2010. december 31., péntek

Összefoglaló(cska)

Az év végeztével szeretném pár szóban összefoglalni, mit is jelentett számomra a blogolás, és úgy általában ez az év. Először is, köszönöm mindenkinek, aki látogatta a Könyvoázist, hozzászólt egy-egy bejegyzéshez, vagy egyszerűen csak elviselte őket, vagyis inkább engem. Igaz, pár hónap tapasztalattal a hátam mögött még igazán nem tudok messzemenő következtetéseket levonni, azt azonban bizton merem állítani, olvasás szempontjából nagyon jó évet zártam. A könyvek mennyiségére sem lehet panaszom, mert azért nagy átlagban a heti egy könyv lecsusszant, ami magamhoz mérten kifejezetten jó arány, másrészről, és azt hiszem ez a fontosabb, remek könyveket sikerült a kezeim közé kaparintanom. Bár ez utóbbiban jelentős szerepe van a blogoknak és a molynak, meg úgy általában az internetnek. Azért annyival könnyebb manapság rábukkanni szuper regényekre, mint pár éve, mikor még csak a helyi kiskönyvtár még kisebb választéka állt rendelkezésre.:D

Egy kicsit a statisztikára is kitérve, az év legsikeresebb posztja a Lingerről írt bejegyzés lett. Még mindig nehezen hiszem el, hogy ilyen sokan az oldalamra kattintottatok miatta. Összesen 60 bejegyzés született és 224 komment, a legtöbb megjegyzés pedig az Elfújta a szélre érkezett. Ezúton is nagyon köszönöm mindenkinek, aki hozzászólt valamelyik irkámhoz!
Na jó, ennyit a múltról, kacsintgassunk inkább a jövő felé, az sokkal izgalmasabb.
Mivel rettenetes vagyok az újévi fogadalmak terén, ezért inkább meg sem próbálok fogadalmakat tenni, viszont terveim azért vannak, amiket ha ide leírok, talán jobban fókuszban maradok a fontos dolgokat illetően. 
Mivel mindig törekszem a különböző műfajok minél szélesebb palettájáról válogatni az olvasmányaimat, a következő évre szeretnék még több olyan műfajt érinteni,melyek idén ritkábban kerültek terítékre, de semmiképpen nem akarom őket sem mellőzni, ezért többek közt ezeket tervezem jövőre:
Először is, 2011-ben én is részt veszek Lobo várólista csökkentő játékában, egy sor olyan könyvvel, melyeket ősidők óta csak halogattam, de az olvasásig soha nem jutottam el velük.
Aztán jó lenne több sci-fit és fantasyt olvasni jövőre, és tervezem azt is, hogy gyakrabban emeljek le a polcról klasszikus magyar műveket. Ehhez ráadásul még alapanyag is van itthon, anyának rengeteg Jókai könyve van, melyek közül párat már át is csempésztem a szobámban. Ezen kívül lényegesen több angol nyelvű regényt akarok olvasni és pótolni a lányregényeket illető hiányosságaimat is.
És végül, de nem utolsó sorban Boldog, sikerekben gazdag új kívánok mindenkinek!!! Találkozunk jövőre.

2010. december 29., szerda

Könyves kiegészítők - Jane Austen kvíz

Nagyon úgy tűnik, ebben a rovatban akarva-akaratlanul is folyamatosan felbukkan Jane Austen, nem számít, hogy bögrékről, vagy képregényekről van szó, az ő nevével bármit el lehet adni.
Most viszont tárgyak helyett inkább egy sokkal aranyosabb és interaktívabb könyves kiegészítőt választottam, mégpedig egy kvízt. Ha IDE kattintotok, nincs is már dolgotok, mint válaszolni a kérdésekre, melynek végeztével kiderül, melyik Jane Austen karakterre hasonlítotok leginkább. (Bár a szöveg angol, remélem nem okoz túl nagy problémát.)
A kérdőív szerint én Marianne Dashwood lennék, mégpedig: "You are impulsive, romantic, impatient, and perhaps a bit too brutally honest. You enjoy romantic poetry and novels, and play the pianoforte beautifully. To boot, your singing voice is captivating. You feel deeply, and love passionately."
(Na jó, azért mindent ne higgyünk el neki!:D)
Ha mindez nem volna elég, az írónő fanatikusai kitehetik a kis képet a blogjukra is (a jobb oldalsávban az enyém már kinn van), amihez a kép melletti html kód bemásolásán kívül nincs is más dolguk. Remélem tetszik! Nos, Ti melyik JA szereplőre hasolítotok leginkább?

2010. december 28., kedd

Várólista redukálás

Egyre közelebb érve a januárhoz kezd összeállni, mit is akarok olvasni a jövő évben. (egyébként el sem hiszem, hogy már 2011 lesz, épp csak megszoktam, hogy 2010-et kell írni) Az, aki hozzám hasonlóan szokott néha külföldi könyves blogokat is olvasgatni, tudhatja, hogy már évek óta rendeznek ún. reading challenge-eket, méghozzá rengeteg témában. Én pedig mindig csak csorgattam a nyálam, mivel érdekesnél érdekesebb témájú játékokban lehet részt venni.
Éppen ezért, mikor megláttam Lobonál, hogy ő is egy ilyen játékot hirdet - várólista csökkentés címén -, gondolkodás nélkül jelentkeztem is, majd azon nyomban elkezdtem átfésülni a várólistám és az itthoni polcaim, keresve a könyveket, melyek már régóta ácsingóznak utánam.
Bevallom őszintén, sokat nem is kellett gondolkodnom a dolgon, ugyanis jó pár könyv található nálam is -ahogy sokaknál is, gondolom-, várva, hogy végre kinyissam őket. Időről időre szoktam is magammal mérgelődni emiatt, mert nem egy olyan kötetem van, amiért egy időben ölni tudtam volna, aztán mikor megvettem, csak nagy elégedetten felraktam a polcra, hogy 'ó, úgyis megvár, hisz most már az enyém', és persze ott várnak azóta is, olvasatlanul.
És akkor azokról a drágaságokról nem is szóltam, melyeket a könyvtár polcain szemeltem ki, méghozzá egy részüket akár évekkel ezelőtt, de valahogy mégsem jöttek sosem haza velem.
Úgyhogy végül mind otthoni, mind könyvtári, régóta "porosodó" könyvekből állt össze a lista, íme: (amint elolvastam valamelyiket, link is lesz)

Joyce Carol Oates: Napforduló
Jodi Picoult: My Sister's Keeper ~ A nővérem húga
Khaled Hosseine: Papírsárkányok
Anita Amirrezvani: A virágok vére
Henryk Sienkiewicz: Quo vadis
Alessandro Baricco: Selyem
Robert Merle: Malevil
Ljudmila Ulickaja: Médea és gyermekei
Neil Gaiman: Sosehol
Zilahy Lajos: Halálos tavasz
Alexandre Dumas: A három testőr
Tracy Chevalier: Leány gyöngy fülbevalóval

2010. december 27., hétfő

Mit hozott a Jézuska?

Az elmúlt napok könyvdömpingje és vacsora túladagolása után próbálok visszazökkenni a normál, tanulással teli hétköznapokba, előtte azonban még el kell újságolnom, mit is hozott a Jézuska.
Évek óta mindig 3 könyv díszeleg a fa alatt, amit a szüleim az általam alaposan kidolgozott listáról szereznek be. Idén azonban, hála az ingyen kiszállításnak, akcióknak és kuponoknak 4 könyvet találtam a fa alatt. Régóta áhítoztam már ezekre a szépségekre. Köszi család!:*)

Az alábbiak pedig aranyos blogos és molyos ismerősöknek köszönhetők. A Jewell könyvet Mónikától kaptam, a The Thirteenth Tale-t Andiamotól,(amit egyébként még mindig galád dolognak tartok, mert nem ebben egyeztünk meg!!!:P) Az orosz szeretőt pedig rebelnek köszönhetem, aki kitartó munkával összehozott nekünk egy körbecserét. Szóval köszi lányok, szebbé tettétek az ünnepeket! És persze mindenkinek köszönöm az üzeneteit és jó kívánságait, igazán jól estek!

Szemrevaló adag, nem igaz? És akkor azokról még említést sem tettem, amelyekkel magamat leptem meg... Alig várom, hogy végre február legyen, vizsgák és stressz nélkül, s belevethessem magam ezekbe a szépségekbe.

És nektek mit hozott a Jézuska?

2010. december 24., péntek

Boldog karácsonyt!

Kedves Olvasóim, Molyok és bárki, aki idetéved!

Szeretnék nagyon boldog karácsonyt kívánni mindenkinek! Pihenjetek sokat, olvassatok, és egyetek annyi mézespuszedlit, amennyi csak belétek fér!

2010. december 23., csütörtök

Kondor Vilmos: Budapest noir

"A cikkek írása, az adatgyűjtés, és néha még a a nyomozás során sem az igazság kiderítésének vágya hajtotta. ... Nehezen vallotta be magának, de őt az ember, az adott ember sorsa érdekelte. A halál pedig ennek a sorsnak a végállomása. Oda valahogy el kell jutni. Gordont ez az út érdekelte. Nem biztos, hogy szerette az embereket, de a sorsuk mindennél jobban érdekelte."

Ha az emlékezetem nem csal, ezt a könyvet még novemberben olvastam, de mostanában jól összecsúsztak a dolgok, így persze, mint mindennel, ezzel is megkéstem. Pár szót mindenesetre muszáj ejtenem róla, mert ez egy igazán remek könyv.
Először is, még mielőtt belekezdenék, el kell mondanom, hogy félve közelítettem meg a könyvet. Őszintén szólva napjaink magyar szórakoztató irodalma és én nem kicsit idegenkedünk egymástól, aminek a kiváltó oka elég egyszerű: a Fejős Éva és társai féle könyvekkel engem gyakorlatilag ki lehetne üldözni a világból. Persze béna dolog lenne olyan könyveket leszólni, melyeket még nem olvastam –s valószínűleg nem is fogok-, ezért nem kezdek konkrét fejtegetésbe, mindenesetre az a helyzet, hogy ezek után valamiféle tudatalatti gát képződött bennem, ami visszatart a magyar szórakoztató könyvektől. Viszont akkora hülyeség lenne ezt a kategóriát ráaggatni mindenre, ami magyar, és küzdök is rendesen, hogy ne tegyem. Éppen ezért, tudva, hogy az Agave elég jó és igényes krimiket ad ki a kezei közül, ki kellett próbálnom a Budapest noir-t. És milyen jól tettem!!

Gordon Zsigmond bűnügyi zsurnaliszta egy budapesti lapnak, az Estnek dolgozik, főleg halálesetekről, öngyilkosságokról, és olykor politikáról tudósít. 1936-ban járunk, méghozzá Gömbös Gyula halálának és a temetésének hetében. A város bűnös negyedében egy halott zsidó prostituáltat találnak. A lány ismeretlen, megmagyarázhatatlan halála azonban nem hagyja Gordont nyugodni, méghozzá olyannyira, hogy elkezd nyomozni az ügyben. Azonban a jelen politikai helyzete, az antiszemita légkör közepette egy ilyen ügy rendesen felkeverheti az állóvizet. Gordon persze nem kis slamasztikába kerül, ami ráadásul nem csak őt, de a körülötte élőket is veszélyezteti…
Na hát, ha eddig valakit nem győztem volna meg a könyv érdemeiről, akkor most hadd mondjak pár érvet. Először is, ez nem egyszerűen egy krimi, hanem egy baromi jó atmoszférájú (imádom a századelős Magyarországot, úgyhogy már ezzel levett a lábamról), remek karakterekkel dolgozó történelmi krimi. A történet izgalmas, bár nem feltétlenül ugrik ki az ember a bőréből minden második oldalon, és a végkifejlet sem vágott igazán arcon. És bizony, engem nem is ez győzött meg, hanem maguk a szereplők. Gordon mellett kapunk egy Krisztinát, aki az akkori viszonyok mellett önálló, független nő tud lenni, akinek vannak saját gondolatai és véleménye, nem pedig egy oldalborda. A másik, és egyben legnagyobb favoritom pedig, aki miatt igazán szerettem ezt a könyvet, az Tata, Gordon nagypapája. A bácsika, egy nyugdíjba vonult orvos, s öreg napjaira egy fő célt tűzött ki maga elé: a tökéletes lekvár elkészítését. :D
Ez a három ember, az igazán magyaros hangulat, a századelős Budapest, a nyomozás és az azt körülvevő rejtély remek elegyet alkotnak együtt.
Konklúzióként is csak azt mondhatom, hogy nagyon örülök, hogy a kezembe került a könyv, a két következő kötetet is hamarosan el fogom olvasni; 4,5 pont.

2010. december 16., csütörtök

Könyv trailer - Leviathan

A vizsgaidőszak hevében egy kicsit megfogyatkoztak mostanában a bejegyzések, amiért ezúton is bocsi, és csak egy kis türelmet kérek. Már csak napok kérdése, és jönnek azok is. Senkinek nem kell aggódnia, nem vagyok olyan mazochista, hogy január végéig csak szakkönyveket bújjak, és megtagadjak magamtól bárminemű szórakozást. Bár egy kicsit lassabban működik a gépezet. A trailer rovat viszont nem maradhat el, ráadásul kárpótlásul egy olyan videót kerestem, ami a könyv ismerete nélkül, önmagában is nagyon szórakoztató. Állítólag maga a könyv is remek, steampunk, amit ugye nagyon szeretünk.



fülszöveg:
Scott Westerfeld: Leviathan
"Prince Aleksander, would-be heir to the Austro-Hungarian throne, is on the run. His own people have turned on him. His title is worthless. All he has is a battletorn war machine and a loyal crew of men.
Deryn Sharp is a commoner, disguised as a boy in the British Air Service. She's a brilliant airman. But her secret is in constant danger of being discovered.
With World War I brewing, Alek and Deryn's paths cross in the most unexpected way…taking them on a fantastical, around-the-world adventure that will change both their lives forever."
Sasoljátok meg a könyv molyos adatlapját is.

2010. december 12., vasárnap

Címek és kedvencek

Niki és Nancy hívott ezúttal játszani, nagyon köszi csajok! És igen, ez nem okozott akkora örömet, mint általában a blogos játékok szoktak. Soha nem tudok rendesen a "melyik a kedvenc könyved?" kérdésre válaszolni, többnyire csak hebegek-habogok, meg címekkel dobálózom. Kicsit olyan ez, mint mikor megkérdeznek egy anyát, mégis melyik a kedvenc gyereke. Na mindegy, azért próbálkoztam.


01 – A múlt év legjobb könyve: Az időutazó felesége (2009)

02 – Több, mint 3 alkalommal olvastad: jó pár könyvet újraolvastam egyszer (először magyarul aztán angolul), de olyan példány nincs, amit ennyiszer újra kinyitottam volt. Jelenleg még azon a szinten vagyok, mikor túl sok a könyv, kevés az idő. Majd nyugdíjasként, addigra valószínűleg úgyis elfelejtek mindent.

03 – Kedvenc könyvsorozat: Richelle Mead: Vampire Academy series (Vámpírakadémia), Jeaniene Frost: Night huntress series, igen igen vámpíros :D, de hogy mást is mondjak, Raana Raas: Csodaidők is rendesen megdobogtatja a szívemet

04 – A sorozat kedvenc része: szeretem őket, úgy cakk um pakk. Ráadásul egyik sem lenne az igazi csak önmagában.

05 – Boldog leszel ettől a könyvtől: C. Ahern: Ahol a szivárvány véget ér; mikor rossz kedvem van, újra szoktam olvasni a kedvenc részeimet, főleg a Rosie-Ruby páros chat beszélgetéseit


07 – Leginkább alulértékelt könyv: Az Elfújta a szélről sokan úgy gondolják, hogy egy nyálas maszlag, miközben erről szó sincs, sőt

08 – Túlértékelt könyv: Coelho könyvek; párat én is olvastam, és nem is voltak rosszak, de egy idő könnyen besokall tőlük az ember

09 – Amiről azt hitted nem fogod szeretni, de végül mégis (és még mennyire...): Ida regénye

10 – Kedvenc klasszikus: Bulgakov: A Mester és Margarita és Steinbeck: Édentől keletre

11 – Ami nagyon nem tetszett: Amerikai pszicho

12 – Amit valaha szerettél, de most már nem: ilyen nincs

13 – Kedvenc író: Denise Lehane, Karen Essex, Richelle Mead

14 – Kedvenc könyv az írótól: Sötétség fogd meg a kezem, A fáraó, a fent említett sorozat

15 – Kedvenc férfi karakter: Patrick Kenzie és Rhett Butler természetesen

16 – Kedvenc női karakter: Scarlett O’Hara

17 – Kedvenc idézet a könyvből: melyikből???

18 – Csalódtál benne: legutóbb a Keserű ébredés volt nekem egy kisebb csalódás, bár lehet hogy a sok dicsérő szó miatt túl sokat vártam tőle

19 – Legjobb adaptáció: Büszkeség és balítélet (BBC féle)

20 – Kedvenc romantikus: Együtt lehetnénk, Elfújta a szél

21 – Gyerekkori kedvenc: George Sand: Mese a jólelkű Fridolinról és persze az Öreg néne őzikéje, amit a mai napig tudok kívülről:)

22 – Kedvenc saját könyved: Radnóti összes versei

23 – Régóta el akarod olvasni, de még mindig nem került sorra: Dumas könyvek

24 - A könyv, amit bárcsak többen olvasnának: passz, nem igazán tudnék egyet kiemelni

25 - A karakter, akivel leginkább tudsz azonosulni: ilyen van jó pár, mivel alapból azonosulós fajta vagyok. Többnyire az erős női karakterek azok, akiknek a bőrébe a legjobban bele szeretnék bújni. Azokéba, akik mind érzelmileg, mind pedig fizikálisan is erősek, s mindeközben nem veszítik el a nőiességüket.

26 - A könyv, ami megváltoztatta a gondolkodásodat valamiben: Tizenkilenc perc, nem is konkrétan a gondolkodásomat változtatta meg, hanem ráébresztett arra, hogy mennyire képesek vagyunk/vagyok fekete-fehérben látni a világot, mikor valójában minden csak nézőpont kérdése.

27 – Legmeglepőbb befejezés vagy csavar a történetben: nem vagyok egy könnyen átverhető alkat, de tény, hogy a Viharsziget óta még mindig nem sikerült teljesen összekanalazni magam

28 – Kedvenc könyvcím: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság

29 – Mindenki utálta, kivéve te: Az ifjú Werther szenvedései

30 – Abszolút kedvenc könyv: rengeteg kedvenc van, de nincs olyan abszolút, amire azt tudnám mondani, hogy márpedig ennél jobb könyv nincs a világon. Vagyis mindegyik kedvencemre ezt mondom, de nem tudok egyet kiemelni:)

akiknek tovább gurítanám a lasztit: Amilgade, Ildy és az Ádám olvas és néz blogja

2010. december 4., szombat

Irodalmi csevej

Régi fixa ideám már, hogy találkozzam írókkal, akiknek tetszenek az írásai, ill. a munkássága, így nagyon örültem, mikor Memoir tovább adta nekem a játék lehetőségét. Köszi még egyszer is!
Akikkel nagyon-nagyon, és már ősidők óta szívesen találkoznék, azok Szabó Lőrinc és Radnóti Miklós. Sőt úgy általában bárkivel a Nyugatos nemzedékek tagjai közül, de ők ketten az abszolút favoritok, az ő köteteiknek állandó, életem végéig tartó bérelt helye van az éjjeli szekrényen.
A maiak közül viszont már kicsit nehezebb választani. Mostanság nagyon meg vagyok veszve Dennis Lehane-ért, de szívesen szemrevételezném Joanne Harris-t is (igaz tőle még alig olvastam, de szándékomban áll minden könyvét megkaparintani). Aztán például legutóbb épp a Budapest noir olvasása közben merült fel bennem egy csomó kérdés, amelyekről Kondor Vilmost alaposan kifaggattam volna. És komolyan mondom, a sor végtelen, ráadásul adott könyv és hangulat függő is.
De hogy mit is kérdeznék? Először is, miután legyőztem a félénkségem és zavarom –mert valószínűleg annyira izgulnék, hogy megszólalni sem bírok – magáról az írásról faggatnám őket. Tudjuk, hogy minden író másként operál, ezért kíváncsi lennék, ők hogyan működnek. Mikor írnak, miből merítenek ihletet, hogyan jutnak túl azokon a bizonyos írói blokkokon. Melyik szereplőjük áll a legközelebb a szívükhöz, melyik könyvük volt a legnehezebb szülés, ki a kedvenc írójuk, kedvenc könyveik, stb. Nagyon imádnék egy ilyen találkát.
***
És akkor jöjjön a játék legnehezebb része. Szánom-bánom, de fogalmam sincs kik kapták meg eddig, a múltkori és ez játék teljesen összefolynak nálam, de azért próbálok két embert kiválasztani. Akik szerintem még nem játszottak: Nancy, és a Mónika és Kethy páros, plusz bónuszként még Andiamot mondanám, mert nála sem láttam a játékot és kíváncsi lennék, ő kivel tartana irodalmi traccspartit. Ha már megkaptátok, bocsi, a vizsgaidőszak teljesen meghülyít.:P

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails