgatja a szereplőit, hogy az embernek akaratlanul mosolyra görbül a szája, vagy éppen szúr az oldala a vihogástól. (Velem egyszer-kétszer előfordult:))
Persze a történet nem csak móka és kacagás. Komoly párkapcsolati problémák, veszekedések, és ilyen-olyan hétköznapi összezördülések láncolatából épül fel. Olvasás közben nem csak nevetni, olykor bizony szomorkodni is lehet.

/Annak ellenére, hogy nekem nagyon tetszett a könyv, pár momentum kifejezetten zavart a történet során, mint például a különböző drogokkal kapcsolatos részek. Olykor úgy éreztem, Jewell azt próbálta érzékeltetni, hogy az emberek csak valamilyen kábítószer segítségével tudnak ellazulni, és jól érezni magukat. Persze lehet, csak én élek burokban, de nekem nem tetszett ez a hozzáállás./

Összességében ez egy élvezhető, humoros, igazi csajos könyv, hétköznapi, mindannyiunk számára ismerős élethelyzetekkel. A végén szerintem egy kicsit sok volt a kavarás, lehetett volna talán rövidebb is, de ettől függetlenül élvezet volt olvasni. 4,5 pont

(Ui.: az olyan részektől pedig, mint pl. Siobhan szőrkezelési problémáinak ecsetelése, kifeküdtem a röhögéstől)
Ezen a linken található L. J. honlapja, ezek pedig a kötet külföldi kiadásainak borítói:

Díjat kaptam!

2010-06-09T08:19:00.003+02:00

Először is nagyon köszönöm Nancy-nek és Mónikának, ez most nagyon jól esett!
Elvileg 10 embernek kellene tovább adnom, de mivel még nagyon fiatalka a blogom, és nincs olyan sok bloggerrel kapcsolatom, most csak nekik küldöm tovább:

Niki: mert ő volt az első, aki kommentelt a blogomra, és mert jó könyveket olvas, melyekről aztán olyan lelkesen ír, hogy nekem is meghozza hozzájuk a kedvem.

Mónika: nagyon hasonló az ízlésünk, és jó pár olyan könyvet olvasott vagy épp olvas, ami már nekem is megvolt, és gyakran még a véleményünk is nagyban egyezik.

Nancy: rengeteg olyan angol könyvre lehet nála bukkanni, amiket én is szívesen megnéznék magamnak (és mert ő is szereti a Vámpírakadémiát:))

Fiorella: mert sok olasz könyvet olvas, és olyan lelkesen beszél magáról a nyelvről, hogy kedvem lenne megtanulni.

Sarah Dessen: This Lullaby

2010-06-06T20:29:00.004+02:00

Először is, mielőtt erről a könyvről írnék bármit is, muszáj elmondanom, mennyire szeretem Sarah Dessen regényeit. Az eddig magyarul megjelent három közül egyértelműen a Tökéletes a legjobb, de a Figyelj rám!-ot is érdemes elolvasni. Ha pár szóban össze kellene foglalnom mit szeretek benne annyira, azt mondanám: tökéletesen eltalálja a tinédzser lét apró-cseprő problémáit, úgy hogy közben nem válik nyálassá vagy cukormázzá. Olyan témákról ír, mely a legtöbb tinit érinti valamilyen úton-módon. Ráadásul a hangnem és a karakterei nagyon közvetlenek és életszerűek. Szerintem bármely korcsoport bátran olvashatja.

Tehát, a This Lullaby: Remy és három legjobb barátnője az egyetem előtti utolsó nyarat lazulással, randizással, kikapcsolódással akarják tölteni. Ez mind szép és jó, csakhogy Remy-nek az anyukája esküvőjét is meg kell szerveznie- aki nem mellesleg ötödször megy férjhez. S ha mindez nem lenne elég, egy csetlő-botló rock zenészt is útjába sodor a szél…

Ami ebben a regényben nekem nagyon érdekes volt, hogy a megszokott tini történetektől eltérően a főszereplő egy „antihős”. Nem egy tipikus királylány. Nagy szája van, érzelmileg mindenkitől távol tartja magát, kemény, megközelíthetetlen, és dohányzik (!). A reményvesztett és zárkózott viselkedésének fő forrása pedig az anyukája, egy kissé infantilis, szétszórt, állandóan a szerelmet kereső író. Remy semmi másra nem vágyik jobban, minthogy elkezdődjön az egyetem és végre elköltözhessen otthonról.
A lány szigorú kritériumok alapján randizik, kizárólag kötöttséget nem kereső srácokkal, majd mikor elérkeznek a kapcsolatukban arra a pontra, ahol a srácok kezdenének érzelmileg elköteleződni, Remy villámsebességgel búcsút int. Egészen addig, mígnem jön Dexter a vicces, esetlen zenész, akinek talán végül sikerül megtörnie a jeget.

A történet egy megszokott, jól ismert sztori. A szerelem ill. a családi és baráti kapcsolatok játszanak főszerepet. Ami igazán jó ebben a könyvben- és szerintem úgy általában a Dessen regényekben- azok a karakterek. A kedvencem egyértelműen Dexter. Nyitott, kedves, jópofa, Remy tökéletes ellentéte. Mindig van egy jól irányzott megjegyzése, és állandóan kihívásokkal bombázza a körülötte élőket, ezzel nagyon jó humorforrást keltve. Az pedig, hogy esetlen és olykor kissé kétbalkezes, csak még valósabbá, szerethetőbbé teszik őt, nem pedig egy tökéletes, kifogástalan ideállá.

Aki eddig még nem olvasott az írónőtől, az feltétlenül vágjon bele, ha pár felszabadult, szórakoztató órára vágyik.
Nekem ez a könyv egyértelműen 5 pontos.

+infó: Dessen a különböző regényeiben gyakran felvonultat egy-egy korábbi könyvéből megismert szereplőt. Itt például Scarlett cameozott az Egy felejthetetlen évből.
Dessen honlapját itt találhatjátok, itt pedig a blogját, amit rendszeresen frissít is.
Ezek pedig a kötet különböző külföldi kiadásai: (nekem a fekete tetszik a legjobban)

Jennifer Donnelly: Téli rózsa

2010-05-31T21:42:00.002+02:00

A trilógia második része ott folytatódik, ahol az első kötet, A tearózsa abbamaradt, az első részből megismert szereplők lépnek színre most is, újak társaságában.

A tearózsa főszereplője, Fiona (és a férje, Joe) mellékszereplőként jelennek meg, helyette a figyelem testvérére, a rossz útra tért Charlie-ra irányul, aki a szüleik halála óta Sid Melone néven fut, s a kelet-londoni alvilágot viszi a hátán.
És akárcsak az első részben, itt is kapunk egy erős, határozott, nagyon okos főszereplőnőt, Indiát, egy gazdag családból származó orvost, aki London legszegényebb negyedében, Whitechapelben praktizál, s az akkori helyzetet figyelembe véve, nőként igencsak meggyűlik a baja a társadalmi élőítéletekkel.
Mint ahogyan az már lenni szokott a szerelmes történetekben, a rosszfiú és a jó kislány egymásba szeretnek, de persze az élet sosem ilyen egyszerű. Az egész világmindenség összeesküdik ellenük, hogy még csak véletlenül se lehessenek egymáséi, s hosszú és fájdalmas küzdelmek árán találják csak meg az igazi boldogságot. A történetről azt hiszem, ha csak ennyit mondok, az is bőven elég, mert nagy vonalakban jól összefoglalja a lényeget.

Azt azért meg kell jegyezni, hogy Donnelly semmi olyan ötlettel nem áll elő, amiről az irodalom során más még ne írtak volna. Szerelem, küzdelem, bosszú, happy end, stb… Ennek ellenére mégis olvassuk, méghozzá nagyon szívesen. Hogy mi a titka? Talán a szerethető szereplők, akikkel mi együtt is izgulunk végig minden egyes megpróbáltatást. Vagy inkább az atmoszféra, amit az író megteremt. Olvasás közben visszacsöppenünk a száz évvel ezelőtti Londonba, a város minden egyes négyzetcentije megelevenedik előttünk. A tea édes illata, a fojtogató nyomor, és persze a remény, ami egy szerelmes történetből semmiképpen sem hiányozhat. És nem utolsó sorban, az olyan romantikus lelkűeknek, mint amilyen én vagyok (amit egyébként bőszen tagadok, ha valaki közvetlenül megkérdezi:)), néha szüksége van egy-egy ilyen történetre.

A könyvvel, vagy inkább az írónő stílusával kapcsolatban viszont muszáj egy negatívumot is megjegyeznem: bizonyos fejezetek vagy események felett – amelyek szerintem igenis fontosak lettek volna- Donnelly nagyon gyorsan átsiklott. Összecsapta, mintha nem akart volna vesződni velük. De mivel a történetből nem lehetett kihagyni őket, ezért csak említést tett, és már rohant is tovább. Szerencsére a fő eseményláncolatot ez nem törte meg, így azt azért nem mondanám, hogy ez annyit rontott a minőségen, hogy elvegye a kedvem az olvasástól. (Azt egyébként sem könnyű elérni!!)
4,5 pont

A trilógia harmadik része pedig, ha minden igaz valamikor 2011-ben fog megjelenni az USA-ban, de sajna pontos infókat nem találtam róla. És ha a szimatom nem csal, a legkisebb testvér, Seamie kalandjait olvashatjuk majd.

Lois Lowry: Az emlékek őre

2010-05-28T19:11:00.003+02:00

A 11 éves Jonas és családja egy olyan világban élnek, ahol mindent szigorú szabályokkal tartanak kordában. A születést, a gyerekek számát, a továbbtanulást, az öltözködést, az érzelmeket, stb. Ezeknek a szabályoknak köszönhetően a világ TÖKÉLETES. Vagy talán mégsem?

A főszereplő kisfiú, Jonas, ebben az évben fontos választás előtt áll: ő ugyanis tizenegyes (vagyis 11 éves), s decemberben, mikor belép a tizenkettesek közé, a Tanács dönt afelől, hogy mely foglalkozást kell egész életében művelnie.

Jonast megválasztják az emlékek őrzőjének, s a képzése folyamán egyre többet megtud a régi világról, mikor még volt napsütés és színek, az embereket az érzelmeik irányították, nem pedig szabályok. Nap mint nap szembesül vele, hogy az ő világából kiveszett mindez: az öröm, a fájdalom, a bánat, a szerelem vagy a gyűlölet. Közben pedig rájön arra is, hogy elvették az emberektől az önálló döntés lehetőségét, s ez a kisfiút rettentően felháborítja.
Jonas fiatal kora ellenére nagyon bölcs és következetes, viszont az emlékek, az új tudás, amire szert tesz –és senkivel sem oszthat meg- nagyon magányossá teszik őt. Ezzel együtt ráébresztik arra is, hogy igenis vannak más lehetőségek, élhetnének máshogyan is…

Őszintén szólva nem tetszett a könyv annyira, mint amennyire gondoltam, hogy tetszetni fog. És tudom is, hogy miért volt ez: túl sokat vártam tőle. Beleestem abba a csapdába (már nem először), hogy miután rengeteg jó véleményt hallottam róla, valami észbontóan jó könyvre számítottam. Hát nem az volt, legalábbis nekem nem. Persze azt nem mondom, hogy egyáltalán nem tetszett, de mégsem volt az igazi. Mindazonáltal ez egy érdekes történet, jól van megírva, csak nálam nem ütött akkorát, 4 pont.

+ Mikor megnéztem Lowry honlapját, akkor jöttem rá, hogy egyébként ez az első része egy trilógiának, ki tudja, talán azért még a második résszel is megpróbálkozom.

Kate Furnivall: A vörös sál

2010-05-21T15:02:00.003+02:00

Szófia és Anna legjobb barátnők, egy észak-oroszországi munkatáborban raboskodnak és dolgoznak éjt nappallá téve kegyetlen körülmények között. Az embertelen tajgai hideg és a kevés étel mindenkit alultáplálttá és idővel beteggé tesz. 5 év fogság után Anna egészsége súlyosan leromlik, s valószínűleg a következő telet már nem élné túl, ezért Szófia elmenekül a táborból, hogy felkeresse Anna gyerekkori szerelmét, Vaszilijt és a segítségét kérje…

Miután Szófia megszökik a munkatáborból, mindkét nő életét figyelemmel kísérhetjük: míg Szófia mindent megtesz, hogy segítsen Annán, addig Annát csak az emlékei és a Szófiának tett ígérete tartják életben. A két barátnő szöges ellentétei egymásnak: Szófia fizikailag erős, de kiábrándult a nyomorúságos valóságból, Anna viszont napról napra egyre gyengébb, mégis képes pozitívan szemlélni a dolgokat.

A regényben a kommunista Oroszország annak minden nyomorával megelevenedik előttünk: az emberek éheznek, általános elégedetlenség van mindenütt, azok pedig, akik nem hű kommunistaként viselkednek, könnyen munkatáborban találhatják magukat valahol Szibéria közepén. S annak ellenére, hogy olvasás közben ez a sok szörnyűség eléggé rám telepedett, mégis végig ott pislákolt a remény a szereplők minden tettében, amely végül engem is magával rántott.

Összességében csak azt tudom mondani, hogy nagyon tetszett a könyv. Izgalmas, fordulatos, érzelmekben gazdag történet, bár Furnivall-tól nem is vártam mást Az orosz szerető után (amit egyébként imádok!); nekem kifejezetten tetszik az írónő stílusa. 5 pont

Az írónő honlapját itt találhatjátok.
A könyv brit és amerikai borítói nagyon jól sikerültek, bár nekem a magyar is rettentően tetszik.

Joanne Harris: Szederbor

2010-05-15T16:31:00.003+02:00

Jay, egykori bestseller író, írói válságtól szenvedve, alkohol mámorban tengeti napjait és álnéven ír gyenge minőségű sci-fiket. Egyetlen igazi, értékes regény írt eddig, a Földialma Joe-t, amelyben tinédzser kora legizgalmasabb nyarait örökítette meg.
Jay élete megfeneklett. Mindenki a következő remekművét várja, őt viszont ez a fajta nyomás csak még passzívabbá teszi. Egy nap azonban, felébredve kábultságából, úgy dönt megveszi azt a házat Franciaországban, amire Joe (életének legfontosabb embere, s egyben a Földialma Joe főszereplője) mindig is vágyott, s ezzel egy új kaland veszi kezdetét…
A történet két idősíkon zajlik: egyrészt a jelenben, másrészt pedig Pog Hill Lane-en az 1970-es években, mikor Jay még csak kisfiú, aki bőszen írja novelláit, és sok időt tölt Joe-val, aki megtanítja neki a zöldségtermesztés és borkészítés csínját-bínját, s egyben az életben való eligazodást is. Eközben a fiú valami olyan megmagyarázhatatlan varázslat részesévé válik, amelyet aztán egész felnőtt léte alatt- hiába- keres.

A könyvet még úgy két hónapja vettem ki a könyvtárból, beleolvastam az első pár oldalba, aztán valahogy megfeledkeztem róla. Folyton csak pakolgattam ide-oda a nagy könyvkáoszban, ami a szobámban leledzik, pedig igazán nem érdemelte ezt a bánásmódot! Ha tudtam volna, hogy a gyönyörű borító mögött micsoda kincs rejlik…!
Az biztos, hogy okozott pár nagyon kellemes órát a történet.

Nagyon jó kis figurát alkotott meg Harris Joe személyében. Az elején rejtélyes, megfoghatatlan volt számomra, igazi kalandor, aki mindenhez ért, s rengeteg dolgot megtanít az embernek. Majd, mikor kiderült a titka, bevallom, egy pillanatnyi csalódottságot éreztem, de aztán sikerült megértenem az okait.
Joe veteményese, a távoli kontinenseken tett látogatásainak emléke, a gyümölcsborok és a Különlegességek mind- mind arra ösztönzik az olvasót (vagy lehet, hogy csak engem?), hogy most azonnal kimenjen a kertbe, s elültessen valamit, hogy aztán minden nap gyönyörködhessen benne, nézze ahogy növekszik, ahogy egy új csoda veszi kezdetét.

Azt hiszem Joanne Harris regényeinek egyik legnagyobb erőssége- de javítsatok ki, ha tévednék- a sokszínű és nagyon eredetien megkomponált szereplőiben rejlik. Volt itt pletykás kávézós, feltörekvő gazda, makacs és előítéletes anyós, gyermekét egyedül nevelő anya, az érzéketlen karrierista huszonéves, stb., s ez a sok-sok ember mind annyira beleillett ebbe a történetbe.
Azon pedig jókat nevettem, mikor a falusi emberek Jay minden furcsaságát, vagy számukra érdekes ötletét, annak könyvelték el, hogy angol. „ Elvégre angol, tehát kicsit lökött.”

Ez a regény szórakoztat, elgondolkodtat és elvarázsol egyszerre, rávilágít a hétköznapi dolgokban rejlő apró, szinte észrevétlen varázslatra, ráadásul jó kis gasztronómiai élvezethez juttat. Szerethetők a karakterek, és a fő és mellék történetszál is kifejezetten érdekesek voltak. Nem is adhatnék rá mást, mint 5 pontot.
Itt megtalálható az írónő hivatalos oldala.

Michelle Richmond: A köd éve

2010-05-10T21:01:00.001+02:00

Abby figyelme csak egy pillanatra kalandozott el, s elvesztette vőlegénye hat éves kislányát, Emmát. A rendőrség és a szülők is kitartóan keresik őt, de sehol sem találják. A történet az eltűnés pillanatairól, a keresésről és az azzal járó gyötrelmekről szól...

Igaz, még nem vagyok szülő, de annál szörnyűbbet el sem tudok képzelni, minthogy a gyerekem csak úgy egyik pillanatról a másikra eltűnjön. Vajon elrabolták? Vajon vízbe fulladt? Ha elrabolták a fogvatartója vajon mit tesz vele?
Fel sem tudom fogni, hogy azok a szülők, akikkel ez a valóságban megtörténik- mert sajnos megtörténik- hogyan képesek ép ésszel feldolgozni a történteket. Hogyan képesek tovább élni, ha a gyerekük soha nem kerül elő, vagy holtan találják meg. Ezekre a dolgokra szerintem úgy gondolunk, hogy csak valaki mással eshet meg, velem biztosan nem. Pedig sajnos ez bárkivel megtörténhet.
Abby is csak egy pillanatra nem figyelt oda Emmára, s ezalatt a rövid idő alatt Emma beleveszett a ködbe.

Alapjában véve két fajta olvasókat két csopotra szokták elkülöníteni: van az a típus, aki hátra lapoz, hogy már jó előre tudja a történet végét, ill. van az, aki még csak véletlenül sem teszi ezt, mert nem szereti lelőni a poént. Na, én az utóbbi vagyok. Szeretem végigizgulni a regényeket, beleélni magam, hogy aztán a végén- ideális esetben- jó nagyot koppanjak. Ez volt talán az első olyan könyv, amiben hátra akartam lapozni. Nem tettem meg végül, de nagy volt a kísértés, mert az elején olyan kétségbeejtő volt a hangulat, hogy jó lett volna tudni, a végén vajon lesz-e vigasz.

Az eseményeket Abby szemszögéből látjuk, aki bizony rengeteget tépelődött. Emma eltűnésének napját újra és újra lejátszotta magában. Kivette a részleteket, megvizsgálta, majd visszarakta. Minden egyes pillanatot újrajátszott, elemezte őket, de hiába tekintett az egész képre, nem látta a megfejtést. Tudta, hogy valahol a tudatalattijában van a kulcs, hogy a megoldáshoz egy sárga furgon, és az a szörfös tudná elvezetni, aki azon a napon ott volt a parton. Én is és ő is tudtuk, de annyira mélyen voltak elásva az apró, de jelentős részletek, hogy nem tudtuk elérni.
Végig együtt éreztem Abby-vel. Fájdalmas volt látni, ahogy Jake és ő eltávolodnak egymástól, ahogy a nő a saját életétől is eltávolodott, s nem maradt más cél számára, mint megtalálni Emmát. Igaz, miatta veszett el a kislány, mégsem tudtam hibáztatni.

Ez nem az a fajta könyv, amit lépten-nyomon ajánlgatnék mindenkinek, hogy "hű, olvasd el, baromi jó!" Nem, ez a könyv letaglóz és elszomorít. Olvastam mások véleményét is, miszerint izgalmas és letehetetlen, ami nagyon is igaz, de mégsem ezek a fő érzéseim vele kapcsolatban. Napokig filóztam rajta, emésztettem magam.

Összességében azt hiszem, erre most csak 4 pontot adok, mert az elején gyakran éreztem úgy, hogy az írónő ugyanazokat a köröket futja, máskor pedig egy helyben toporgott, de ez senki kedvét ne vegye el attól, hogy elolvassa!

Egyebek:
A könyvet 2007-ben az USA-ban az év könyvének választották, s hamarosan film is készül belőle (hogy ezen én miért nem lepődöm meg?:))
Az írónő honlapja pedig itt található

Jennifer Donnelly: A tearózsa

2010-05-04T10:37:00.003+02:00

Az 1880-as évek végén járunk, Londonban. Az emberek keményen dolgoznak a gyárakban, a megélhetésükért küzdenek nap mint nap, szakszervezetekbe tömörülnek a jobb bánásmód érdekében. A könyv elején megteremtődik egyfajta különös, sötét atmoszféra. Szinte kézzel foghatóvá válik a századfordulós Anglia, a ködös sikátorokkal, áporodott szagú levegővel, a gyárakból kiszűrődő tea illatával. A kis utcák sötétedés után azonban nem biztonságosak. Valaki nőket gyilkol, felvágja a hasukat, majd a torkukat, pusztán szórakozásból. Vagy talán valami más oka van rá?

A regény első és második része eléggé elüt egymástól. Míg az első rész olvasása közben szinte éreztem, ahogy rám telepedett a rosszkedv, a sötét, ködös, veszéllyel teli hangulat, addig a második részben mintha kisütött volna a Nap. Donnelly egyrészről nagyon jól érzékeltette a nyomort és a szegénységet, másrészről viszont megmutatta azt is, ahogy a mai USA alapjait megteremtették.
A történet több szereplőt is felvonultat, de közülük is kiemelkedik Fiona Finnegan. A 17 éves lány szülei tragédiája után kénytelen egyedül boldogulni az életben, de még a legszörnyűbb események után is talpra áll. Az ő karaktere nagyon tetszett. Határozott, okos, ha kell oda csap, s ráadásul az évek múlásával ezek a tulajdonságai erősödnek. Végignézhetjük, ahogy a fiatal lány felnő, s nagyon is megállja a helyét, és karriert csinál egy olyan világban, ahol a nők legfőbb törekvése, hogy gazdag férjet találjanak maguknak.
A regényben- természetesen- fontos szerephez jut a szerelem is. Fiona, mióta csak az eszét tudja, Joe-ba, a zöldségárusba szerelmes, akitől mégis elszakad egy buta "baleset" következtében.

A történet végén (mint ahogy általában lenni szokott) fény derül az igazságra, és egy olyan titok is napvilágra kerül, ami megalapozza a trilógia következő kötetének eseményeit.
Hogy őszinte legyek, a könyv első negyede nem igazán tetszett. Kicsit olyan volt, mintha a világ összes szörnyűségét bele akarta volna zsúfolni az írónő. A hangulat rideg, szürke, egykedvű volt, s folyamatosan elvesztettem az érdeklődésem. Azonban, mikor Fiona és az öccse új életet kezd, nemcsak az alaphangulat változott meg, de a cselekmény is hirtelen felgyorsult, s azon kaptam magam, hogy már nem akarom letenni a könyvet.
Összességében azt mondhatom, hogy aki egy kalandos, (részben) romantikus könyvre vágyik, az próbálja ki. Szerintem nem fog csalódni.

Értékelés: 4,5 pont

Az írónő honlapja pedig itt található.

ui.: egy valami nagyon zavart olvasás közben:a könyv tömve volt nyomtatási hibákkal és a fordítás sem volt helyenként épp tökéletes

Raana Raas: Csodaidők 2.- Kiszakadtak

2010-04-30T13:03:00.004+02:00

Miután végeztem az első résszel, fénysebességgel száguldottam el a könyvtárba, hogy kivegyem a második részt is. S mivel a harmadik rész is ott árválkodott a polcom, gondoltam akkor már őt is hazaviszem, ne legyen olyan egyedül. Aztán elkezdtem olvasni, és onnantól kezdve egy pillanatra sem voltam képes elszakadni a könyvtől.(Valójában nem is emlékszem arra, hogy mi történt velem a valóságban.)

Spoilerek következnek!
A cselekmény az első kötet befejezése után 5 évvel folytatódik. A háború lehetősége egyre fenyegetőbbé válik. Judy és Giin kapcsolata a kezdeti nehézségek után úgy tűnik, kezd nagyon jól alakulni. Yaan elvégezte a katonai akadémiát, kiváltságossá azonban mégsem válik, mert azért túl nagy árat kellett volna fizetnie.
Míg Judy kaveni szokások szerint hivatalosan is nagykorúvá avatják, s szembe kell néznie a férj keresés problémáival, addig Giin rengeteget küzd azért, hogy a külsősökkel folytatott politikáját és törekvéseit minél többen támogassák. Yaan pedig a katonai ranglétrán lépked egyre feljebb...

Ha esetleg valaki attól tart, hogy a második rész nem lesz olyan jó, mint az első, az téved! Ez a kötet még izgalmasabb, mint Az ogfák vöröse. Rengeteg esemény, különböző történetszálak gubancolódnak össze, majd derülnek ki igazságok és vetülnek fel újabb kérdések.
És persze az írónő ismét nem okozott "csalódást": rendesen gyilkolta a szereplőket. Sőt! Egészen kétségbeejtőre, fájdalmasra sikeredett a vége.

Ja, és még valami: azt hittem, minél tovább olvasom, annál könnyebb lesz megjegyezni a neveket. Áh, dehogy! Reménytelen eset vagyok.:)

Értékelés: 5 pont, természetesen!

Raana Raas: Csodaidők 1.- Az ogfák vöröse

2010-04-26T10:17:00.015+02:00

Ritkán olvasok sci-fit, de ha mégis, akkor mindig nagyon meglepődöm mennyire szeretem. Ez a regény persze nem egyszerűen "csak" sci-fi. Utópia és családregény is egyszerre, s talán emiatt a sokszínűség miatt ragadott meg annyira.

(Próbálom elkerülni a spoilereket, de ha valaki nem olvasta még a könyvet, az a következő sorokkal legyen óvatos!)

A történet a jövőben játszódik, mikor az emberiség már az univerzum különböző naprendszereit és bolygóit is meghódította és benépesítette. A társadalom egy része a nagycsaládos rendszer alapján működik, őket nevezik kavenieknek. Másik részét pedig külsősöknek hívják. A két réteg gyakorlatilag teljesen elszigetelődött, nem bíznak egymásban, és csak a legszükségesebb esetekben érintkeznek. A Kaven szabályai ráadásul annyira szigorúak, hogy ha valamely családtag úgy dönt, hogy más utat választ, és kilép, akkor kiszakadttá válik, és nem térhet vissza.

A regényben 3 ember életét követhetjük végig, akik valamilyen úton-módon kapcsolódnak egymáshoz. Judy, a 11 éves külsős kislány, aki árvaházban él, mert az anyja lemondott róla. Giin, kaveni safir (egyfajta szellemi vezető a Kavenben), aki a politikai életet befolyásolja azáltal, hogy a kiszakadtakon próbál segíteni, majd egy összeesküvés miatt kénytelen változtatni az életén. És unokaöccse Yaan, aki a rá háruló apai nyomás hatására maga is kiszakadtá válik.

Az ő életüket, tevékenykedéseiket, egymásra találásukat, küzdelmeiket követhetjük végig. Nekem mindhárom szereplő nagyon szimpatikussá vált már a legelejétől fogva (igen, még Yaan is, bár amit végül tett az elszomorított). A kedvencem közülük mégis talán leginkább Judy. Hihetetlen, hogy ez a kislány mennyi mindenen ment keresztül, s mikor eljött érte az apukája én is úgy örültem neki, mintha magam is 12 éves lettem volna!:)

Kifejezetten tetszett, ahogy a történet folyamatosan haladt előre. Nem toporgott egy helyben, állandóan telt az idő, s már az első kötetben rengeteg dolog történt.

Mielőtt nekiálltam az olvasásnak, hallottam már innen-onnan, hogy a könyvben nagy szerepet játszik a vallás, ami őszintén szólva kicsit elbátortalanított. Nem mintha bármi bajom lenne vele, egyszerűen csak nem akartam egy túlzottan vallásos, lelki útmutatókkal teli könyvet. És szerencsére nem is azt kaptam. Tény és való, a szereplők életében fontos szerepet játszik a vallás és a hit, de egyáltalán nem zavaró, erőltetett módon. A hétköznapok része, teljesen természetesen éreztem.

Ezenkívül nagyon tetszett az írónő stílusa. Nincs felesleges szócséplés, kizárólag a lényeg, nagyon választékos formában.

És még valami: tudom, hogy a történet alakulása, meg az izgalom fokozása szempontjából elengedhetetlen, de muszáj ennyi szereplőt megölni??? Mikorra már épp megkedveltem valakit, az meghalt. Totál kiborító!!

Értékelés: 5 pont

Az írónő honlapját itt találjátok.

Suzanne Selfors: Mentsük meg Júliát!

2010-04-22T07:55:00.007+02:00

Azért kezdtem bele ebbe a könyvbe, mert valami könnyed, laza történetre vágytam. Gondoltam egy ifjúsági regény kellően kikapcsol. Őszintén szólva nem pont azt kaptam, amire számítottam. Igaz, könnyed és humoros történet, de valamiért mégsem tetszett igazán. Ez a képzeletbeli Shakespeare világba csöppenős hókusz-pókusz nem teljesen az én világom. (Állandóan az Enchanted című film jutott eszembe, ami még Patrick Dempsey ellenére sem tetszett:))

A történet röviden arról szól, hogy egy 17 éves lány, Mimi, egy neves színész dinasztia tagja, aki azonban családja felmenőivel ellentétben nem akar színésznő lenni. Előadások előtt pánikrohamok gyötrik, azonban anyja nem akar erről tudomást venni. Csak erőlteti, meg sem hallgatja. Egy varázslat következtében színésztársával, a jóképű, lányok által istenített Troy-jal Veronában, Rómeó és Júlia korában találják magukat, ahonnan egyetlen módon kerülhetnek haza: ha végigélik Rómeó és Júlia történetét...

Meglehet, ha 15-16 évesen olvasom ezt a könyvet, jobban tetszett volna. Elvégre azt kapjuk, amire titkon minden tini (vagy legalábbis a többség) vágyik: hogy R és J ne haljanak meg a történet végén, boldogan éljenek, míg meg nem halnak.

Az egyetlen, ami miatt nem hagytam félbe a könyvet (pedig az elején nagy volt a kísértés), az a szereplők humora. Mikor már kezdtem volna szenvedni, valaki elsütött egy jó kis poént, én meg olvastam tovább. Ráadásul utólag visszanézve már nem is akarok rosszat mondani róla, mert valahogy a közepétől kezdve csak úgy folytak az események, s végül egy szórakoztató történet sült ki a dologból.

Értékelés: 3,8 pont pont

Annemarie Selinko: Désirée

2010-04-18T17:55:00.004+02:00

Ez a könyv valami isteni; imádtam minden pillanatát. Annyira más dimenzióba helyezte számomra a történelmet, Napóleont, a franciákat. Minden sokkal életszerűbb, megfoghatóbb lett, annyira belemerültem az olvasásába, hogy jó pár órára teljesen megszűnt a világ.

A történet főszereplője, s egyben narrátora Désirée Clary, egy marseille-i selyemkereskedő lánya. 14. születésnapjára egy naplót kap a papájától, amelyben élete legfontosabb eseményeit írja meg. Első szerelme Napoleon Bonaparte, férje pedig a francia tábornok Jean-Baptiste Bernadotte, későbbi svéd király. A történet a köztársaság fénykorában kezdődik, majd szemtanúi lehetünk Napoeon császárságának, ill. bukásának. Mindezt Désirée szemszögéből.

Azáltal, hogy Désirée szemszögén keresztül követhetjük végig a francia -s részben svéd- történelmet, egy kicsit minden átértékelődik. Egy nő szemén keresztül nem csak a megnyert csaták száma számít, hanem a fájdalmas tény is, hogy hány ismerőse és barátja halt meg a háborúban.

Igaz, korábban már ismertem a franciák történelmének ezen időszakát, de ebből a megvilágításból sokkal több apró részletre fény derül. Az írónő nagyon jól ötvözte a történelmet a romantikával. Egyik sem sok, épp ellenkezőleg, tökéletes arányban elegyítette. Désirée egyszer sem esik túlzásba az aktuális érzelmeinek ecsetelését illetően, mégis tisztában voltam velük, sőt nagyon is átéreztem őket.

Ami még különösen tetszett nekem ebben a könyvben, azok a karakterek. Hősnőnk igazán karakán csajszi :-), határozott, erős jellem, aki a végletekig kiáll a családja mellett. *spoiler* (Egyedül az zavart, mikor otthagyta Jean-Baptiste-ot és Oscart Svédországban, s oly sok idő és rábeszélés kellett neki ahhoz, hogy végre visszamenjen.)*spoiler vége*

Ezenkívül rettentően vonzó volt számomra a férj, Jean-Baptiste, a férfi "akinek keze volt az egyetlen meleget sugárzó pont az életemben."

Rajtuk kívül Fouché és Talleyrand a két kedvencem. Olyanok voltak, mint két sakkjátékos, akik már előre tudták ki, mikor, mit fog cselekedni, s ezzel arányosan egyengették a saját útjukat. Élveztem, mikor elejtettek néhány kétes értelmű szót, mondatot, s aztán azon törhettem a fejem, vajon megint mire készülnek.

A történet meglehetősen hosszú időszakot ölel fel, mégsem éreztem azt egy pillanatra sem, hogy túlontúl hosszadalmas volna. Akár valamilyen magánéleti, akár politikai esemény volt épp terítéken, mindig fenntartotta az érdeklődésem.

Ezenkívül nagyon tetszett, hogy a történet naplóformában íródott.

Azt hiszem az előzőek alapján mindenki számára kiderült, mennyire IMÁDTAM ezt a könyvet. Mindenkinek ajánlom, hogy legalább kukkantson bele, aki egy kicsit is szereti az ilyen témájú regényeket!

Értékelés: 5* pont (Mert amikor becsuktam az utolsó oldalon, legszívesebben újra kezdtem volna elölről.)

Egyéb borítók:

J.R.Ward: Megbosszult szerető

2010-04-15T10:16:00.007+02:00

Tartozom egy vallomással. Azt hiszem, sőt elég erős a gyanúm, hogy vámpír függő lettem. Mióta valamikor tavaly elolvastam a Twiligh-ot, azóta nem szabadulok tőlük. Volt itt minden: Anita Blake (aminek az első pár kötete szerintem szuper volt), Richelle Mead (őt nagyon szeretem), és persze Fekete Tőr Testvériség is.

A Megbosszult szerető a sorozat 7. kötete, s az előzőekhez képest ez sem okozott csalódást. Meglehetősen vastag kötet, ezzel arányosan jóval több esemény és történetszál van egybezsúfolva. Egy kicsit furcsállottam viszont, hogy a korábbiakkal ellentétben nem kapott akkora szerepet a fő szerelmi szál.

A történet röviden -csakhogy még véletlenül se spoilerezzek- Rehvenge és Ehlena alakuló románcáról szól. Hogyan találnak egymásra, és hogyan küzdenek meg Rehv manipulátor oldalával. Mellettük Wrath, a király és Beth kapcsolatának mélypontját, ill. John és Xhex macska-egér játékát. Emellett pedig végignézhetjük azt is, ahogy Lash tovább szövögeti alantas hálóját a testvériség ellen.

Szerintem ez a könyv is -akárcsak az előzőek- egész jó volt. A cselekmény fordulatos, a karakterek jók. Az írónőtől nem is számítottam másra. Pontosan azt nyújtja, amit egy vámpírkönyvnek nyújtania kell: kiélezett helyzeteket, harcot az ellenséggel, romantikát. Egy valamit nem szeretek vele kapcsolatban. Megesik, méghozzá elég gyakran, hogy túlzásba esik a romantikus párbeszédek terén. Nem tehetek róla, de egyszerűen a hideg ráz a csöpögős, túldramatizált szerelmi vallomásoktól. Lévén, hogy ez a hetedik kötet, már előre számítottam rájuk.:)

Összességében egy eseménydús, élvezhető történetet kaptam.

Értékelés: 4 pont

Laurie Halse Anderson: Hadd mondjam el...

2010-04-11T13:32:00.011+02:00

Igazság szerint eleinte mikor nekiálltam a könyvnek, nem tudtam magamban hová rakni a dolgokat. Az írónő stílusa meglepett, s fura feszültség volt jelen, aminek csak jóval később ismerhetjük meg az okát. Szerencsére azonban nem tettem le, és mondtam azt, hogy inkább olvasok valami mást.

A történet egy 14 éves lányról, Melindáról szól, aki most kezdte a gimnáziumot. Nincsenek barátai, elzárkózik mindenki elől, nem beszél szinte senkivel, s legszívesebben állandóan csak aludna. Történt valami múlt nyáron, aminek következtében minden megváltozott, s Melinda számára az élet azóta maga a Pokol.
A könyv egy teljes tanévet ölel fel, s végigkövethetjük, hogy Melinda mennyire nem képes megbirkózni sem az iskolával, sem a többi diákkal, sem a szüleivel, s legfőképp saját magával. Egy teljes tanévnek kell ahhoz eltelnie, hogy eljusson arra a pontra, mikor végre képes ismét BESZÉLNI.

Az olyan ifjúsági regényeknél, ahol a főszereplő saját magával küzd, akarna, de nem mer szólni, én magam is küszködöm. Gyakorlatilag szenvedek attól, hogy nem tudok segíteni neki valahogy. (Igen tudom, túlságosan beleélem magam néha egy-egy történetbe. Megesik.) Valahol a könyv negyede táján, már biztosan tudtam mi is a probléma, s nehezen értettem meg, miért nem mondja el valakinek, aki segíthetne. Aztán eszembe jutott, hogy a lány mindössze 14 éves, teljesen össze van zavarodva és fél. Ami még jobban kiakasztott, az a környezete. Miért nem volt hajlandó senki sem -még a szülei sem- tudomásul venni, hogy valami nincs rendben? Hisz minden, amit Mel tett egyfajta segélykiáltás volt. A szótlansága, a rossz jegyei, a sebes szája. Az egyetlen, amit kapott, az iskolai büntetés volt.
Viszont nagyon tetszett, hogy a gyakran negatív, letargikus hangulatot cinizmussal és iróniával oldja, ami miatt egy idő után Melinda számomra áldozatból túlélővé vált.
Mikor a végén fény derül mindenre, olyan érzés, mintha egész végig visszatartottam volna a levegőt, s most végre fellélegezhetnék.

Értékelés: 5 pont

Philippa Gregory: A másik Boleyn lány

2010-04-08T19:47:00.004+02:00

Vannak olyan pillanatok az ember életében, mikor egy könyv olvasása közben azt kívánja bárcsak más korban született volna. Egy olyan korban, mikor a nők hatalmas, csipkével megrakott szoknyákat hordtak, a férfiak tudták hogyan kell udvarolni, a királyi udvarban rendszeresen bálokat tartottak. Ez a könyv ezeket a vágyaimat hozta felszínre, s azóta sem tudok szabadulni tőlük. Elképzeltem, ahogy egy hatalmas lila ruhában részt veszek egy bálon, ahol a férfiak sorban állnak, hogy táncolhassanak velem, és az égvilágon semmi mással nem kell foglalkoznom, mint a legújabb szaftos pletykák továbbadásával.:)

Na jó, akkor most csöppenjünk vissza a valóságba!

A másik Boleyn lány a VIII. Henrik korabeli időkben játszódik, azon belül is mikor legfőképp a Boleyn lányok szerepeltek Henrik étlapján. Azt ugyebár tudjuk, élete során 6 feleséget fogyasztott el- különböző formában-, de mind közül a legismertebb Boleyn Anna volt. A történetet a húga, Mary szemszögéből követhetjük végig (aki nem mellesleg Henrik korábbi szeretője), s ezáltal a regény középpontjába egyértelműen a három Boleyn kerül. Mary, Anna és a bátyjuk, George a család utasítására mindent megtesznek azért, hogy minél közelebb kerüljenek először a király ágyához, majd a trónhoz.

Azt nyugodtan kijelenthetjük, hármuk közül a legügyesebb Anna, aki testvéreivel ellentétben könnyen lemond bármiféle valódi érzelemről a korona érdekében. George és Mary már kevésbé "erősek", de végül egyedül Mary az, aki a szerelmet meri választani, szembeszegülve ezzel a családjával.

Ebben a könyvben egyszerűen minden tetszett: a karakterek kialakítása (bármennyire is függ össze a valósággal), a történet, a királyi udvar részletessége, az udvari pletyka, ami legalább olyan gyors, mint manapság (lenyűgözően hatékonyak voltak, nem?). Kifejezetten tetszett a két Boleyn lány éles ellentéte, s a köztük hidat képző George. Annának az éles esze, a makacssága és a kegyetlensége, Mary-nek pedig a hatalmas szíve az, ami ütős karakterekké teszi őket.

Köszönhetően annak, hogy elég zömök a könyv, pár napig teljes Tudor bódultságban éltem. Isteni volt!

+infó: az írónő honlapja, ahol a Tudor kori történeteken kívül egyéb történelmi témájú könyvei is megtalálhatók

+természetesen, mint minden népszerű könyvet, ezt is megfilmesítették, Natalie Portman, Scarlett Johansson és Eric Bana főszereplésével

Pont: 5*

Jodi Picoult: Tizenkilenc perc

2010-04-05T13:45:00.003+02:00

Nehéz megfelelő szavakat találni egy olyan regénnyel kapcsolatban, ami szerintem a legtöbb emberben nyomot hagy. Mert azt hiszem ezt nyugodtan kijelenthetjük, ez az a fajta könyv. Képtelen vagy lerakni, miközben néhány résznél legszívesebben elhajítanád, mert olyan hatással van rád. A könyv elején, mikor még csak ismerkedtem a történettel, bizony voltak pillanatok, mikor összeszorult a mellkasom.

A 17 éves Peter Houghton egy nap bemegy az iskolába, s lövöldözni kezd. Sokan megsebesülnek, s vannak, akik meghalnak. A történet az aznapi eseményeket mutatja be, az elkövetkező tárgyalást, és a lövöldözés előtti hónapokat, éveket, egészen Peter születésétől kezdve.

A írónő nemcsak Peter, de a körülötte élők szemszögéből is bemutatja az eseményeket. Megtudjuk mi vitte rá a fiút arra, hogy a társai ellen forduljon, és azt is, milyen volt a kapcsolata a családjával. Megismerhetjük a kétségeit, gyengeségeit, erősségeit. Vele együtt bepillantást nyerhetünk első- viszonzatlan- szerelme, Josie életébe is, aki Peterrel ellentétben a menők táborát erősíti. A barátja menő sportoló, az anyukája sikeres jogász, látszólag tökéletes, gondtalan életet él. Valójában pedig ugyanazok a kétségek és problémák gyötrik, amelyek minden más tinédzsert, sőt embert is: vajon elfogadják a többiek? Vajon szeretik őt?

Peter ebből a szempontból azonban más: őt nem érdekli mások véleménye, mindig is azt tette, amihez kedve volt.Ezzel pedig elérte, hogy a többiek kiközösítsék, a menő, erősebb srácok pedig terrorizálják.

Ezen kívül pedig gyakorlatilag a lövöldözéshez bármely módon kapcsolódó személy véleményét vagy tetteit is nyomon követhetjük.

Több aspektus is volt a regényben, ami elgondolkodtató volt számomra. Először is Peter szülei. Az apja foglalkozása a boldogság kutatása, azt mégsem vette észre az évek során, hogy a fia mennyire szenved nap mint nap. Aztán ott van a tanárok hozzáállása. Mikor Petert öt évesen először megverték, a tanár nem büntette meg a többieket, hanem azt mondta, inkább arra tanítja meg a gyerekeket, hogyan védjék meg magukat. Ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy ő oda sem figyelt, s hagyta, hogy maguk intézzék el egymás közt. A könyv telis-tele van ilyen, és ehhez hasonló mozzanatokkal, amiken órákig el lehetne vitatkozni, vajon melyik a helyes út, a helyes válasz. És nem kapunk válaszokat az írótól sem. Hisz egyrészt nincs mindenre csak egy helyes válasz, másrészt pedig mindenkinek magának kell eldöntenie. Pont ez a jó ebben a regényben: nem erőszakolja ránk a válaszait, hanem hagyja, hogy mi magunk döntsünk (és meggyötört fejjel bámuljunk még órákig a semmibe, miután becsuktuk a könyvet:)).

Ami Petert illeti, be kell vallanom, bármennyire is próbáltam, nem tudtam utálni őt. Hisz ő is csak áldozat. Mások gonoszságának, kegyetlenségének az áldozata. Azt nyilvánvalóan nem támogatom, amit tett, de abszolút megértem a fájdalmát és a dühét. Azt hitte, azzal amit tesz, mindent megváltoztat.

Azt hiszem semmi újat nem árulok el azzal, ha azt mondom, nekem nagyon tetszett ez a regény. Tény, hogy nem egy könnyű vasárnap délutáni szórakoztató történet, de a műfajában szerintem abszolút megállja a helyét. Érdemes elolvasni!

Pontozás: 5

Anna Gavalda: Együtt lehetnénk

2010-04-03T07:56:00.006+02:00

A történet dióhéjban: adott Camille, a 27 éves anorexiás festőnő, aki élete során rengeteg szörnyűségen ment keresztül, melyek olyan mély sebeket hagytak benne, hogy egy ideje abbahagyta a festést, és takarítóként dolgozik. Egy kis szobában lakik egy párizsi bérház tetőterén, ahol nincs fűtés, nyirkosak a falak és a higiénés körülmények is meglehetősen hiányosak.

Aztán ott van Philibert, a vele egy házban élő elvarázsolt, múlt századból itt maradt nemes, aki egy különc, imádnivaló figura. Az a fajta, akivel a való életben is szívesen megismerkednék. Nagyon jó humora van, amit totál komolyan ad elő, mikor pedig ideges, őrült dadogásba kezd. Mindent tud Marie Antoinette-től kezdve a legutolsó francia nemesig, s a családfáját is képes tökéletesen visszavezetni hozzájuk.
Lakótársa Franck szakács, aki még a belét is kidolgozza, és csupa felületes kapcsolatba bonyolódik idióta nőkkel. Rettentően mogorva tud lenni, valójában azonban hatalmas szíve van, a bunkó viselkedés csak álca.
Negyedik szereplőnk pedig Paulette, Franck nagymamája, aki idősek otthonába kényszerült, melyet rettentő nehezen visel.

A történet róluk szól. Erről a négy emberről, akik az életben egyedül csak nehezen állják meg a helyüket. Boldogtalanok, magányosak, zárkózottak. Amikor azonban a sors összehozza őket, a világ mintha kinyílna számukra.

Camille újra festeni kezd, Franck olykor egész kedves tud lenni, Paulette abbahagyja az unokája elleni lázadást, Philibert pedig megtanul nyitni a többi ember felé.

Ebben a regényben nem magán a cselekményen van a hangsúly. A hétköznapi életet mutatja meg, a rideg valóságot, a szerelem első lépéseit. Olyan dolgokat, amelyhez nem kell könyveket olvasnunk, hogy ismerjük. A lényeg a karaktereken van. Ez a négy ember annyira különböző, egyedi jelenség, s minden mondatuk, mozdulatuk nagyon hitelessé és szerethetővé teszi őket.

Egyértelműen az egyik kedvencemmé vált ez a regény, ráadásul mióta elolvastam, Párizsban akarok élni.:)

5 pont az 5-ből

Plusz infó: a könyvből 2007-ben film készült Audrey Tautou és Guillaume Canet főszereplésével.

A legelső

2010-04-02T10:06:00.001+02:00

Ebben a blogban azokról a könyvekről fogok írogatni, amelyeket szívesen (vagy éppen kevésbé szívesen) olvastam. Mivel ez életem első blogja, most még egy kicsit izgulok :), mindenesetre nagyon lelkes vagyok ezzel az egésszel kapcsolatban.
Remélem tetszeni fog Nektek a felhozatal! Elég sokszínű a repertoárom, mondhatni szeretek mindent, amiben betűk vannak. Imádom a romantikus regényeket, a történelmi regényeket, a krimit, a thrillert, és ha megpillantok valahol egy fantasy vagy paranormál fantasy könyvet, úgy vetem rá magam, mint éhező egy szelet kenyérre.:)
Hát azt hiszem kezdetnek ennyi lenne, most már jöhetnek a könyvek!