Raana Raas: Csodaidők 2.- Kiszakadtak

Miután végeztem az első résszel, fénysebességgel száguldottam el a könyvtárba, hogy kivegyem a második részt is. S mivel a harmadik rész is ott árválkodott a polcom, gondoltam akkor már őt is hazaviszem, ne legyen olyan egyedül. Aztán elkezdtem olvasni, és onnantól kezdve egy pillanatra sem voltam képes elszakadni a könyvtől.(Valójában nem is emlékszem arra, hogy mi történt velem a valóságban.)

Spoilerek következnek!

A cselekmény az első kötet befejezése után 5 évvel folytatódik. A háború lehetősége egyre fenyegetőbbé válik. Judy és Giin kapcsolata a kezdeti nehézségek után úgy tűnik, kezd nagyon jól alakulni. Yaan elvégezte a katonai akadémiát, kiváltságossá azonban mégsem válik, mert azért túl nagy árat kellett volna fizetnie.

Míg Judy kaveni szokások szerint hivatalosan is nagykorúvá avatják, s szembe kell néznie a férj keresés problémáival, addig Giin rengeteget küzd azért, hogy a külsősökkel folytatott politikáját és törekvéseit minél többen támogassák. Yaan pedig a katonai ranglétrán lépked egyre feljebb...

Ha esetleg valaki attól tart, hogy a második rész nem lesz olyan jó, mint az első, az téved! Ez a kötet még izgalmasabb, mint Az ogfák vöröse. Rengeteg esemény, különböző történetszálak gubancolódnak össze, majd derülnek ki igazságok és vetülnek fel újabb kérdések.
És persze az írónő ismét nem okozott "csalódást": rendesen gyilkolta a szereplőket. Sőt! Egészen kétségbeejtőre, fájdalmasra sikeredett a vége.
Ja, és még valami: azt hittem, minél tovább olvasom, annál könnyebb lesz megjegyezni a neveket. Áh, dehogy! Reménytelen eset vagyok.:)

Értékelés: 5 pont, természetesen!

Raana Raas: Csodaidők 1.- Az ogfák vöröse

Ritkán olvasok sci-fit, de ha mégis, akkor mindig nagyon meglepődöm mennyire szeretem. Ez a regény persze nem egyszerűen "csak" sci-fi. Utópia és családregény is egyszerre, s talán emiatt a sokszínűség miatt ragadott meg annyira.

(Próbálom elkerülni a spoilereket, de ha valaki nem olvasta még a könyvet, az a következő sorokkal legyen óvatos!)

A történet a jövőben játszódik, mikor az emberiség már az univerzum különböző naprendszereit és bolygóit is meghódította és benépesítette. A társadalom egy része a nagycsaládos rendszer alapján működik, őket nevezik kavenieknek. Másik részét pedig külsősöknek hívják. A két réteg gyakorlatilag teljesen elszigetelődött, nem bíznak egymásban, és csak a legszükségesebb esetekben érintkeznek. A Kaven szabályai ráadásul annyira szigorúak, hogy ha valamely családtag úgy dönt, hogy más utat választ, és kilép, akkor kiszakadttá válik, és nem térhet vissza.

A regényben 3 ember életét követhetjük végig, akik valamilyen úton-módon kapcsolódnak egymáshoz. Judy, a 11 éves külsős kislány, aki árvaházban él, mert az anyja lemondott róla. Giin, kaveni safir (egyfajta szellemi vezető a Kavenben), aki a politikai életet befolyásolja azáltal, hogy a kiszakadtakon próbál segíteni, majd egy összeesküvés miatt kénytelen változtatni az életén. És unokaöccse Yaan, aki a rá háruló apai nyomás hatására maga is kiszakadtá válik.

Az ő életüket, tevékenykedéseiket, egymásra találásukat, küzdelmeiket követhetjük végig. Nekem mindhárom szereplő nagyon szimpatikussá vált már a legelejétől fogva (igen, még Yaan is, bár amit végül tett az elszomorított). A kedvencem közülük mégis talán leginkább Judy. Hihetetlen, hogy ez a kislány mennyi mindenen ment keresztül, s mikor eljött érte az apukája én is úgy örültem neki, mintha magam is 12 éves lettem volna!:)

Kifejezetten tetszett, ahogy a történet folyamatosan haladt előre. Nem toporgott egy helyben, állandóan telt az idő, s már az első kötetben rengeteg dolog történt.

Mielőtt nekiálltam az olvasásnak, hallottam már innen-onnan, hogy a könyvben nagy szerepet játszik a vallás, ami őszintén szólva kicsit elbátortalanított. Nem mintha bármi bajom lenne vele, egyszerűen csak nem akartam egy túlzottan vallásos, lelki útmutatókkal teli könyvet. És szerencsére nem is azt kaptam. Tény és való, a szereplők életében fontos szerepet játszik a vallás és a hit, de egyáltalán nem zavaró, erőltetett módon. A hétköznapok része, teljesen természetesen éreztem.
Ezenkívül nagyon tetszett az írónő stílusa. Nincs felesleges szócséplés, kizárólag a lényeg, nagyon választékos formában.
És még valami: tudom, hogy a történet alakulása, meg az izgalom fokozása szempontjából elengedhetetlen, de muszáj ennyi szereplőt megölni??? Mikorra már épp megkedveltem valakit, az meghalt. Totál kiborító!!

Értékelés: 5 pont

Az írónő honlapját itt találjátok.

Suzanne Selfors: Mentsük meg Júliát!

Azért kezdtem bele ebbe a könyvbe, mert valami könnyed, laza történetre vágytam. Gondoltam egy ifjúsági regény kellően kikapcsol. Őszintén szólva nem pont azt kaptam, amire számítottam. Igaz, könnyed és humoros történet, de valamiért mégsem tetszett igazán. Ez a képzeletbeli Shakespeare világba csöppenős hókusz-pókusz nem teljesen az én világom. (Állandóan az Enchanted című film jutott eszembe, ami még Patrick Dempsey ellenére sem tetszett:))

A történet röviden arról szól, hogy egy 17 éves lány, Mimi, egy neves színész dinasztia tagja, aki azonban családja felmenőivel ellentétben nem akar színésznő lenni. Előadások előtt pánikrohamok gyötrik, azonban anyja nem akar erről tudomást venni. Csak erőlteti, meg sem hallgatja. Egy varázslat következtében színésztársával, a jóképű, lányok által istenített Troy-jal Veronában, Rómeó és Júlia korában találják magukat, ahonnan egyetlen módon kerülhetnek haza: ha végigélik Rómeó és Júlia történetét...

Meglehet, ha 15-16 évesen olvasom ezt a könyvet, jobban tetszett volna. Elvégre azt kapjuk, amire titkon minden tini (vagy legalábbis a többség) vágyik: hogy R és J ne haljanak meg a történet végén, boldogan éljenek, míg meg nem halnak.

Az egyetlen, ami miatt nem hagytam félbe a könyvet (pedig az elején nagy volt a kísértés), az a szereplők humora. Mikor már kezdtem volna szenvedni, valaki elsütött egy jó kis poént, én meg olvastam tovább. Ráadásul utólag visszanézve már nem is akarok rosszat mondani róla, mert valahogy a közepétől kezdve csak úgy folytak az események, s végül egy szórakoztató történet sült ki a dologból.

Értékelés: 3,5 pont pont

Annemarie Selinko: Désirée

Ez a könyv valami isteni; imádtam minden pillanatát. Annyira más dimenzióba helyezte számomra a történelmet, Napóleont, a franciákat. Minden sokkal életszerűbb, megfoghatóbb lett, annyira belemerültem az olvasásába, hogy jó pár órára teljesen megszűnt a világ.

A történet főszereplője, s egyben narrátora Désirée Clary, egy marseille-i selyemkereskedő lánya. 14. születésnapjára egy naplót kap a papájától, amelyben élete legfontosabb eseményeit írja meg. Első szerelme Napoleon Bonaparte, férje pedig a francia tábornok Jean-Baptiste Bernadotte, későbbi svéd király. A történet a köztársaság fénykorában kezdődik, majd szemtanúi lehetünk Napoeon császárságának, ill. bukásának. Mindezt Désirée szemszögéből.

Azáltal, hogy Désirée szemszögén keresztül követhetjük végig a francia -s részben svéd- történelmet, egy kicsit minden átértékelődik. Egy nő szemén keresztül nem csak a megnyert csaták száma számít, hanem a fájdalmas tény is, hogy hány ismerőse és barátja halt meg a háborúban.

Igaz, korábban már ismertem a franciák történelmének ezen időszakát, de ebből a megvilágításból sokkal több apró részletre fény derül. Az írónő nagyon jól ötvözte a történelmet a romantikával. Egyik sem sok, épp ellenkezőleg, tökéletes arányban elegyítette. Désirée egyszer sem esik túlzásba az aktuális érzelmeinek ecsetelését illetően, mégis tisztában voltam velük, sőt nagyon is átéreztem őket.

Ami még különösen tetszett nekem ebben a könyvben, azok a karakterek. Hősnőnk igazán karakán csajszi :-), határozott, erős jellem, aki a végletekig kiáll a családja mellett. *spoiler* (Egyedül az zavart, mikor otthagyta Jean-Baptiste-ot és Oscart Svédországban, s oly sok idő és rábeszélés kellett neki ahhoz, hogy végre visszamenjen.)*spoiler vége*

Ezenkívül rettentően vonzó volt számomra a férj, Jean-Baptiste, a férfi "akinek keze volt az egyetlen meleget sugárzó pont az életemben."

Rajtuk kívül Fouché és Talleyrand a két kedvencem. Olyanok voltak, mint két sakkjátékos, akik már előre tudták ki, mikor, mit fog cselekedni, s ezzel arányosan egyengették a saját útjukat. Élveztem, mikor elejtettek néhány kétes értelmű szót, mondatot, s aztán azon törhettem a fejem, vajon megint mire készülnek.

A történet meglehetősen hosszú időszakot ölel fel, mégsem éreztem azt egy pillanatra sem, hogy túlontúl hosszadalmas volna. Akár valamilyen magánéleti, akár politikai esemény volt épp terítéken, mindig fenntartotta az érdeklődésem.

Ezenkívül nagyon tetszett, hogy a történet naplóformában íródott.

Azt hiszem az előzőek alapján mindenki számára kiderült, mennyire IMÁDTAM ezt a könyvet. Mindenkinek ajánlom, hogy legalább kukkantson bele, aki egy kicsit is szereti az ilyen témájú regényeket!

Értékelés: 5* pont (Mert amikor becsuktam az utolsó oldalon, legszívesebben újra kezdtem volna elölről.)

Egyéb borítók:

J.R.Ward: Megbosszult szerető

Tartozom egy vallomással. Azt hiszem, sőt elég erős a gyanúm, hogy vámpír függő lettem. Mióta valamikor tavaly elolvastam a Twiligh-ot, azóta nem szabadulok tőlük. Volt itt minden: Anita Blake (aminek az első pár kötete szerintem szuper volt), Richelle Mead (őt nagyon szeretem), és persze Fekete Tőr Testvériség is.

A Megbosszult szerető a sorozat 7. kötete, s az előzőekhez képest ez sem okozott csalódást. Meglehetősen vastag kötet, ezzel arányosan jóval több esemény és történetszál van egybezsúfolva. Egy kicsit furcsállottam viszont, hogy a korábbiakkal ellentétben nem kapott akkora szerepet a fő szerelmi szál.

A történet röviden -csakhogy még véletlenül se spoilerezzek- Rehvenge és Ehlena alakuló románcáról szól. Hogyan találnak egymásra, és hogyan küzdenek meg Rehv manipulátor oldalával. Mellettük Wrath, a király és Beth kapcsolatának mélypontját, ill. John és Xhex macska-egér játékát. Emellett pedig végignézhetjük azt is, ahogy Lash tovább szövögeti alantas hálóját a testvériség ellen.

Szerintem ez a könyv is -akárcsak az előzőek- egész jó volt. A cselekmény fordulatos, a karakterek jók. Az írónőtől nem is számítottam másra. Pontosan azt nyújtja, amit egy vámpírkönyvnek nyújtania kell: kiélezett helyzeteket, harcot az ellenséggel, romantikát. Egy valamit nem szeretek vele kapcsolatban. Megesik, méghozzá elég gyakran, hogy túlzásba esik a romantikus párbeszédek terén. Nem tehetek róla, de egyszerűen a hideg ráz a csöpögős, túldramatizált szerelmi vallomásoktól. Lévén, hogy ez a hetedik kötet, már előre számítottam rájuk.:)

Összességében egy eseménydús, élvezhető történetet kaptam.

Értékelés: 4 pont

Laurie Halse Anderson: Hadd mondjam el...

Igazság szerint eleinte mikor nekiálltam a könyvnek, nem tudtam magamban hová rakni a dolgokat. Az írónő stílusa meglepett, s fura feszültség volt jelen, aminek csak jóval később ismerhetjük meg az okát. Szerencsére azonban nem tettem le, és mondtam azt, hogy inkább olvasok valami mást.

A történet egy 14 éves lányról, Melindáról szól, aki most kezdte a gimnáziumot. Nincsenek barátai, elzárkózik mindenki elől, nem beszél szinte senkivel, s legszívesebben állandóan csak aludna. Történt valami múlt nyáron, aminek következtében minden megváltozott, s Melinda számára az élet azóta maga a Pokol.

A könyv egy teljes tanévet ölel fel, s végigkövethetjük, hogy Melinda mennyire nem képes megbirkózni sem az iskolával, sem a többi diákkal, sem a szüleivel, s legfőképp saját magával. Egy teljes tanévnek kell ahhoz eltelnie, hogy eljusson arra a pontra, mikor végre képes ismét BESZÉLNI.

Az olyan ifjúsági regényeknél, ahol a főszereplő saját magával küzd, akarna, de nem mer szólni, én magam is küszködöm. Gyakorlatilag szenvedek attól, hogy nem tudok segíteni neki valahogy. (Igen tudom, túlságosan beleélem magam néha egy-egy történetbe. Megesik.) Valahol a könyv negyede táján, már biztosan tudtam mi is a probléma, s nehezen értettem meg, miért nem mondja el valakinek, aki segíthetne. Aztán eszembe jutott, hogy a lány mindössze 14 éves, teljesen össze van zavarodva és fél. Ami még jobban kiakasztott, az a környezete. Miért nem volt hajlandó senki sem -még a szülei sem- tudomásul venni, hogy valami nincs rendben? Hisz minden, amit Mel tett egyfajta segélykiáltás volt. A szótlansága, a rossz jegyei, a sebes szája. Az egyetlen, amit kapott, az iskolai büntetés volt.
Viszont nagyon tetszett, hogy a gyakran negatív, letargikus hangulatot cinizmussal és iróniával oldja, ami miatt egy idő után Melinda számomra áldozatból túlélővé vált.
Mikor a végén fény derül mindenre, olyan érzés, mintha egész végig visszatartottam volna a levegőt, s most végre fellélegezhetnék.

Értékelés: 5 pont

Philippa Gregory: A másik Boleyn lány

Vannak olyan pillanatok az ember életében, mikor egy könyv olvasása közben azt kívánja bárcsak más korban született volna. Egy olyan korban, mikor a nők hatalmas, csipkével megrakott szoknyákat hordtak, a férfiak tudták hogyan kell udvarolni, a királyi udvarban rendszeresen bálokat tartottak. Ez a könyv ezeket a vágyaimat hozta felszínre, s azóta sem tudok szabadulni tőlük. Elképzeltem, ahogy egy hatalmas lila ruhában részt veszek egy bálon, ahol a férfiak sorban állnak, hogy táncolhassanak velem, és az égvilágon semmi mással nem kell foglalkoznom, mint a legújabb szaftos pletykák továbbadásával.:)

Na jó, akkor most csöppenjünk vissza a valóságba!

A másik Boleyn lány a VIII. Henrik korabeli időkben játszódik, azon belül is mikor legfőképp a Boleyn lányok szerepeltek Henrik étlapján. Azt ugyebár tudjuk, élete során 6 feleséget fogyasztott el- különböző formában-, de mind közül a legismertebb Boleyn Anna volt. A történetet a húga, Mary szemszögéből követhetjük végig (aki nem mellesleg Henrik korábbi szeretője), s ezáltal a regény középpontjába egyértelműen a három Boleyn kerül. Mary, Anna és a bátyjuk, George a család utasítására mindent megtesznek azért, hogy minél közelebb kerüljenek először a király ágyához, majd a trónhoz.

Azt nyugodtan kijelenthetjük, hármuk közül a legügyesebb Anna, aki testvéreivel ellentétben könnyen lemond bármiféle valódi érzelemről a korona érdekében. George és Mary már kevésbé "erősek", de végül egyedül Mary az, aki a szerelmet meri választani, szembeszegülve ezzel a családjával.

Ebben a könyvben egyszerűen minden tetszett: a karakterek kialakítása (bármennyire is függ össze a valósággal), a történet, a királyi udvar részletessége, az udvari pletyka, ami legalább olyan gyors, mint manapság (lenyűgözően hatékonyak voltak, nem?). Kifejezetten tetszett a két Boleyn lány éles ellentéte, s a köztük hidat képző George. Annának az éles esze, a makacssága és a kegyetlensége, Mary-nek pedig a hatalmas szíve az, ami ütős karakterekké teszi őket.
Köszönhetően annak, hogy elég zömök a könyv, pár napig teljes Tudor bódultságban éltem. Isteni volt!

+infó: az írónő honlapja, ahol a Tudor kori történeteken kívül egyéb történelmi témájú könyvei is megtalálhatók

+természetesen, mint minden népszerű könyvet, ezt is megfilmesítették, Natalie Portman, Scarlett Johansson és Eric Bana főszereplésével

Pont: 5*

Jodi Picoult: Tizenkilenc perc

Nehéz megfelelő szavakat találni egy olyan regénnyel kapcsolatban, ami szerintem a legtöbb emberben nyomot hagy. Mert azt hiszem ezt nyugodtan kijelenthetjük, ez az a fajta könyv. Képtelen vagy lerakni, miközben néhány résznél legszívesebben elhajítanád, mert olyan hatással van rád. A könyv elején, mikor még csak ismerkedtem a történettel, bizony voltak pillanatok, mikor összeszorult a mellkasom.

A 17 éves Peter Houghton egy nap bemegy az iskolába, s lövöldözni kezd. Sokan megsebesülnek, s vannak, akik meghalnak. A történet az aznapi eseményeket mutatja be, az elkövetkező tárgyalást, és a lövöldözés előtti hónapokat, éveket, egészen Peter születésétől kezdve.

A írónő nemcsak Peter, de a körülötte élők szemszögéből is bemutatja az eseményeket. Megtudjuk mi vitte rá a fiút arra, hogy a társai ellen forduljon, és azt is, milyen volt a kapcsolata a családjával. Megismerhetjük a kétségeit, gyengeségeit, erősségeit. Vele együtt bepillantást nyerhetünk első- viszonzatlan- szerelme, Josie életébe is, aki Peterrel ellentétben a menők táborát erősíti. A barátja menő sportoló, az anyukája sikeres jogász, látszólag tökéletes, gondtalan életet él. Valójában pedig ugyanazok a kétségek és problémák gyötrik, amelyek minden más tinédzsert, sőt embert is: vajon elfogadják a többiek? Vajon szeretik őt?

Peter ebből a szempontból azonban más: őt nem érdekli mások véleménye, mindig is azt tette, amihez kedve volt.Ezzel pedig elérte, hogy a többiek kiközösítsék, a menő, erősebb srácok pedig terrorizálják.

Ezen kívül pedig gyakorlatilag a lövöldözéshez bármely módon kapcsolódó személy véleményét vagy tetteit is nyomon követhetjük.

Több aspektus is volt a regényben, ami elgondolkodtató volt számomra. Először is Peter szülei. Az apja foglalkozása a boldogság kutatása, azt mégsem vette észre az évek során, hogy a fia mennyire szenved nap mint nap. Aztán ott van a tanárok hozzáállása. Mikor Petert öt évesen először megverték, a tanár nem büntette meg a többieket, hanem azt mondta, inkább arra tanítja meg a gyerekeket, hogyan védjék meg magukat. Ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy ő oda sem figyelt, s hagyta, hogy maguk intézzék el egymás közt. A könyv telis-tele van ilyen, és ehhez hasonló mozzanatokkal, amiken órákig el lehetne vitatkozni, vajon melyik a helyes út, a helyes válasz. És nem kapunk válaszokat az írótól sem. Hisz egyrészt nincs mindenre csak egy helyes válasz, másrészt pedig mindenkinek magának kell eldöntenie. Pont ez a jó ebben a regényben: nem erőszakolja ránk a válaszait, hanem hagyja, hogy mi magunk döntsünk (és meggyötört fejjel bámuljunk még órákig a semmibe, miután becsuktuk a könyvet:)).
Ami Petert illeti, be kell vallanom, bármennyire is próbáltam, nem tudtam utálni őt. Hisz ő is csak áldozat. Mások gonoszságának, kegyetlenségének az áldozata. Azt nyilvánvalóan nem támogatom, amit tett, de abszolút megértem a fájdalmát és a dühét. Azt hitte, azzal amit tesz, mindent megváltoztat.

Azt hiszem semmi újat nem árulok el azzal, ha azt mondom, nekem nagyon tetszett ez a regény. Tény, hogy nem egy könnyű vasárnap délutáni szórakoztató történet, de a műfajában szerintem abszolút megállja a helyét. Érdemes elolvasni!

Pontozás: 5

Anna Gavalda: Együtt lehetnénk

A történet dióhéjban: adott Camille, a 27 éves anorexiás festőnő, aki élete során rengeteg szörnyűségen ment keresztül, melyek olyan mély sebeket hagytak benne, hogy egy ideje abbahagyta a festést, és takarítóként dolgozik. Egy kis szobában lakik egy párizsi bérház tetőterén, ahol nincs fűtés, nyirkosak a falak és a higiénés körülmények is meglehetősen hiányosak.

Aztán ott van Philibert, a vele egy házban élő elvarázsolt, múlt századból itt maradt nemes, aki egy különc, imádnivaló figura. Az a fajta, akivel a való életben is szívesen megismerkednék. Nagyon jó humora van, amit totál komolyan ad elő, mikor pedig ideges, őrült dadogásba kezd. Mindent tud Marie Antoinette-től kezdve a legutolsó francia nemesig, s a családfáját is képes tökéletesen visszavezetni hozzájuk.

Lakótársa Franck szakács, aki még a belét is kidolgozza, és csupa felületes kapcsolatba bonyolódik idióta nőkkel. Rettentően mogorva tud lenni, valójában azonban hatalmas szíve van, a bunkó viselkedés csak álca.

Negyedik szereplőnk pedig Paulette, Franck nagymamája, aki idősek otthonába kényszerült, melyet rettentő nehezen visel.

A történet róluk szól. Erről a négy emberről, akik az életben egyedül csak nehezen állják meg a helyüket. Boldogtalanok, magányosak, zárkózottak. Amikor azonban a sors összehozza őket, a világ mintha kinyílna számukra.
Camille újra festeni kezd, Franck olykor egész kedves tud lenni, Paulette abbahagyja az unokája elleni lázadást, Philibert pedig megtanul nyitni a többi ember felé.
Ebben a regényben nem magán a cselekményen van a hangsúly. A hétköznapi életet mutatja meg, a rideg valóságot, a szerelem első lépéseit. Olyan dolgokat, amelyhez nem kell könyveket olvasnunk, hogy ismerjük. A lényeg a karaktereken van. Ez a négy ember annyira különböző, egyedi jelenség, s minden mondatuk, mozdulatuk nagyon hitelessé és szerethetővé teszi őket.
Egyértelműen az egyik kedvencemmé vált ez a regény, ráadásul mióta elolvastam, Párizsban akarok élni.:)

5 pont az 5-ből

Plusz infó: a könyvből 2007-ben film készült Audrey Tautou és Guillaume Canet főszereplésével.

A legelső

Ebben a blogban azokról a könyvekről fogok írogatni, amelyeket szívesen (vagy éppen kevésbé szívesen) olvastam. Mivel ez életem első blogja, most még egy kicsit izgulok :), mindenesetre nagyon lelkes vagyok ezzel az egésszel kapcsolatban.
Remélem tetszeni fog Nektek a felhozatal! Elég sokszínű a repertoárom, mondhatni szeretek mindent, amiben betűk vannak. Imádom a romantikus regényeket, a történelmi regényeket, a krimit, a thrillert, és ha megpillantok valahol egy fantasy vagy paranormál fantasy könyvet, úgy vetem rá magam, mint éhező egy szelet kenyérre.:)
Hát azt hiszem kezdetnek ennyi lenne, most már jöhetnek a könyvek!